Ez volt az első hozzászólás egy holland cikk alatt, amelyet egy Hollandiában élő magyarokat összefogó facebook csoportban osztottam meg. A hozzászóló még akkor is sérelmezte, hogy nem fordítja le neki senki miről szól a cikk, amikor felvilágosították, hogy egy gombnyomással megoldja ezt  neki a böngészője, illetve létezik a google fordító alkalmazás. Egy másik magyar csoportból nemrég azért lépett ki valaki, mert frusztrálta a sok angolul megosztott tartalom, amelyet nem értett.

Klisé számba megy, hogy a magyarok sereghajtók az idegennyelvtudás területén Európában (a lakosság mindössze 37% beszél valamilyen idegen nyelvet). Sok helyen írtak már erről, tanulmányok sora vizsgálta az okokat (ez például egy érdekes cikk, linkekkel a részletes tanulmányokhoz: itt). Igazán elkeserítőnek mégis azt tartom, amilyen apátiával kezeljük mindezt, mintegy megváltoztathatatlan adottságként.

A probléma egyik része az, hogy hosszú évek óta az oktatásból kikerülők jelentős része nem tud készség szinten használni egy idegen nyelvet sem, amit tovább súlyosbít az a masszív hiedelem, miszerint egy bizonyos kor felett már nem is érdemes nekikezdeni. Ezt a hiedelmet erősítik (akaratlanul is) azok a cikkek is, amelyekben arról értekeznek, hogy gyerekkorban kell kezdeni tanulni egy nyelvet ha valaki tökéletesen szeretné azt beszélni.  Tökéletesen. Mert ugye idegen nyelvet vagy tökéletesen beszél valaki, vagy jobb, ha meg sem szólal (lásd még a fent belinkelt “Nyelvvizsgája van, de megszólalni nem mer a magyar” című cikket erről).

Holott egy nyelvet elég alapszinten (alap szókinccsel és nyelvtannal, viszont sok hasznos és gyakorlati kifejezéssel) elsajátítani ahhoz, hogy azon olyan mindennapi helyzetekben, mint a közlekedés, vásárlás, étterem,…. stabilan elboldoguljon valaki. Tudatosan nem alapfokot írok, ami számomra a beteg magyar nyelvoktatás egyik jelenleg is érvényben lévő beteges mérési módszere.

Így aztán azok, akik anno lemaradtak a gyerekkorban elkezdett hatékony nyelvtanulásról, ahogy ez oly sok kötelezően oroszt tanuló, vagy botrányosan unalmas és eredménytelen iskolai angolt/németet tanuló esetében fennáll, még kevésbé érezhetik magukat motiváltnak. Közülük már csak kevesen vágnak bele nyelvet tanulni, gyakran azzal a felkiáltással, hogy „öreg vagyok már hozzá, nem fog már az agyam”.

Felnőtt korban, munka, család egyéb teendők mellett természetesen jóval nehezebb szabad kapacitást találni egy nyelv elsajátítására, ettől függetlenül az „én koromban már kár is elkezdeni” hozzáállás már tudományosan is megcáfolásra került (több tanulmányban is).

Cathrine Snow Professzor (Harvard Graduate School of Education) megállapította: „Az eredmények tisztán megmutatják, hogy nem létezik „kritikus időszak” egy második nyelv elsajátításához, ahogy nincs korhoz kötött biológiai korlátja sem a nyelvtanulásnak. Semmilyen olyan öregedési folyamatot nem találtunk, amely azt mutatná, hogy az idősebb nyelvtanulók másképp működnének, mint fiatalabb társaik. Valójában az idősebb kori nyelvtanulásnak vannak előnyei: ilyenkor az embert már egy (vagy több) nyelvet biztosan elsajátított és tisztában van azokkal az alapfogalmakkal, amelyek meggyorsítják egy idegennyelv elsajátítását. Ráadásul, tipikusan idősebb korban, erősebb a tanulási szándék, megvannak már az egyén tanulási stratégiái, memorizálást segítő eszközei, írástudási készségei sok más eszköz mellett”. Vagyis tudományosan alaptalan, ha valaki kizárólag a korára hivatkozva hárítja el a nyelvtanulást.

Dokumentált (itt olvasható ), hogy Magyarországon az iskolai nyelvtanítás módszertana évtizedekre visszamenőleg teljesen elhibázott, így az az érvelés sem állja meg a helyét, hogy „soha nem volt érzékem a nyelvekhez” valamint „mindig is utáltam a ………. órát a suliban” (a nyelv tetszőlegesen kitöltendő). Komoly hiba lenne egy rossz módszer kudarca miatt bármilyen következtetést levonni az egyén képességeire vonatkozóan.

De vajon miért is érdemes/szükséges felnőtt korban nekiállni idegen nyelvet (akár többedik idegen nyelvet) elsajátítani?

A nyelvtanulás bizonyítottan pozitívan hat az agyműködésre, a memóriára, a problémamegoldó készségre. Több kísérlet is igazolta, hogy egy idegen nyelv ismerete késlelteti a demencia kialakulását.

