Szinte minden nap a szemem elé kerül egy cikk, poszt, tweet, amelyben egy idősebb generáció tagja ekézi a fiatalabb generációkat vagy éppen fordítva. A generációk közötti ellentét nem új jelenség, az azonban új, hogy a klímaválság kapcsán a vita már nem elvekről, értékekről, viselkedésről szól, hanem konkrétan a jelenlegi élővilág benne az emberiség jövőjéről, fizikai túléléséről.

Dokumentált történelmünk során először vagyunk abban a helyzetben, hogy a Föld élővilágának egy jelentős részének jövője saját emberi tevékenységünk miatt került veszélybe. Ez praktikusan azt is jelenti, hogy döntéseink, tetteink nagymértékben befolyásolni tudják jövőbeni kilátásainkat. A kilátások pedig, a jelenlegi helyzetet elfigyelve, mind ránk emberekre, mind az élővilág egészére vonatkozóan nem túl biztatóak.

Óva intenék mindenkit, aki azzal igyekszik megnyugtatni magát, hogy ez is „csak” a történelemből jól ismert generációs ellentét, „idővel majd lehiggadnak ezek a fiatalok is”. Merthogy épp az idővel állunk rosszul, minden nappal egyre rosszabbul. Az eddig elégségesnek látszó válaszaink mára nem működnek sem a gazdasági, sem a politikai, sem társadalmi szinten. Újra kell gondolnunk többek között a generációk közötti konfliktusokra adott válaszainkat is. Ha valamikor, most tényleg igazán nagy szükség van arra, hogy az összes már élő és a jövőben megszülető generáció összefogjon és EGYÜTT, tudása, képességei legjavát összetéve gyors és hatékonyan változzon.

Utópisztikusan hangzik? Én hiszek abban, hogy tud ez működni.

Szerencsém van egy olyan család tagja lenni, amelyben a generációs ellentéteket és (bizonyos pontokon mély törésvonalakat) sok energiával, aprólékos és konfliktusoktól nem mentes munkával egy szeretetteli, hatékonyan és sikeresen működő, intergenerációs együttműködésen alapuló „nagycsaláddá” építettük. A mi családunkban, származástól, vallástól, értékektől függetlenül mindenki, aki kész volt részt vállalni a „nagycsalád” fenntartható működésében, megtalálta a helyét.

Nem sokkal a rendszerváltás után diplomáztam, a privatizációval Magyarországra érkező külföldi vállalatok által hozott „vadkapitalizmusban” kezdtem a szakmai karrieremet. Generációm többi frissen végzett, nyelveket beszélő tagjához hasonlóan pályám gyorsan és meredeken ívelt felfelé. Ennek az akkor természetesnek tűnő heti 60-70 órás munkahét volt az ára.

A rendszerváltás, ami a friss diplomásoknak a szinte kifogyhatatlan lehetőségeket hozta, a szüleim generációjából nagyon sokaknak a „halálos ítéletet” jelentette. A megváltozott gazdasági helyzetben 40-50+ évesen, nyelvtudás nélkül, egy kommunizmusban szerzett diplomával keveseknek jutott lehetőség az újonnan érkező és mindent lefedő nemzetközi cégeknél. A szüleim is, sokakhoz hasonlóan, a rendszerváltás vesztesei lettek. (Emlékszem, apám akkoriban egyszer keserűen jegyezte meg, hogy a bankba, ahová számlát nyitni ment, egyetlen alkalmazott sem volt 30 évesnél idősebb.)

Ebben a kényszerhelyzetben az tűnt a legpraktikusabb megoldásnak, hogy (ahogy régen is) egy nagy családi közösségé álljunk össze, mindegyikünk megtartva a saját „kis” családi közösségét is. Mi, akkor fiatal felnőttek, dolgoztunk és bizonyos mértékig biztosítottuk az anyagi biztonságot, a szülők/nagyszülők pedig biztosították a „nagycsalád” logisztikai hátterét és a sorra születő gyerekek gondozását. A mi esetünkben ez praktikusan azt jelentette, hogy hét közben a nagymamák voltak az unokákkal, a nagypapa intézte az összes lakással/házzal/autóval kapcsolatos intéznivalót (később meg még edzésre is hordta a gyerekeket).

