Kategória: Bolygónk

Új történetre van szükségünk a Földdel való kapcsolatunk leírására; olyanra amely túlmutat a tudományon és a valláson

Szükségünk van egy erőteljes, új történetre, amely megmutatja, hogy nem különíthetjük el magunkat a természettől, hanem annak része vagyunk. Egy olyan történetre, amely megfelelően helyezi el az embereket a világban – tehát nem helyez bennünket a világ fölé a kiemelkedő értelmünk miatt, de azt sem gondolja, hogy az univerzum nagysága miatt jelentőségünk a világegyetemben eltörpül. Egyenlőek vagyunk mindazzal, ami létezik, társ-alkotók a fákkal és galaxisokkal és a beleinkben élő mikroorganizmusokkal, egy materiálisan és spirituálisan egyaránt fejlődő univerzumban.

Megváltani a világot ötven fölött!?

Magyarországon a 40+ éves ember is már öregnek számít, a 65 éves meg aztán főleg. A közgondolkodásra az a jellemző, hogy 50+, 60+, 70+ évesen az ember már csak a halált várja, illetve ha nő, akkor előtte maximum vigyáz egy kicsit a cseperedő unokákra, süti a pogácsát és a vasárnapi ebédet a gyerekeknek. Kb. ez a kép és a perspektíva, amivel megkínál minket a magyar tér.

Én így „öregszem”

Volt egy álmom még évekkel ezelőtt. Azt álmodtam, hogy négyen ülünk egy kabrióban, lefelé megyünk egy meredek, hegyi szerpentinen. Gyönyörű az idő és a táj, igazi élmény az utazás. Egyszer csak megcsúszik a kocsi, és már zuhanunk is bele a szakadékba. A többiek rémülten sikítoznak, én meg azt mondom nekik: „Úgyis meghalunk, élvezzétek a panorámát, amíg lehet!” Velledits Dorottya írása