Bolygónk

Én így „öregszem”

Kedves Olvasók, szeretnénk megosztani veletek egy igen érdekes életutat.
Velledits Dorottya, a Gereblyekutya című Facebook oldal szerzője arról ír, hogy 44 évesen, tudatos gyereknemvállalóként illetve vidékre költözőként, hogyan és milyen inspirációk alapján alakította az életét a Föld fenntarthatósága és saját jólléte érdekében.

***

Volt egy álmom még évekkel ezelőtt. Azt álmodtam, hogy négyen ülünk egy kabrióban, lefelé megyünk egy meredek, hegyi szerpentinen. Gyönyörű az idő és a táj, igazi élmény az utazás. Egyszer csak megcsúszik a kocsi, és már zuhanunk is bele a szakadékba. A többiek rémülten sikítoznak, én meg azt mondom nekik: „Úgyis meghalunk, élvezzétek a panorámát, amíg lehet!”

Budapesten születtem, és többé kevésbé ott is éltem. Művészeti szakközépiskolába jártam, majd környezetmérnök szakon végeztem Sopronban. Gyerekkoromban kertes házban éltünk, nagypapám művelte a kertet és én segítettem neki, így ragadtak rám az alapok, például, hogy tűző napon nem locsoljuk a paradicsom levelét (emlékszem mekkora leb***ást kaptam ezért a papától…) Valószínűleg ő szerettette meg velem a kertészkedést. Sokat tanultam az egyetem növénytan tanszékén, és Vácrátóton, ahol nyári gyakorlaton voltam.

Tavaly egy biokertben dolgoztam önkéntesként, majd elkezdtem felkutatni a saját otthonom, vagyis eladó házat kerestem, birtokkal. Tavaly augusztusban megtaláltam, és október eleje óta itt élek.

Egy kis faluban vettem egy nagyon romos házat egy nagyon elhanyagolt kerttel. 20 éve nem lakott itt senki, a kút betemetődött, a kertből az évek során dzsungel lett, a ház lakhatatlanná vált. Ebből próbálok most lakható otthont és önfenntartásra alkalmas kertet varázsolni. Ez lett a küldetésem.

Azt gondolom, hogy azoknak tudok segíteni, tanácsot adni, akik hozzám hasonlóan keresik a helyüket, a lehetőségeket, mert menekülnének a „civilizáció vívmányai” elől. Szívesen megmutatom, hogy honnan hova jutottam el ennyi idő alatt, mik voltak a nem várt nehézségek, és mi az, amit most már másként csinálnék.

Nem vagyok profi semmiben, de szerencsére elég jó műszaki érzékkel, kézügyességgel, és a növények szeretetével áldott meg a sors, ezt igyekszem kamatoztatni. Sokat próbálkozom, kísérletezek, van, ami jobban megy, van, ami kevésbé. Azt, amit tudok, szívesen elmondom és megosztom másokkal.

Azt mondják, minden embernek két élete van. A második akkor kezdődik, amikor rájön, hogy csak egy van. Erre egy betegség okán rájöttem magamtól. Ezért döntöttem úgy, hogy olyan életet szeretnék, amiben nem mások elvárásainak kell megfelelni, hanem a magaménak. Ezek között van, hogy a lehető legkevesebbet ártsak magamnak, másoknak, a Földnek. Száműzzem a rossz gondolatokat, és megtegyek minden tőlem telhetőt azért, hogy amikor véget ér ez a földi lét, akkor azt mondhassam, klassz volt itt lenni. Egyedül élek egy örökbe fogadott macskával és egy szintén örökbe fogadott kutyával. Szeretem azokat a napokat, amikor érzem, hogy sikeres volt a napi munkám, új élménnyel gazdagodtam, értéket teremtettem, haladtam a kerttel, vagy a házzal. Örülök, ha nem kell pénzhez nyúlnom, és ha nem kell ételt kidobni.

Sok gyerekben megfogalmazódott már a kérdés, hogy miért is vagyunk a világon. Gyerekként bennem is így indultak meg a gondolatok. Mi az értelme ennek az egésznek, amit életnek hívunk? Sokat olvastam csillagászatról és természettudományokról, a kedvenc könyvem az Ég és föld volt akkoriban. Ez alapján elég korán rájöttem, hogy semmi sem örök, a Nap egyszer kihuny… a földi élet folyamatosan változik, és egyszer majd véget ér… és lehetséges, hogy mi emberek csak egy rövid fejezet vagyunk a Föld és a Világmindenség történetében. Vagy talán még annyi sem.

