Forog minden, iszonyatos sebességgel. Élmények, behatások, gondolatok, érzések. Egyszerre sűrű, levegős és színes.
A Föld kering a Nap körül, a Hold a Föld körül. Most volt karácsony, de mindjárt itt a nyári napforduló. Úgy száguld az idő, hogy követni nem lehet, talán nem is érdemes. Bőven elég feladat azzal őszintén farkasszemet nézni, hogy mennyire gyorsan fogy.

Mindkét gyerekem elballag most, lezárnak egy jelentős időszakot, és tesszük mi is, a szüleik. Felneveltük őket, új periódus kezdődik, eddig soha meg nem élt szabadság. Egészen hihetetlen érzés.
20-30 éve, akkor még fiatalon, máshogy voltunk fogságban. A szocializációnk, a gyerekkori traumáink, reflektálatlan hiedelmeink és ontológiáink keretei között vergődve próbáltunk boldogulni, egy elfuserált társadalmi közegben. Én legalábbis tutira. Ha visszagondolok a húszas éveimre és az onnan származó emlékekre, biztosan érzem, hogy semmiképpen nem szeretnék visszamenni. Az út előre van, nem hátra…

Aztán jöttek a gyerekek és a Nagybetűs Élet. Lakhatás, munkák, állampolgári felelősségek, közösségi kapcsolatok ápolása, gondoskodás, társadalmi struktúrák építése. Soha véget nem érőnek tűnő teendők, felelősségek sora. Párkapcsolat menedzsment. Családösszetartás.
Elbasszuk vagy nem basszuk? Ez volt itt a kérdés… Nagyon igyekeztünk mindenesetre. Csetlések és botlások, küzdés, kialvatlanság. Iszonyatos terhelés és küzdelem, ráadásul a magyar valóságban.

Annyi minden volt… És annyi mindennek nincs már belőle semmi jelentősége.

Életközépi Változás, ez van most. A külső körülmények is megváltoztak, a test is átalakul. A lélek meg aztán főleg. A tempó, a nézőpontok, a prioritások. Végre lehet már NEM pörögni. Csak úgy “vanni”, ahogy egy bölcs kamasz mondja. Iszonyú jó érzés.
Már önmagában ahhoz a gondolathoz is fel kell nőni, hogy ez így egyáltalán lehetséges.

Közben látom, ahogy a fiatalok ezerrel pörögnek. Viszik tovább a gondolati szálakat. Ahogy mi is vittük, meg anyáink is. Jó, hogy már vannak utánunk is újak. Akik viszik. Annyival könnyebb így a terhe. Ez már nem feladat, csak örömzenélés. Intergenerational jam session. És a tudat öröme, látva mindezt, hogy volt értelme. Hogy amit még hosszú évek közösségi izzadásával szültünk, új nézőpontokat, új eszméket, nekik már alapból megvannak, és azokon az alapokon tudnak haladni tovább.

Ismeritek Lucát? Eszméletlenül inspiráló olvasni a gondolatait, látni a nézőpontját, próbálni érteni a világot az ő szemén keresztül. Meg a többi fiatalét, azokét akik érdekes gondolatokkal beszélnek.

***

És akkor itt van a szabadság. Ahogy a vicc is mondja: az élet akkor kezdődik mikor kirepülnek a gyerekek. Kb. 25 éve hagytam abba a spanyol tanulást, most elkezdtem újra… Terveink vannak.
Új kapuk nyílnak.
Az élet úgy alakul, hogy lehet hogy Afrikában kötünk ki az elkövetkező időszakban. Vagy nem. Mindenesetre a lehetőség ténye kinyitotta Pandora szelencéjét és előtódultak a kamasz-korom emlékei. Már egyáltalán nem emlékeztem rájuk. Egy másik világ volt, amelyben az Afrikáról szóló olvasmányokról csak ábrándozni lehetett, nem azok szerint tervezni. Egy fiatal nő a szocialista Magyarországon csak 3 évente utazhatott “Nyugatra”, és nem is feltétlen volt rá pénze eleve. Harminc évvel később pedig akár lehetséges valósággá is válhat? WOW!

Nem tudom mit hoz a holnap, túl sok a nyitott lehetőség és (egyelőre) egyre kevesebb a kényszer. Meg ugye a sors keze is bármikor beüthet. De még annyira öregek sem vagyunk, hogy ne lehessen bátran tervezni. Áramlani a flow-val. Lehet, befejezem a PhD-m. Annó, mikor választanom kellett, hogy inkább terepi munka vagy inkább tudományos, a terepet választottam. Gyerekek, család mellett nem ment mind a kettő. Plusz nyomasztott az egyetemi világ valóságtól elrugaszkodottsága. Igazából most is nyomaszt. Ezért lehet, hogy kitanulom inkább a nővérséget. Rettentően érdekel, és Afrikában is még jól jöhet. Vagy máshol. De az is lehet, hogy valami egészen más lesz.

Mindenesetre ma megrendeltem Joy Adamson összes könyvét, hogy immár egy másfajta szemmel olvassam őket újra. Gyerekkorom tökéletesen elfeledett álmait ideje újragondolni…