Összes

Nincs minőségbiztosítás a magyar idősgondozásban! Felhívás cégek és magánszemélyek számára!

Immár két éve indítottuk azt a FB csoportot, ami az házi idősgondozók, az ápolók és a családok egymásra-találását segíti. A csoport neve: Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon, és jelenleg 4150+ tagja van. Sokféle visszajelzést kapunk a csoport tagjaitól, részben magára a csoport működésére, részben az ápolókra és a családokra vonatkozóan. Ezek fényében folyamatosan igyekszünk a rendszert fejleszteni, már amennyire önkéntesként erre módunk van.

Ebben a cikkben most összefoglaljuk a két év tanulságait, illetve javaslatot teszünk a helyzet, közösségi összefogással létrehozható javítására. Ehhez várjuk azoknak a cégeknek a csatlakozását, akik idősgondozási, házi segítési szolgáltatásokat kínálnak, elsősorban Magyarországon. Várjuk továbbá azokat a családokat, magánszemélyeket, aki szívesen részt vállalnának egy minőségbiztosítási rendszer közösségi finanszírozású kiépítésében. Itt kifejezetten olyan külföldön élő magyarokra is gondolunk, akik szülei, hozzátartozói Magyarországon élnek, és akik ellátására előbb-utóbb külső segítséget kívánnak igénybe venni, és egyébként is fontosnak tartják, hogy Magyarországon is mozduljon valami előre az idősgondozás kapcsán.

De először is a tanulságokról.

Mi a helyzet Magyarországon az idősgondozásban?

  1. Azok a családtagok akik idős rokonok ápolására kényszerülnek, gyakran kiesnek a munka világából, egzisztenciálisan lehetetlen helyzetbe kerülnek.
  2. Azok a családtagok akik munkahelyen is dolgoznak és otthon idős/beteg rokont is ápolnak éveken át, többnyire halálosan kimerültek. Maguk is sokszor rossz egészségi állapotban vannak.
  3. A családok leginkább feketén alkalmaznak fizetett ápolókat, az ápolók feketén dolgoznak. És még így is az van, hogy a munka nehézségét tekintve az ápolók alulfizetettek, a családok pedig még ezeket az alacsony béreket sem tudják könnyen kigazdálkodni.
  4. Mivel az egész házi ápolási szektor gyakorlatilag láthatatlan, így sem a családok, sem az idősek, sem az ápolók nem élveznek semmilyen fajta jogi védettséget. Sok család él vissza az ápolóval, és sok ápoló él vissza az ápolttal és a családdal. Semmilyen értelmezhető és hatékony minőségbiztosítási rendszer nincsen, pedig lehetne.
  5. Ennek következtében a jó ápoló kincset ér, ugyanúgy ahogy a korrekt családok is.
  6. A családok az állam által tökéletesen magukra vannak hagyva.
  7. Állami ellátórendszer gyakorlatilag nincs, eseti, részmegoldások vannak, melyekről általában az érintettek nem tudnak, és ha tudnak, sokszor akkor sincs lehetőségük igénybe venni.
  8. Az idősotthoni férőhelyek száma nagyon kevés, a helyek drágák, a szolgáltatás színvonala legtöbbször gyenge, a várólisták végtelen hosszúak. Egyébként az idősotthonok vezetői is arra panaszkodnak, hogy nincs elég ápolójuk.
  9. Sokan akik ápolást vállalnak, ha tehetik inkább külföldre, Ausztriába, Németországba, Nagy Britanniába, Izraelbe, az USA-ba, stb. mennek ápolónak, a magyar bérekhez képest többszörös fizetésért.
  10. Semelyik politikai erő nem látszik tenni semmit, a helyzet valóban hatékony megoldása érdekében.
  11. Ráadásul a vállalkozói környezet annyira bünteti azokat akik hajlandóak lennének legálisan dolgozni, hogy egyszerűen nem érni meg belefogni. Sőt gazdasági öngyilkosság elkezdeni legálisan vállalkozni. Még a KATA is havi 50.000 minimum, akkor is ha egy fillér bevétel sincs, ami egészen hajmeresztő.
    (Angliában a legális vállalkozás havi költsége, adóval, TB-vel, bankszámlával, könyveléssel, tokkal és vonóval, havi max. 5-6000 Ft átszámolva, ha az embernek nincs sok bevétele. Beleszámít a szolgálati időbe, a nyugdíjba. Csak egy bizonyos mennyiségű bevétel után kell elkezdeni többet adózni. A rendszer így segíti, támogatja, hogy az emberek el tudjanak kezdeni önfoglalkoztatóként működni.)

Magyarán az érintettek vagy létrehoznak egyedi, helyi, közösségi megoldásokat, vagy senki más nem gondoskodik a problémák megoldásáról.

Milyen tipikus és gyakori problémákat jeleznek vissza az ápolók?