Aztán 16 éves koromban egy középiskolai tanárom ajánlása alapján elolvastam Konrad Lorenz: A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvét. Az első fejezet a túlnépesedéssel foglalkozik. Ez a könyv nyitotta fel a szemem arra, hogy ez mekkora probléma. Sokan vagyunk, túl sokan, és egyre többen leszünk. Sokkal nagyobb gond ez annál, mint hogy egyszerűen ne vegyünk róla tudomást. Hatalmas jelentőséget tulajdonítunk mi emberek saját magunknak, és annyira fontosnak érezzük a fajfenntartást, hogy korlátok nélkül szaporodunk, mert hát „megtehetjük”.

Azt hisszük, hogy olyan baromi okosak vagyunk, hogy minden problémára van megoldásunk. Hogy majd a világ fontos emberei, a tudósok, politikusok, papok vagy akárkik meg fogják oldani, ha gond lesz, és amúgy sem túl késő még, hiszen még sokkal több embert el tud tartani a Föld. Ezeket a gondolatokat már mind hallottam, és ezek azok a gondolatok, amelyekkel én nem értek egyet. Nem fogják megoldani, és már most késő van a túlnépesedés megállításához. Nagy katasztrófák elé nézünk, és ideje lenne belátni, hogy baj van!

Nekem ezért nincs gyerekem.

A faluban, ahol tavaly önkéntes voltam, megismerkedtem egy párral. Egyik este ültünk náluk a tornácon, élveztük a tavaszi estét, de a házigazdánk kissé feszültnek, idegesnek tűnt. Amikor erre rákérdeztem, azt mondta, hogy azért ideges, mert holnap megy ki a tehén először a legelőre. Komolyan aggódott miatta… Én meg irigyeltem, hogy ilyen problémái vannak.

Ahogy leköltöztem falura, és magam is „paraszt” lettem, megváltoztak a problémáim, és ezzel megváltozott az egész életem. 10 évvel ezelőtt volt, hogy azon bosszankodtam, hogy nem kapok olyan cipőt, ami megy a ruhámhoz. Itt meg a tél vége előtt kifogytam a tűzifából. Nem volt más, menni kellett az erdőre fáért, hordtam haza talicskával hóban, sárban. Most éppen az a legnagyobb problémám, hogy már hetek óta nem esett az eső, és minden ki van száradva. Viszont végre bármit fel tudok venni, bármilyen cipővel, és ezzel rengeteg időt megspórolok magamnak reggelente. Általában 7-kor kelek (pedig tudnék aludni 9-ig is), és kezdődik a délelőtti műszak. Locsolás, közben a növények gyors szemrevételezése, reggeli magamnak, cicának, kutyának, aztán ki a kertbe. Ezekben a hetekben a magvetés aktuális, és a palánták kiültetése. Tök, karalábé és káposzta palántákat már kiültettem, a paradicsomot, paprikát, padlizsánt még ez után fogom. Ások, mulcsozok, trágyát terítek el, mikor mi az aktuális éppen. Remélem, két héten belül kész lesz a kút, és el tudjuk kezdeni a kerti zuhany építését is. Ha éppen semmihez sincs kedvem, akkor meg elmegyek sétálni a kutyával. Hetente egyszer bemegyek a városba, és megveszem a legfontosabb dolgokat. Ebédidőben gyors főzés, és egy kiadós délutáni pihenés a legmelegebb órákban. Délután újra ki a kertbe, és kábé ugyanaz, mint délelőtt. Este újra locsolás és gyors szemrevételezés, vacsora magamnak, cicának, kutyának. Az esték mindig tervezéssel telnek. Például vázlatokat készítek a kerti vizesblokkról, és ilyenkor találom ki, hogy mi lesz a következő nap feladata.

Hogyan „készülök” az öregedésre? Ha mázlim van, akkor nem érem meg 🙂 .

Azzal „készültem” a legtöbbet, hogy életmódot váltottam. Azzal, hogy amikor beláttam, hogy csak EBBEN az életben van lehetőségem megvalósítani az álmaim, akkor eldöntöttem, hogy le kell lépni vidékre. Ahogy lehetőségem adódott, meg is tettem. Itt magamra főzök, abból, amit helyben kapok, attól, akiben megbízom, és ami finom. Amit tudok, azt magamnak termelek meg, vegyszermentesen. A kerti munka fitten tart, esténként pedig gyógytornázom, kinyújtom a gerincem, hogy ne fájjon a derekam és vállam. És amikor van megfelelő partner, akkor…

Köszönöm, hogy elolvastad.

Hozzászólnál? Kérdésed van?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.