Tombol a hőség, nincs víz, recseg-ropog a világunk. Sok elvesztegetett év után próbál a társadalom kármenteni. Talán most, hogy egészen nagy az összefogás az országban, sikerül ténylegesen újragondolni és újraformázni a társadalmi és gazdasági struktúráinkat. Együtt. Szerencsére sok jó példa van már Magyarországon, és a nagyvilágban is. Egy ilyet mutatunk be most. Köszönet Farkas Juditnak az inspirációért! 

****

Van egy izlandi ökofalu, amely közel 100 évvel megelőzte a korát: Sólheimar Ecovillage Izland délnyugati részén található, Reykjavíktól körülbelül 80 kilométerre. Többféle okból is különleges hely: 1930-ban jött létre és azóta is folyamatosan – bár nem minden nehézség nélkül − működik. A közösség sajátossága, hogy itt speciális igényű és anélküli emberek élnek és dolgoznak együtt. Az ökofalu állandó lakossága 100 fő körül van, amiből általában 40–45 körüli a fogyatékossággal élő vagy más, speciális igényű ember. A kezdetektől fogva törekedtek a természettel harmonikusan együtt élő, önellátó közösség létrehozására, amit természetesen akkor még nem neveztek ökofalunak, hiszen nem létezett a fogalom, de elveiben és gyakorlatában illeszkedett abba a koncepcióba, amit ma ökofalunak nevezünk. A Sólheimar 1997 óta a Global Ecovillage Network tagja. A közösség a kezdetektől fogva az antropozófiai elvekre alapozó biodinamikus ökogazdálkodást folytat; Sólheimart tartják az ökogazdálkodás úttörőjének Európa északi régiójában. Tehát egy, a korát messze megelőző közösségről van szó, ami számomra többszörösen is érdekes volt: ökofalu-kutatóként az ökofalvak listáján találtam rá és döntöttem le, hogy izlandi utamon meglátogatom. A helyszínen derült ki, hogy permakultúrás kertet művelnek, a fogyatékossággal élők miatt pedig számos kertterápiás módszert használnak, amelyek szintén a szakmai és egyben személyes érdeklődési körömbe tartoznak. Végül az idősekkel való foglalkozás, a Sólheimarban megöregedett lakókra kidolgozott módszerek is kifejezetten izgalmasak voltak számomra.

Sólheimar története

A Sólheimart (jelentése: Napotthonok vagy Nap otthonai) 1930. július 5-én alapította egy fiatal, rendkívül céltudatos és kitartó izlandi nő, Sesselja Hreindís Sigmundsdóttir (1902–1974). Sesselja fiatal kora óta érdeklődött a nevelés kérdései iránt; Németországban és Svájcban tanult pedagógiát, és különösen megragadták a korabeli reformpedagógiák. Ezen belül is Rudolf Steiner antropozófiai tanításai voltak a legnagyobb hatással rá. Később ezekre alapozva kezdte megvalósítani álmát, egy biogazdálkodást folytató, önellátó közösséget, ahol árvák, illetve testi és értelmi fogyatékossággal élő gyermekek együtt, egymást segítve élhetnek és dolgozhatnak. A korban ez a gondolat nem csak radikálisnak számított, hanem egyenesen veszélyesnek is, hiszen úgy vélték, hogy az „idióták” (ahogyan akkoriban nevezték őket) rossz hatással vannak másokra, ezért a speciális igényű embereket elszigetelték a többségi társadalomtól. Sesselja célja ennek a gyakorlatnak a felszámolása volt, méghozzá a külföldön megtanult módszerekkel, ahol megtapasztalta, hogy a testi és szellemi fogyatékossággal élő gyermekek fejlődését a természet közelsége, a munka, méghozzá a közösségi munka segíti a legjobban, és a fogyatékkal és anélkül élők együttműködése mindkét fél számára hasznos. Szintén külföldi tapasztalataira alapozva nagy szerepet szánt a művészeteknek a fogyatékkal élőkkel való fejlesztő munkában, színházi előadásokat szervezett (az 1932-ben alapított színház még mindig működik), zenetanárokat hívott, kórust alapított, és a legváltozatosabb képzőművészeti tevékenységekkel foglalkoztatta a gyermekeket.

