Család

“Én nem adom intézetbe az anyámat!” OK, de azért járjuk ezt körül egy kicsit…

Megjelent egy cikk “Én nem adom intézetbe az anyámat!” címmel. Van ugye ez a régmúltból eredő vélekedés, és a belőle eredő stigma: “Ápold a szülőd, ha beleszakadsz is, különben rossz ember vagy!” Valamiért ezt főleg nőkre vonatkozik… Beszélgetek emberekkel, gyereket nevelnek, főállásban dolgoznak ÉS sokszor igyekeznek éveken át ápolni az idős, és sokszor már magatehetetlen rokont. A szendvicsgeneráció. Mindezt úgy, hogy az államtól praktikusan semmilyen segítséget nem kapnak, sem anyagit, sem logisztikait, sem erkölcsit.

Hajmeresztő állapotok vannak, és olyan kegyetlen sztorik, amiket még végighallgatni is fáj, nemhogy benne lenni. Főleg nőké, bár ismerek olyan férfit is, aki gyakorlatilag egyedül ápolta az anyját, annak haláláig. Pelenkázta, etette, ott volt vele, keményen, ahogy a nők szokták!

Az megvan, hogy míg egy egészséges kisgyereket általában maximum 3 évig kell teljes időben ellátni, addig egy idős ember ápolása 10-20 évet is simán igénybe vehet?

Idézem, hogy mit lát mindebből az ápoló családtag gyereke, az unoka:

“Tudom, hogy borzasztó ilyet még csak elgondolni is, de valójában nem éreztem egyből szomorúságot, amikor nagymamám meghalt. Addigra már annyira kikészült anyám a napi nyolc óra munkával összeegyezthetetlen ápolási feladatokban, hogy attól féltem, ő fog menthetetlenül rámenni erre. És nekem ő az édesanyám, őt féltettem jobban. Felfogtam, hogy az összeomlás szélén van, de csak utólag visszagondolva értem igazán, hogy mekkora lelki teher lehetett a munkában és az ápolásban is folyamatosan azt éreznie, hogy nem csinálja elég jól, hogy soha nem ott van, ahol lennie kellene.”

Ördögi kör ez. Az ápoló anyának nincs sem ideje, sem energiája magáról gondoskodni. Lerobban ő is, aztán majd a saját gyereke megoldja? Hogy van ez? Hogy kéne lennie? Hol van a megnyugtató megoldás a rendszerben?

A szemléletváltás elkerülhetetlennek tűnik

1. Senkinek nem kötelessége a szülőkről mindenáron gondoskodni

Van pl. ez az elv, hogy a gyereknek gondoskodni kell a szülőről. A dolga neki. Ez a cikkben is megjelenik és immár az alaptörvényben is.

“Hiszem, hogy bármennyire is kötelességünk gondoskodni idős szüleinkről, rokonainkról, senki nem kívánhatja, hogy erre rámenjen a saját életünk.”

NEM! Senkinek nem kötelessége gondoskodni a szülőjéről, ha az pl. rossz, gonosz, ártó, kártékony, bántalmazó, elhanyagoló szülő volt! Sőt! Sok embert egy életre traumatizálnak a szülei, és nemhogy abból nem tudnak felállni, de még a saját gyerekeiknek is tovább adják. Ha valami a kötelességünk, akkor inkább az, hogy rálássunk a szüleink károkozásaira és kimentsük belőle magunkat, és főleg ha vannak, a saját gyerekeinket! A kártékony szülő meg oldja meg a saját problémáját, ahogy tudja!

Őszinte tiszteletem mindazoknak, akik tényleg nyugodt lelkiismerettel hagyják magukra azokat a szülőket, akik bár bevállalták őket, de a tisztességes felnevelésükről már nem gondoskodtak. A világra hozott gyerekeinkért vagyunk felelősek, de azokért nagyon! Az adott esetben szuperkártékony szüleinkért egy cseppet sem. Nekem legalábbis ez a véleményem.

És az is milyen érdekes, hogy többnyire csak a nők húzzák ezt magukra, a férfiak nem annyira. Így esik meg gyakran, hogy nem csak a saját szüleikről gondoskodnak a nők, hanem az apósukról, anyósukról is, ingyen, éveken át.
Miért is?

Én személy szerint azt gondolom, hogy ha szeretek egy idős embert, akár a szüleimet, vagy más rokonomat, akkor fogok róluk gondoskodni. AZÉRT MERT szeretem őket és jót akarok nekik, de NEM AZÉRT mert a kötelességem.

Kötelessége a mindenkori kormányzatnak van, hatékony, támogató jogi és gazdasági kereteket építeni a megfelelő gondoskodási lehetőségek és szolgáltatások kialakítása érdekében, és amely kötelességére nagy ívben tojik sajnos! És amit éppen részben azért tehet meg, mert a gondoskodni kényszerülő, többnyire nők, nem lázadnak fel a rájuk lőcsölt bírhatatlan mennyiségű gondoskodási feladat miatt.
#gondoskodásválsága

2. Tévhit az, hogy az öregeknek a saját otthonukban lakni a legjobb

Sajnos óriási, és egyelőre kimozdíthatatlan tévhit ez. A cikkben is megjelenik:

Fontos, hogy az ápolásra szoruló idősek minél tovább otthonukban, illetve családjuk körében éljenek, de ehhez a gondozási feladatokat végző családtagokról is gondoskodnia kell valakinek.

Iszonyú fontosnak tartom, hogy erről beszéljünk és újragondoljuk. Ha valami rossz egy öreg embernek, az az, ha már nagyjából magatehetetlen, de még szellemileg ép állapotban kényszerül költözni, új helyre és idegen embereknek, ápolóknak kiszolgáltatva. Nagyjából szerintem éppen abból táplálkozik ez a tévhit, hogy emberek túl későn kerülnek olyan új helyre/közösségbe/intézménybe, ami az öregkori ápolási igényeik szempontjából működőképes, de ez akkor már valóban elég borzasztó számukra.

