Sokan gondolják azt Magyarországon, hogy az öreg embereknek az a legjobb, ha az otthonaikban lehetnek öreg korukban. Ez néha valóban így van, és néha pedig nagyon nem. A bentlakásos ápolás egyes megfontolandó hátrányairól írtunk:
Csodálatos dolog történik a világban. Az Extinction Rebellion (XR) immár több mint 150 országban, emberek millióit vonzza magába. Végre elindult a tömeges mozgalom, melynek keretében az emberek a kormányokat és az üzleti világot változásra kényszeríthetik.
Tévhit, hogy az öregeknek a saját otthonukban a legjobb lakni. Sőt!
Számos szempont van, amit ennek eldöntése előtt érdemes megfontolni, figyelembe venni.
A helyzet nem rózsás, így jó lenne javítani a magyarországi idősgondozás rendszerén, helyzetén. Erre most teszünk egy kísérletet a Tudatos Öregedés keretei között.
Szükségünk van egy erőteljes, új történetre, amely megmutatja, hogy nem különíthetjük el magunkat a természettől, hanem annak része vagyunk. Egy olyan történetre, amely megfelelően helyezi el az embereket a világban – tehát nem helyez bennünket a világ fölé a kiemelkedő értelmünk miatt, de azt sem gondolja, hogy az univerzum nagysága miatt jelentőségünk a világegyetemben eltörpül. Egyenlőek vagyunk mindazzal, ami létezik, társ-alkotók a fákkal és galaxisokkal és a beleinkben élő mikroorganizmusokkal, egy materiálisan és spirituálisan egyaránt fejlődő univerzumban.
Az öregkorra felkészülni, tudatossággal, előre gondolkozva biztosan nem rossz ötlet. Ebben a cikkben egyfajta lehetőséget járunk körül: co-housing, ökotudatosan, közösségben, kis ökológiai lábnyommal, napelemmel.
Nyugat-Európában a privát egészségügy, az idősellátás, és a kapcsolódó szolgáltatások drágák. Ahelyett, hogy a magyar munkaerő áramlik nyugatra ellátni az öregeket, miért nem az öregeket hívjuk Magyarországra és látjuk el őket ott? Ez nemcsak a teljes magyar gondozási szektort erősíthetné, hanem jótékonyan hatna a magyar öregekre, fiatalokra és a gazdaságra is.
Ma Magyarországon SENKI nem tudja pontosan, hogy milyen és mekkora igény van az idősgondozásra. Az állam gyakorlatilag magára hagyja az öregeket és a családokat.
Magyarországon a 40+ éves ember is már öregnek számít, a 65 éves meg aztán főleg. A közgondolkodásra az a jellemző, hogy 50+, 60+, 70+ évesen az ember már csak a halált várja, illetve ha nő, akkor előtte maximum vigyáz egy kicsit a cseperedő unokákra, süti a pogácsát és a vasárnapi ebédet a gyerekeknek. Kb. ez a kép és a perspektíva, amivel megkínál minket a magyar tér.
Amikor valami lényeges változás áll be az életetekben, akár lelki, akár fizikai/testi, akár logisztikai értelemben, és úgy érzitek hogy segítségre van szükségetek, akkor honnan szereztek információt? Milyen módon választjátok ki az orvost, a segítőt? Kire hallgattok, kinek a tanácsát kéritek? Mik a módszereitek erre? Milyen stratégiákat követtek? Mi alapján döntitek el, hogy egy információ vagy személy hiteles-e?