A közösség és település létrehozása támogatásokkal és támadásokkal vegyes időszak volt: az Izlandi Egyház Gyermekvédelmi Bizottsága vásárolta meg a Hverakot nevű földterületet, amelyet bérbe adtak Sesseljának. Az első években Sesselja és első öt nevelt gyermeke, illetve az első fogyatékos gyerekek sátrakban éltek, majd 1933-ban állami támogatással felépült az első állandó ház, a Selhamar (ma a Sólheimar történetét bemutató kiállítás található benne). Ezt az épületet már kifejezetten a fogyatékossággal élő gyerekek igényeire szabták.

Ugyanakkor 1932-ben elfogadták Izland gyermekjóléti törvényét és felállították az első gyermekjóléti bizottságokat és tanácsokat, amelyek kritizálták és veszélyesnek tartották Sesselja pedagógiai gyakorlatát, és a gyerekek „túlzott” zöldségfogyasztását. Rendszeres és váratlan ellenőrzésekkel igyekeztek nyomást gyakorolni rájuk. Közben egyre jobban terjedt a közösség híre, aminek hatására külföldi pedagógusok, művészek jöttek segíteni Sesselja munkáját. A 2. világháború nagyban érintette ezt a közösséget is, mert a férfi munkatársakat vagy elvitték katonának, vagy német állampolgárságuk miatt deportáltak (Izland brit majd amerikai fennhatóság alá tartozott). Másfelől viszont az önellátásra berendezkedés segítette a lakók alapvető szükségleteinek ellátását. A 2. világháború után újra megindultak az intézményi támadások ellene, aminek 1948-ban, néhány héttel a végleges bezáratás előtt, egy kormányváltás vetett végett, az új kormány megszűntette a Sólheimar ellen indított pereket. A közösség békében tudott működni egészen 1980-ig, amikoris hatályba lépett az ún. Értelmi Fogyatékosok Segélyezéséről szóló törvény (Act on Assistance to the Mentally Disabled), a Szociális Minisztériumon belül pedig regionális tanácsokat és végrehajtó bizottságokat hozták létre. Újabb nehéz időszak kezdődött a hatóságokkal való kapcsolatokban: az új törvények központosították a fogyatékossággal élők gondozását, ridegebb, intézményi jellegű gondozást preferáltak, ami veszélyeztette a település egyedi, önellátó és családias működési modelljét. A viták miatt elmaradó állami támogatások komoly anyagi nehézségek elé is állították Sólheimart. Komolyabb fordulatot a 2000-es évek hoztak, amikor a fenntarthatósági kérdések globális szinten egyre fontosabbá váltak, és Sólheimar régóta működő ökologikus gyakorlata és nemzetközi elismertsége visszahatott az országon belüli elismertségre is. A 2002-ben, az alapító Sesselja Sigmundsdóttir születésének 100. évfordulójára felépült Sesseljuhús környezetvédelmi és oktatási központ Izland fenntarthatósági mintapéldája lett. Ugyanebben az évben az alapító munkássága előtt tisztelegve Sesselja arcképe került az egyik hivatalos izlandi postabélyegre. A 2000-es években a közösség újragondolta a pénzügyi alapjait is; az állami és egyéb támogatások mellett saját bevételt is biztosítanak számára a helyi műhelyek, az organikus kertészet, az erdészeti termékek, illetve a turizmus (kávézó, élelmiszerbolt, vendégházak).