Az igazság ezzel szemben az, hogy:

  1. A lakások egy jó része egyáltalán nem optimális az öreg emberek számára. Nem akadálymentes, a fürdőszoba veszélyes, túl sok a lépcső, nincs kert, nincs elég hely pl. egy bentlakásos ápoló számára, stb. stb. Vagy éppen túl nagy, és drága fenntartani.
  2. Az öregeknek nem jó egyedül lenni, éveken át, egyre inkább a lakások mélyébe zárva. Közösségre van szükségük, társaságra, jó levegőre, természetre, később pedig profi ápolókra. Sokszor éppen azért szívják a gyerekeik vérét, és keltenek bűntudatot, hogy látogassák őket gyakrabban, mert nincs lehetőségük saját közösségi kapcsolatokat kialakítani és ápolni, immár öregen.
  3. Ha valaki egy lakótelepen lakik, vagy a belvárosban, és minden kert, park, közösségi tér messze van, az borítékolja, hogy az egyre nehezebben mozgó ember számára végtelen messzeségbe kerüljön mindenféle közösségi élet lehetősége.

Mi lehet a megoldás, milyen struktúrákra és elvi alapokra van egyre inkább elengedhetetlenül szükség?

1. Öregbarát közösségi lakhatási lehetőségekre van szükség. Legyen ez akár egy modern idősotthon, vagy akár egy öregbarát falu.

Ez egy jó példa a közösségi lakhatásra. Brit nők összeálltak és megépítették a saját öregségük közös otthonát.

Ez pedig egy jó példa egy öregbarát falura, Miléna írt korábban erről a holland kezdeményezésről: Nyugdíjasfalva Hollandiában, ahol megvalósult a fenntartható, aktív közösség.

Ez is egy jó olvasmány a témában.

2. Elengedhetetlenül fontos előre gondolkodni, még aktív korunkban.

Éppen ezt tesszük a Tudatos Öregedésben is. Ezt nem is ragozom. Az már régen rossz, ha az idősgondozás kérdésköre akkor merül fel, mikor az ember önellátásra képtelenné válik, a rokonaitól távol, valahol a világvégén, egyedül. SOKKAL hamarabb meg kell tenni a szükséges lépéseket. Lehetőleg még aktív korunkban, saját magunk számára és a saját magunk érdekében.

Bírható-e, ha túl sok rajtunk a gondoskodási teher?

3. Fel kell hogy nőjünk a saját öregedésünkhöz. Vagy hát nem kell, de érdekünk.

Nem tartható tovább az az elvárás, hogy majd a gyerekeink gondoskodnak rólunk. A gyerekeinknek bőven megvan és meg is lesz a maguk baja. Hála nekünk, akik rájuk hagyjuk a teljes klímaváltozás, a túlnépesedés, a fenntarthatatlan gazdasági rendszerek összeomlásának mérhetetlen sok feladatát, kínját, nehézségét. Érdemes felnőni ahhoz a feladathoz, hogy még aktív életünkben gondoskodjunk a saját öregségünk ellátásának feltételeiről, amennyire csak ez lehetséges.

4. Ki kell sajtolni a mindenkori politikából, pártokból, kormányokból, önkormányzatokból, hogy az előregondolkodás és az idősgondozás jogi, gazdasági kereteit a megfelelő törvényekkel biztosítsák.

Egyre több az öreg ember és az öregedő is. Óriási politikai és gazdasági potenciál van bennünk, amit használni tudhatunk a saját érdekeink képviselete érdekében. Újragondolt nemzeti víziókra, struktúrákra, szociális szolgáltatásokra van szükség, megfelelően kigondolt finanszírozási és vállalkozási rendszerekre. Ez a dolog magától nem fog megoldódni az adott keretek között, a törvényi keretek és a finanszírozás rendszere mindenképpen gyökeres átalakítást igényelnek.

Összefoglalva tehát: A fő kérdés nem az, hogy adnánk-e vagy nem az anyánkat az intézménybe. A jelenlegi körülmények között akár adjuk, akár nem, valószínűleg ő is és mi is szívni fogunk. A fő kérdés véleményem szerint sokkal inkább az, hogy mit tehetünk, mit tegyünk, és mit teszünk annak érdekében, hogy mind az anyánk öregsége, mind a sajátunk, a lehető legfenntarthatóbban meg legyen oldva…

 

*********************************************************************************
Ha szeretnél értesítést kapni az új cikkekről, a jobb felső sarokban
tudsz feliratkozni az email értesítőre.

A facebookon itt tudod a híreinket, posztjainkat követni:
https://www.facebook.com/tudatosoregedes/

Tudatos Öregedés? Mi ez?

Tematikus FB csoportjaink, amihez kapcsolódni lehet:

Tudatos Öregedés csoport
https://www.facebook.com/groups/tudatosoregedesnyitott

Menopauza – Támogassuk egymást csoport
https://www.facebook.com/groups/menopauza

Idősgondozók, ápolók és családok egymásra találását segítő csoport
Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon
https://www.facebook.com/groups/idosgondozasmagyarorszagon/

Idős, beteg családtag ápolása, a szendvicsgeneráció önsegítő csoportja
https://www.facebook.com/groups/idosgondozassegitseg

Permakultúra, társadalmi fenntarthatóság, gondoskodás válsága
https://www.facebook.com/groups/permakulturatarsadalom/

*********************************************************************************

 

 

1 reply »

Hozzászólnál? Kérdésed van?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.