A nyelvtudás jelentősen javítja az egyén munkapiaci lehetőségeit (akár Magyarországon, akár külföldön), arról nem is beszélve, hogy lehetővé teszi a szélesebb körből, különböző forrásból való tájékozódást. Az internet korában, egy olyan országban, ahol a nyomtatott média jelentős része egyetlen álláspontot tesz csak láthatóvá, több szempontból is kívánatos különböző forrásokból tájékozódni (lásd nemzetközi hírportálok).

Van azonban egy új és (sajnos) Magyarországon egyre aktuálisabb társadalmi szükségszerűsége is a nyelvtanulásnak. Az egyre nagyobb mértéket öltő elvándorlással párhuzamosan megjelentek az utazó családtagok. „Utazó szülők” és „utazó nagyszülők”, akik közül sokan nem beszélnek semmilyen idegen nyelvet. Számukra egy rövid családlátogatás is tartogathat nehéz helyzeteket. Többször voltam szemtanúja, amikor egy légi kísérő angolul próbálta (reménytelenül) elmagyarázni a vészkijáratnál ülő magyar utasoknak, mit kell vész esetén tenni, míg végül egy harmadik utas segített a fordításban. (A pontosság kedvéért: előfordult ez nem magyar utassal is).

Bár az utazási helyzetekbe némi gyakorlással könnyen bele lehet jönni, a gyerekek, unokák helyi barátaival, környezetével közvetlen személyes kapcsolat kialakítani azonban minimális nyelvtudás nélkül szinte lehetetlen. Félrerakva a nyelvtanulással kapcsolatos általános és saját hiedelmeket, ez már önmagában elég motiváció lehet ahhoz, hogy ténylegesen belevágjon valaki a nyelvtanulásba.

Ma ehhez már nem feltétlenül kell drága tanfolyamokat, magántanárt fizetni. Számos ingyenes nyelvoktató on-line oldal és mobil alkalmazás áll rendelkezésre (például a Duolingo, Babbel, angoltanulásra például az itt felsoroltak: angol nyelvtanulás. A valaha hosszadalmas szótározás is már csak rossz emlék, egy kattintással elérhető internetes szótárak és fordító programok tucatjai segítenek ebben is.

Ha pedig már úgy alakult a helyzet, hogy a család külföldön él, miért ne lehetne közös program a nyelvtanulás skype-on keresztül? Hetente egyszer átbeszélni az on-line tanfolyam homályos nyelvtani részeit, gyakorolni a kiejtést a gyerekekkel, unokákkal?

Itt Hollandiában idősebb korban nyelvet tanulni kimondottan gyakori hobbinak számít, sokan kezdenek el franciául vagy spanyol tanulni. Nyugdíjasként sok holland tölt hosszabb időt évközben Franciaországban vagy Spanyolországban. Mivel ezekben az országokban az angol nem mindenhol elégséges, inkább megtanulják ők a helyi nyelvet. Komoly szenior tanulócsoportok vannak, rendszeres programokkal, ahol a résztvevők az adott nyelven beszélgetnek egymással. Egy ilyenre egyszer meghívottként magam is elmentem. Tátott szájjal figyeltem, ahogy a sok nyugdíjas (a legidősebb 94 éves) jókedvűen és gátlás nélkül beszélgetett egymással franciául, sőt néhányan még műsorral is készültek (miközben az este egy adott pontján két 80 körüli résztvevőnek véletlenül összeakadt a kerekes járókerete).

Nem akarom azt sugallni, hogy ma, mindezzel a sok rendelkezésre álló eszközzel nyelvet tanulni csupa kacagás és madárfütty. Ugyan valóban léteznek a „szerencsések”, akikre „ragad a nyelv”, de általánosságban kimondható, hogy idegen nyelvet elkezdeni tanulni gyakran fáradtságos, néhol frusztráló, eleinte tele mélypontokkal és csak kevés sikerélménnyel.

Tudom miről beszélek, 42 évesen álltam neki megtanulni a negyedik idegen nyelvet. Azt gondoltam, hogy na, akkor ez most már menni fog, mint a karikacsapás. Mint eddig minden nyelv esetében, most is tévedtem. Van már ugyan egy rakás nyelvtanulási rutinom (pl. hogyan bírom mégis megtanulni a szavakat), az eddigi nyelvekre támaszkodva gyorsabban értem meg a nyelvtant, de az érzés, hogy percekig tart összerakni egy valamire való mondatot, pontosan ugyan frusztráló volt negyedszerre is. A holtpontok épp olyan mélyek, az első sikerek épp olyan lassúak. Amivel most már könnyebb, hogy tudom, hogy képes vagyok rá. Mármint megtanulni egy nyelvet. Van tapasztalásom arról, hogy eljön az a pont, amikor magamba szakadva azt mondom, hogy ez nekem SOHA nem fog menni. De ott, abban a pillanatban is tudom (már), hogy ez csak egy a sok mélypont közül. Meg fogom tanulni. Nem tökéletesen. Eleinte nem is jól. Majd jön az is. Gyakorlással, idővel. És akkor visszatekintve már nagyon magától értetődőnek fog tűnni az egész.

Csak csinálni kell.

Ő már elkezdte.