Ökoszociális együttélés, fordított integráció

A faluban tehát, követve az eredeti modellt, továbbra is sérült és egészséges emberek élnek és dolgoznak együtt. Az együtt-dolgozáson különösen nagy a hangsúly: a falu működésében mindenki tevékenyen részt vesz, képességeinek megfelelően a fogyatékkal élők is dolgoznak a kertészetben vagy valamelyik műhelyben (7 óra/nap, heti 5 nap). Sólheimarban a lakók nem passzív ellátottak, hanem a közösség aktív tagjai. A Sólheimar-i modell lényege az ökoszociális együttélés illetve az ún. fordított integráció. (Lásd még: szociálterápiás munka vagy munkaterápia, öko-szociális pedagógia).

A fordított integráció (reverse integration) lényege, hogy a többségi társadalomból érkezők (ápolók, szociális munkások, oktatók, önkéntesek alkalmazkodnak a speciális szükségletű lakók tempójához és képességeihez, felszámolva ezzel a klasszikus intézményi hierarchiát. A segítők és a gondozottak közös háztartásban, családszerű lakóközösségekben élnek és dolgoznak együtt (ehhez lásd még: Camphill-mozgalom, https://camphill.edu/the-camphill-movement/). A módszertan központi eleme a hasznosság érzése: minden lakónak van a képességeihez mérten igazított feladata; a munkát azonban nem gazdasági kényszernek, hanem terápiás és identitásképző eszköznek tekintik. Másik fontos eleme a közösségi lét, az emberekhez való rendszeres kapcsolódás, ami szintén segíti a hasznosság érzetét. Az ökoszociális együttélésben a fentiek mellett kiemelkedő fontosságot tulajdonítanak a természetközeli, fenntartható életmódnak, amely az egyén testi és lelki egészségét is szolgálja. Ide sorolhatjuk a tiszta levegőt, a vegyszermentes táplálkozást és a biofília nyújtotta előnyöket.

Menedzsment és gazdálkodás

Sólheimart egy 17 tagú képviselőtestület és egy 5 fős igazgatótanács (egy vezetővel) irányítja, emellett egy menedzser segíti a vezetés munkáját. 

A falu működését többféle bevétel biztosítja:

1. állami és önkormányzati támogatások: az állam havi támogatást ad minden fogyatékossággal élő után, illetve minden önkormányzat is további támogatást ad a saját területéről érkezett fogyatékossággal élők után. Emellett a kormány fizet az itt dolgozó tanároknak, és egyéb segítő személyzetnek.
2. saját bevételek az erdészeti termékből (pl. facsemeték), az üvegházban termesztett zöldségekből, kávézóból, vendégházakból, a lakosok által készített alkotások eladásából, képzésekből, a Sesseljuhús Environmental Center bérbeadásából.
3. adományok: a Blue Lagoon és a The Lion’s Club régóta és rendszeresen támogatják a települést (a Lion’s Klub már a kezdeti építkezéseken is segítette őket), de fontosak a település számára a további, alkalmi pénzbeli vagy tárgyi adományok is.

Beköltözés, lakhatás

Sólheimar a terület (250 hektár) és a közösség eltartó képességét tekintve alapvetően „tele van”. Ha mégis adódik lehetőség új lakó felvételére, akkor egy várólistáról választanak: minden (jelenleg 61) izlandi önkormányzatnál van egy ilyen lista az adott önkormányzat területén élő fogyatékkal élőkről. Az ökofalu szociális munkásai erről választanak lehetséges beköltözőket. A kiválasztás alapja egyfelől, hogy kinek felelhet meg ez az életmód, másfelől, hogy a közösség kiről tud gondoskodni (például súlyosan fogyatékos, állandó gondozásra szoruló emberekről nem). A kiválasztott egyének meglátogatják a falut és eldöntik, hogy szeretnének-e ott élni vagy sem. Jelenleg elsősorban felnőtt korúak élnek Sólheimar-ökofaluban, szemben a közösség történetének kezdetével, amikor – ahogyan láttuk – gyermekotthonként működött.

