Család

Anyai gondolatok Anyák Napján

Két évtizede lettem anya. Egy letűnt, információ-szegény évezredben. Akkor még nem volt közösségi média, blogok, állandó internet kapcsolat. Levelezési listák is csak alig. Betárcsázós, modemes kapcsolaton keresztül lehetett netezni, ami vagy kapcsolódott vagy nem. Jómagam egy vidéki, konzervatív kisvárosban kezdtem járni az anyák rögös, akkor még számomra ismeretlen útját, fiatal értelmiségi nőként.

Jellemző probléma volt ebben a városban (is), hogy a sok beköltöző/kiköltöző értelmiségi anya elszigetelten élt egymástól a kisgyerekeivel, a négy fal és a hagyományos anyaszerepek közé zárva. Kifejezetten nem gyerekbarát városi struktúrák, közösségi terek, tömegközlekedés és utak között. Nem volt sem jól elérhető információ praktikus dolgokról (pl. ki a jó gyerekorvos, milyen gyerekes programok vannak), sem pedig olyan támogató közösség, ahol őszintén beszélgethettek volna a nők arról, hogy milyen valójában az anyaság realitása ahhoz képest, mint amit még előtte hittünk, elhitettek velünk. A játszótér, az ovi minden volt csak nem “biztonságos tér”, ahol őszintén lehetett volna beszélgetni.

Fiatal anyaként elég hamar szembesültem azzal, hogy a társadalom masszívan átvert. Az anyákat nemhogy nem tiszteli és értékeli a társadalom, hanem gátlástalanul rálőcsöli a gondoskodó munkák végeláthatatlan tömegét, ingyen. Ennek ráadásul még örülnünk is kellett volna.

Abban az időben még álláshiány volt (ellentétben a mostani munkaerőhiánnyal). A nők ha gyereket szültek, borítékolhatóan hosszú évekre kiestek a fizetett munka világából, mialatt általában a szaktudásuk is elavult, az önértékelésük is leamortizálódott. Az általános vélekedés akkor még az volt, hogy az anyák otthon “nem csinálnak semmit”. Abban az időben még SENKI nem beszélt nyilvánosan arról, hogy valóban mekkora munka a gyerekvállalás, hogy mennyi időt és energiát kell előteremteni akkor, ha valaki rendesen is szeretne helytállni szülőként, ha már bevállalta őket.

Igazán jó szülőnek egyébként nem kellett lenni, bőven elég volt ha valaki a társadalmi elvárásoknak igyekezett csak megfelelni, akár a saját házassága vagy a gyerekei lelki és fizikai jólléte kárára is. Akkor szólták meg a nőt, ha nem volt főtt kaja, akkor nem, ha a gyerek csak jólnevelten szorongott, vagy a kifelé-boldog házastársak még beszélő viszonyban sem voltak egymással. A hazug látszat fenntartása sokkal fontosabb volt, mint a valódi tartalom. Így utólag visszatekintve kábé a sötét középkor volt a nők, anyák mai lehetőségeihez képest abban a tekintetben, hogy őszintén lehessen beszélgetni az anyaság és a gyereknevelés valódi milyenségéről.

Később aztán a betárcsázós internet és a levelezési listák adta eszközöket kihasználva, sok vidéki térben elkezdődött a nők önszerveződése. Mi is létrehoztunk egy ilyet Gödöllőn. Kialakultak az anyák közötti őszinte beszélgetés első, online terei, ami elképesztően felszabadító volt. Ismétlem mégegyszer, hogy akkor még nem létezett közösségi média, facebook, sem blogok. A beszélgetések, a viták emailben, email folyamokban zajlottak. Magyar nyelvű cikkek elvétve is alig akadtak.

És akkor elkezdtek beszélgetni a nők, elkezdett láthatóvá válni a nők valósága. Nem lehetett már nem szembesülni azzal, hogy az anyák gyakorlatilag kivétel nélkül mérhetetlenül kimerültek, hogy nincs elég bölcsőde, óvoda, hogy az iskolákban a gyerekek stresszelnek és nem boldogok. Hogy a párkapcsolatokat rengeteg hazugság, elhallgatás és egymás bántása terheli. Hogy sem a nők, sem a férfiak nemcsak, hogy nem boldogok, de még a hócipőjük is tele van. Egymással, az életükkel, a kilátásaikkal. Hogy a családok belereccsennek annak a töménytelen erőforrásnak az előállításába, ami egy egészséges család működtetéséhez szükséges (lenne), megfelelő társadalmi struktúrák híján.

Aztán lettek online fórumok is, a Babanet és később mások. Felpörgött a dialógus. A nők, anyák elkezdték megtalálni a hangjukat, ráláttunk, hogy kínjainkkal nem vagyunk egyedül. Nem volt már ciki kimondani, hogy tele a puttony, hogy döcög a házasság, hogy a gyerekkel gond van. Hogy nincs munkalehetőség, hogy a férj csak az asszonyra nézve gondolja kötelezőnek a monogámiát…

Jóval később lett facebookunk is. Honlapokat, blogokat is rettentő egyszerűen, IT tudás nélkül össze lehetett rakni, pár kattintással. Gombamód nőttek ki a földből a jobbnál jobb oldalak, blogok. Lehetősége lett a nőknek őszintén beszélgetni, immár nagyon széles körben. A anyasággal kapcsolatos dialógus technikai, földrajzi és anyagi kötöttségek nélkül tudott a nők széles köréhez eljutni. Pár éve aztán kifejezetten szexi lett a nőtéma, az anyaság valódi természete. A mainstream média is felkapta. A nők valósága, az anyaság realitása, a gyereknevelés társadalmi kereteinek hiánya közismert lett, nem is nagyon vitatja már senki.