Az, hogy ez így összejöhetett, tudom, hogy ritka szerencse. Sok családban már nem, vagy messze élnek a nagyszülők, esetleg maguk is teljes állásban dolgoznak. Sok családban nem olyan a kapcsolat a szülők és nagyszülők között, hogy egy ilyesfajta együttműködés egyáltalán felmerülhessen. Nem gondolom, hogy általános érvényűen ez a modell működőképes, de nekünk ott és akkor működött.

Így utólag leírva egyszerűnek tűnhet, de nem volt az. A gördülékeny mindennapi működés, a közös keretek, nevelési elvek kialakítása aprólékos munkával évekig tartott (sőt valójában soha nem ért véget) és rengeteg kisebb-nagyobb konfliktuson át vezetett. Onnan indultunk, hogy a szüleink 70-es évekbeli gyereknevelési és a mi 2000-es évekbeli gyereknevelési elveink között szinte alig akadt közös pont. A szándék viszont, hogy működjön az egész rendszer és a gyerekek/unokáknak jó legyen, közös volt. Ehhez a különböző generációknak rengeteg dolgot kellett egymásról, egymástól megtanulnunk, összecsiszolódunk, megtalálnunk a megfelelő kommunikációs formákat és legfőként együtt kialakítanunk és egymásra folyamatosan figyelve működtetnünk a rendszert.

Most, hogy a gyerekek már felnőttek bátran merem állítani, hogy a „modellünk” abszolút sikeresen működött, azzal, hogy a két (később már három) generáció összefogtunk, együttműködtünk és egy minden szereplő számára gyümölcsöző megoldást alakítottunk ki. Ez nemcsak az akkori kihívásainkra/problémáinkra jelentett megoldást, de akkor még megjósolhatatlan nyereséggel járt a „nagycsaládunk” minden tagja számára.

De mire is gondolok? A gyerekeinknek megbonthatatlanul szoros és szeretetteli kapcsolata van mind a mai napig a nagycsalád részeként élő nagyszüleikkel. Mindaz a szeretet, figyelem, gondoskodás, együtt töltött minőségi idő, amit a gyerekeink a nagyszüleiktől kaptak olyan stabil érzelmi, bizalmi és önbizalmi hátteret jelent nekik ma is, ami átsegíti őket a fiatal felnőtté válás legrázósabb megmérettetésein is.

Nekünk szülőknek felbecsülhetetlen segítséget és nyugalmat jelentett, hogy gyerekeinket igazán biztonságos és szerető közegben tudtuk hagyni, hogy bármikor, bármilyen váratlan helyzetet a nagyszülők bevonásával meg tudtunk oldani, arról nem is beszélve, hogy volt lehetőségünk kettesben is minőségi időt tölteni.

A nagyszülők az évek múlása ellenére is csodálatos módon maradtak frissek, energikusak és naprakészek a világ dolgaiban. Jelenlétükkel, saját történeteikkel, az általuk közvetített értékekkel elválaszthatatlan részét képezik ma is unokáik életének, identitásának.

Hála a telekommunikáció fejlődésének ma nem jelent akadályt, hogy fizikailag 2000 km választja el őket egymástól. A nagyszülők továbbra is azonnal és első kézből értesülnek az unokáik fontos életeseményeiről (és ehhez nekünk szülőknek soha nem kell noszogatni őket). Amikor pedig egy komolyabb betegség okán az élet azt hozta, hogy valamelyik nagyszülőnek kellett családi támogatás, mind mi a szülők generációja, mind a gyerekeink, az unokák generációja egy emberként álltunk helyt a nehéz időszakban.

Akkor most vissza az elejére, hogy miért kerül a klímaváltozás és a családom egy lapra? Hiszek abban, hogy a jelenlegi kihívásokat, akár a klímaváltozásra, akár a társadalmi, gazdasági berendezkedésünk átalakításának szükségességére, akár a már zajló technológia forradalomra gondolok, csak a generációk összefogásával, együttesen van valamennyi esély megugrani.