A faluban a különböző épületek szétszórva, laza szerkezetben helyezkednek el. Az épületek között vannak lakóházak, műhelyek (textil, kerámia, szappan, gyertya, fafaragás), hivatali épületek, két vendégház, egy sport-létesítmény, postahivatal, könyvesbolt. Sólheimar első, még Sesselja Sigmundsdóttir által építtetett épülete ma múzeumként működik, ahol megtartották az eredeti struktúrát és berendezést, illetve fotókkal, filmmel és feliratokkal elmesélik a falu történetét.  Viszonylag új (2002) épület a Sesseljuhús Environmental Center, amely fenntarthatósági kiállítási központként működik, emellett képzéseket és konferenciákat tartanak benne fenntarthatósági témákban, és az épület maga is a környezettudatos építészet mintapéldája. A falu központjában találhatók a GrænaKanna és a vele egybenyíló Vala nevű épületek, amely így együtt egyszerre kávézó, étterem, bolt és kiállítóhely, illetve helyet ad a falu lakóinak közös étkezéseihez. Ily’ módon meghatározó hely, a mindennapi találkozások helye, amit a közösség kiemelkedően fontosnak tart. Úgy tapasztalják, hogy a közösség és a jól ismert emberek hatására például az autizmussal élők is nagyobb biztonságban érzik magukat és több időt képesek emberek között lenni. A kávézó melletti tér ad helyet – sok paddal és székkel, illetve hellyel a kerekesszékesek számára − a nagyobb eseményeknek. Például a júniusi koncertsorozatnak, amin a helyieken túl számos vendég is részt vesz. Végül a falu legfiatalabb, 2005-ben, a falu alapításának 75. évfordulóján felavatott épülete a templom, amit felekezeti hovatartozástól függetlenül bárki használhat.

A lakóépületek különböző méretűek és beosztásúak, amelyeket a lakók eltérő igényeinek megfelelően alakítottak ki. Összesen 45 egység szolgálja a fogyatékossággal élő lakosokat:

• két együttlakásra (cohabitation) szolgáló épület van, az egyikben négy, a másikban kilenc fő tud együtt lakni;
• vannak különálló, 50 négyzetméteres házak (independent housing), amelyek az önálló életre képes lakók számára készültek;
• és vannak ún. lakóközpontok (residental centers), amelyekben egy épületen belüli kicsi, privát apartmanokban élnek a lakók. Itt is vannak közösségi helységek (étkező, nappali), és egy szoba a segítők számára.

Giant Troll Garden, Sunna Horticultural Center, Ölur Forestry Center

Jelenleg a falunak három minősített öko-projektje van: 1. a biokertészet (Sunna), 2. Izland egyetlen minősített bio-erdészete és faneveldéje (Ölur), 3. valamint a tojástermelésük.

Ottjártamkor (június közepe) épp csak elindult az izlandi szabadtéri termesztési szezon. A Giant Troll Garden nevű permakultúrás kertben a kész magaságyásokba frissen kerültek ki a palánták, más magaságyáselemek pedig várták, hogy összerakják őket. A magaságyás a terápiás kertművelés egyik bevált eszköze, mert a kerekesszékkel közlekedők vagy akár egyéb fogyatékossággal élők is könnyen elérik, közlekedni tudnak közöttük, és hajolgatni sem kell hozzá. A kertben található, tárolásra alkalmas házikóhoz fából készült akadálymentes feljáró is tartozott, ami szintén a kertben tevékenykedőket segíti. Egyes magaságyásokban land-art alkotások is megjelentek, ami a kerti munka és művészet egybefonódásának kitűnő módja.

A Sunna Horticultural Center a modern organikus gazdálkodás kezdete az északi országokban. Hatalmas, termálvízzel fűtött üvegházakban a lakók és önkéntesek közösen termesztik a legkülönfélébb zöldségeket (egy 2023. évi lista szerint: paradicsom, padlizsán, zeller, uborka, kelbimbó, karfiol, brokkoli, chili, dinnye, hagyma, babfélék, krumpli, sárgarépa, tökfélék, kiwi, zöldsaláták, fűszernövények).  A zöldségeket a közösségi étkezésekhez, illetve az étteremben használják fel, a felesleg, és a feldolgozott termékek megvásárolhatók a helyi boltban.  