Eltelt két évtized… A mostani 30+, 20+ nőknek már van, lehet információja arról, hogy mi is a rögvalóság az anyaság meséinek illúzióin túl.

Itt tartunk most. Hálistennek… Van információ és lehet beszélni. Lett döntési mozgástér is, sokak számára.

A tudatos gyerektelenség Magyarországon is egyre erősödő mozgalom, honlapjukon a fiatal emberek immár hangosan és jól érthetően elmondják, kimondják, kimondhatják, hogy miért nem akarnak gyereket vállalni. Vagy egyszerűen, magyarázkodás nélkül felvállalják, hogy nem akarnak gyereket, és kész. Sokezres közösség beszélhet már olyasmiről, amiről húsz éve még elképzelhetetlen volt. Érvek vannak, információk, tények, cikkek, immár magyar nyelven is. LETT alternatíva.

A történelem során talán először van a magyar nőknek valódi lehetősége arra, hogy valóban jól informáltan döntést hozhassanak arról, vállalnak-e gyereket vagy nem. Van lehetőségünk nem túlvállalni magunkat, megfontoltabban, felelősebben anyává válni vagy nem szülni egyáltalán.

Tudhatjuk, hogy nincs elég jó bölcsi és ovi, tudhatjuk, hogy nincs megfelelő orvosi ellátás. Tudhatjuk, hogy a szülés drága lesz, medikalizált és sokszor traumatikus is, ha nem jól választunk segítőt/orvost. Tudhatjuk, hogy az iskolarendszer bántani fogja a gyerekeinket. Tudhatjuk, hogy ha mindezt meg akarjuk úszni, akkor annyi pénzt kell összetalicskáznunk, magánorvosra, magániskolára, magánjátszótérre, családbarát nyaralásra, hogy abba valószínűleg a házasságunk/kapcsolatunk fog beleroppanni. Ha egyáltalán még van párkapcsolatunk és működik is valamennyire. Tudhatjuk, hogy egyedülálló anyaként 2+ gyerekkel, segítség nélkül, jó eséllyel megszakadunk majd. Mi is, a gyerekeink is. Tudhatjuk, a statisztikák és a környezetünk tanulsága szerint, hogy házasságunk nagyobb eséllyel fut zátonyra mint nem. Tudhatjuk, hogy mindezek nem egyedi esetek, hanem az anyák nagy részének mindennapi realitása és kilátása.

Húsz éve még tabu volt kimondani, hogy fáradtak, kimerültek vagyunk anyaként. Hogy a család nem bírja a túlterhelést. Húsz éve még nem lehetett büntetlenül kimondani, hogy valaki felelősen akkor dönt, ha nem vállal gyereket, vagy nem annyit, mert átgondolta és átlátja, hogy ez nem kivitelezhető az adott keretek között annak a kockázata nélkül, hogy a gyerekei sérülnének. Ma ezeket már ki lehet mondani.

Ma viszont még mindig tabu kimondani, hogy olyan nők is túlvállalják magukat, akiknek lenne lehetőségük nem vállalni gyereket, vagy nem annyit. Ma még mindig tabu arról beszélni, hogy mennyi “jómódú”, “jólszituált” családban mennyi elhanyagolt, bántalmazott gyerek él, és hogy ennek nem lenne kötelező így lennie.
Ma még mindig tabu arról beszélni az értelmiségi, írástudó nők között, hogy mi a nők, anyák felelőssége, akkor amikor mindezek már közismert és elfogadott tények. A döntési mozgástérrel bíró nők feltétel nélküli (a körülményeket nem figyelembe vevő) gyerekvágya még mindig elég legitim ahhoz, hogy ne kelljen az anyaság felelősségéről komolyan elgondolkozni, elbeszélgetni, állításokat tenni. Ma még mindig nem kínos a túlterhelt sokgyerekes értelmiségi anyáknak azt mondani, hogy ha újra kezdhetnék ugyanennyit vállalnának. Akkor sem, ha esetenként gyerekeik kimutatható mentális problémákkal küzdenek, esetleg épp a szülők erőforrástalansága, eszköztelensége, kizsigereltsége miatt.

Pontosan tudjuk mostanra, hogy milyen terheket jelent több gyerek felnevelése. Tudjuk azt is, hogy ebben a mindenkori kormányzat mennyire nem vállal semmilyen érdemi szerepet. Pontosan tudjuk, hogy a kormány demográfiai handabandázása semmire nem lesz elég. Pontosan tudjuk, hogy a nők, a családok mennyire túlterheltek és a gyerekek milyen mentális, érzelmi és fizikai állapotban vannak.

Talán pár év múlva elérjük azt is, hogy Anyák Napján a nők arról beszélgessenek, írjanak, értekezzenek széles körben, hogy a mai társadalom keretei és struktúrái között mit jelent valójában felelős anyának lenni. Hogy mik a feltételei a felelős gyerekvállalásnak. Talán pár év múlva elérjük azt is, hogy azokra is tisztelettel tekintünk, akik idejében hoznak átgondolt és felelős döntést a gyerekNEMvállalásról. Bántalmazott, elhanyagolt gyerekeket nevelni túlvállalt, túltervezett méretű családokban, semmiképpen nem érdem. Sem Anyák Napján, sem máskor.

4 replies »

  1. Szerintem az is fontos lenne, hogy aki már belecsúszott abba, hogy mekkora túlterheltséget jelent anyának lenni (mert pl. vele sem voltak teljesen őszinték ezzel kapcsolatban, és segítség híján egyedül van), az hogyan tud magán segíteni, hogyan tudja a lehető legjobban megoldani a helyzeteket a következő évtizedekben. Ezekről a megoldásokról beszélni még mindig hiánypótló lenne.

Hozzászólnál? Kérdésed van?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.