Az összefogásnak pedig szükséges, de nem elégséges feltétele, hogy az egyes generációk tagjai felismerjék a saját felelősségüket és megoldják a saját szintjükön megoldandó/megoldható feladatokat, kihívásokat. Mi a Tudatos Öregedésben folyamatosan ezen dolgozunk. Beszélünk, írunk arról, hogy mit tehetünk mi, 45 felettiek mindezért.

Újra és újra hangsúlyozzuk az egyéni felelősségékünket és lehetőségeinket a saját aktív és egészséges öregedésünkben (mind testi mind szellemi értelemben).

Fáradhatatlanul dolgozunk a méltó idősgondozás rendszerének kidolgozásán és megvalósításán.

Bemutatunk, felvázolunk új irányokat a Földdel való kapcsolatunkra, felvázolunk fenntartható társadalmi és környezeti alternatívákat lokális, nemzeti és globális szinteken.

Megszállottan hiszünk az Ezüst Gazdaság (Silver Economy) nyújtotta lehetőségekben és azon dolgozunk, hogy minél több szereplőt kapcsoljunk be az Ezüst Gazdaságba.

Szerencsére egyre többen ismerik fel, hogy az öregedéssel nem idős korunkban kell elkezdeni foglalkozni, hanem legkésőbb középkorúan még egészségesen kell elkezdeni olyan életet, olyan tudatos öregedést kialakítanunk magunknak, amely lehetővé teszi, hogy minél tovább maradjunk aktív, egészséges, önálló és önellátó tagja a társadalomnak, a közösségnek, amelyben élünk.

Az utánunk jövő európai generációknak szembe kell nézniük a klímaváltozás környezeti és társadalmi hatásaival, az öregedő társadalmunk egyre nyomasztóbb terhével, a 6. technológia forradalom egyelőre még nem is előre jelezhető következményeivel. Önámítás azt gondolni, hogy lesz szándékuk, kapacitásuk, erőforrásuk megoldani mindezeket (a zömében előző generációktól rájuk hagyott) kihívásokat. Joggal várják tőlünk, szüleiktől, nagyszüleiktől, hogy vegyük ki a részünket a problémák megoldásában. Ezt pedig csak úgy fogjuk tudni véghezvinni, ha látjuk, halljuk, értjük egymást, ha kialakítunk generációk között jól működő eszközöket, kommunikációs és együttműködési rutinokat a családon belül éppúgy, mint a helyi közösségeinkben, iskoláinkban, munkahelyeinken.

Tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy mennyi családban van jelen bántalmazás, egymást lehúzó viszonyok, és olyan szintű diszkfunkcionalitás, amelyben ezeknek az eszményeknek a megvalósulására nincsen esély. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy sok családban lenne lehetőség a jelenleginél olajozottabb és hatékonyabb kommunikációra és együttműködésre. A régi korokban gazdasági és kultúrális kényszerek láncolták egymáshoz a családtagokat, ez szerencsére már a múlt. Mi NEM a “régi szép időket” sírjuk vissza, sőt nem is gondoljuk, hogy azok az idők annyira szépek lettek volna. Azt viszont gondoljuk, hogy újfajta szövetségekre, konszenzusokra és együttműködésre van szükség a generációk között. Ennek, azt akár vér szerinti, akár nem vér szerinti alapon szervezzük, meg kell teremteni a kultúráját és a mechanizmusait.

*********************************************************************************
Ha szeretnél értesítést kapni az új cikkekről, a jobb felső sarokban
tudsz feliratkozni az email értesítőre.

A facebookon itt tudod a híreinket, posztjainkat követni:
https://www.facebook.com/tudatosoregedes/

Tudatos Öregedés? Mi ez?

Tematikus FB csoportjaink, amihez kapcsolódni lehet:

Tudatos Öregedés csoport
https://www.facebook.com/groups/tudatosoregedesnyitott

Menopauza – Támogassuk egymást csoport
https://www.facebook.com/groups/menopauza

Idősgondozók, ápolók és családok egymásra találását segítő csoport
Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon
https://www.facebook.com/groups/idosgondozasmagyarorszagon/

Idős, beteg családtag ápolása, a szendvicsgeneráció önsegítő csoportja
https://www.facebook.com/groups/idosgondozassegitseg

Permakultúra, társadalmi fenntarthatóság, gondoskodás válsága
https://www.facebook.com/groups/permakulturatarsadalom/

*********************************************************************************