Az Ölur Forestry Center facsemetéket állít elő saját felhasználásra és eladásra. Céljaik között szerepel Izland erdősítése, amiben szintén nagy szerepet szánnak az Ölurban nevelt csemetéknek.

A Sunna Horticultural Center mellett találhatók a szabadtartású szárnyasok, illetve két barátságos izlandi ló.

Energia, építészet, újrahasznosítás

Izland a világ egyik vezető országa a megújuló energiaforrások használatában, a szigetország a villamosenergia-szükségletének és a távfűtésének gyakorlatilag 100%-át zöld energiából (víz és geotermikus energia) fedezi. Nincs ez másként Sólheimar ökofaluban sem: a területen található meleg vizes forrásokat használják az épületek és az üvegházak fűtésére, ezzel töltik fel az úszómedencét és a jakuzzikat, továbbá a háztartásokban szükséges meleg vizet is ezek biztosítják. A szürkevizet, miután áthaladt egy organikus tisztítórendszeren, újrahasznosítják, többek között vizes élőhelyek fenntartására. Minden épületnél vannak szelektív gyűjtők és egy-egy komposztáló. Az épületek fából készültek, többet közülük izlandi gyeptégla-réteggel fedtek be. A faanyag egy része uszadékfa, más része a saját vagy a környékbeli felelős erdőgazdálkodásból származó fa. Az épületeket izlandi gyapjúval illetve újrahasznosított papírral szigetelik.

Idősgondozás

Végezetül az idősgondozásukat szeretném röviden bemutatni. A Sólheimar-i közösség külön figyelmet fordít az idősgondozásra. Bár a falu önfenntartó közösségként működik, professzionális egészségügyi és szociális hátterét az izlandi állami ellátórendszerrel és alapítványi formában együttműködve biztosítja. Azok a lakók, akik a faluban öregszenek meg, helyben kapják meg a szükséges egészségügyi támogatást, így nem kell elhagyniuk az otthonukat, amikor intenzívebb ápolásra szorulnak. A legidősebb lakók hetvenes és nyolcvanas éveiket tapossák, közülük néhányan egészen gyerekkoruk óta itt élnek. A legidősebb, egyre több gondozásra szoruló lakosokat szolgálja a Bláskógar nevű épület. Jelenleg főleg autista és down-szindrómás idősek laknak itt. A Bláskógarban mindenkinek saját, külön lakóegysége van, ami egy szobából, egy kicsi konyhából és fürdőből áll. Emellett közös konyha és közös nappali szolgálja a közösségi életet. A lakók képességeiknek és igényüknek megfelelően maguknak főznek vagy hozatják az ételt a közösségi konyháról, azt külön vagy a közös étkezőben fogyasztják el. A szakképzett segítők is az épületben laknak, ami nem csak a gyors segítségnyújtást teszi ehetővé, hanem az ismeretségen alapuló bizalmat is erősíti, ami a fogyatékossággal élők esetében fokozottan fontos. Az idősek nem csak a Bláskógarban élhetnek közösségi életet, hanem – képességeik szerint − ők is részt vesznek a teljes közösség eseményein. 

Felhasznált források:
Charles Durrett: Neuro-Inclusive Community Design. Lessons from Sólheimar-Ecovillage. Routledge, 2026. DOI: 10.4324/9781003642336
https://ecovillage.org/ecovillage/solheimar-eco-village/
https://www.solheimar.is/pages/saga-solheima 
Fotók: Farkas Judit, Havasi Róbert

Farkas Judit
PTE BTK Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszék
Pécs 2026. 07. 15.

Utamat az OTKA K-147073 számú, Krízis és mindennapi stratégiák: a társadalmi és a környezeti krízisek antropológiai perspektívái c. kutatási projekt, illetve a PTE Pannónia Ösztöndíjprogram támogatta.