  1. Az ápoló odautazik a helyszínre és egészen mást talál mint amit a család eredetileg mondott. A kliens betegebb, nehezebb ügyfél, a körülmények rosszak.
  2. Az ígéret ellenére a család nem fizeti ki az ápoló útiköltségét.
  3. A családok sokszor nem tudják világosan elmondani, hogy mi a pontos feladat, illetve keverednek az “ápoló”, “nővér”, “házvezető”, “kertész”, “takarító” szerepkörök.
  4. A lakhatási körülmények rosszak, a hely piszkos, a háztartási gépek és ápolási eszközök nem megfelelőek.
  5. A család nem a megbeszéltek szerint fizeti ki a bért, illetve az ellátás (étkezés) elfogadhatatlan színvonalú.
  6. Ha a család is az idős emberrel lakik, akkor az ápolóval akarják megcsináltatni az egész család ellátását (pl. mosás, főzés).
  7. Férfi ápoltak és/vagy családtagok szexuálisan zaklatják az ápolót.

Milyen tipikus és gyakori problémákat jeleznek vissza a családok?

  • Nagyon nehéz hirtelen megtalálni a megfelelő ápolót, túl kockázatos egy idegen, ismeretlen embert beengedni a lakásba.
  • Az ápoló megígéri hogy megjelenik, elkezd dolgozni, de végül nem jelenik meg. A megbeszélt feltételeket nem tartja be.
  • Az ápoló nem figyel oda rendesen az ügyfélre, hanyag munkát végez.
  • Lopásokról is beszámolnak családok.
  • Az ápoló bántja, bántalmazza a klienst. Ez főleg demens idős embereknél különösen nagy veszély, vagy ha az idős szellemileg nem ép.
  • Az ápoló váratlanul visszamondja a munkát és eltűnik, a családnak nincs ideje új embert találni.

Mi lehet a megoldás?

Nagyon sokmindenre lenne szükség annak érdekében, hogy egy normális szolgáltatási rendszer legyen a családok és ápolók mögött. Az államnak sokkal több figyelmet és forrást kellene fordítani a problémára, ami viszont sajnos nem várható a közeljövőben.

Amit viszont mégis el lehetne érni, az két dolog:

  1. Megteremteni az idősgondozást potenciálisan piaci alapon végző szereplők számára egy jól kidolgozott, hatékony és egyszerű jogi és gazdasági keretrendszert. Ehhez közösségi összefogásra van szükség, és a társadalmi követelések megfogalmazására.
  2. Megteremteni az idősgondozás minőségbiztosítási rendszerét.

Ami nagyon fontos: Mind a két esetben arra van szükség, hogy sem a családok, sem az ápolók számára ezek ne jelentsenek túl sok plusz munkát és költséget, illetve hogy amit az egésszel nyernek, az sokkal többet érjen mint amennyi plusz energiába ez nekik kerül.

SEM a KATA, SEM az alkalmi munkavállalói rendszer nem alkalmas eszköz erre! Ezt nagyon fontos látni! Ezeknél sokkal egyszerűbb, olcsóbb és könnyebb rendszerekre van szükség! Azt kell elérni, hogy az ápolóknak érdemes legyen legálisan, fehéren, láthatóan dolgozni, és a családoknak érdeke legyen az ápolókat fehéren, legálisan alkalmazni. Egy kifehérített, látható, transzparens rendszer képes arra, hogy ebben minőségbiztosítást is kapjanak a családok és az ápolók.

Egy ilyen jogi keretrendszer létrehozására óriási szükség van, csak sajnos egyelőre a kormányzat semmilyen szándékot nem mutat ennek kidolgozására. Illetve az idősgondozási ügyekben érintett családok, ápolók és cégek sem elég erősek és szervezettek ahhoz, hogy mindezt kiköveteljék a politikusoktól.

Ez az a tér amiben próbálunk megoldást építeni itt a Tudatos Öregedés keretei között.

Mit tehetünk mégis mi, érdekelt szereplők, közösségi összefogással?

Egy közösségi alapon szerveződő és finanszírozású minőségbiztosítási rendszert létre lehetne hozni.

Ami ehhez fontos lenne:

  1. Legyenek olyan családok és ápolók, akik vállalják, hogy véleményükkel, nézőpontjaikkal, konstruktív javaslataikkal beszállnak a közösségbe. Ez a közösség lenne képes arra, hogy megfogalmazza az érdekképviseleti igényeit a társadalom és a törvényhozás felé.
  2. Legyenek olyan cégek, amelyek számára szintén fontos egy transzparens és vállalkozásbarát idősgondozási rendszer, melyben hatékonyabb és tisztább keretek között tudják saját ügyfeleiket és ápolóikat megtalálni, kiszolgálni. Illetve, hogy az egész idősgondozást sokkal kevesebb adó és járulék teher büntesse.
  3. Legyen lehetőség referenciákat adni és kapni, mind a családoknak, mind az ápolóknak, mind az cégeknek. Ezzel elérhetővé válna, hogy a családok és az ápolók is a jelenleginél sokkal biztonságosabban tudjanak egymással kapcsolódni. (Pl. a biotermelők között már nagyszerű ilyen rendszerek vannak, Magyarországon is.)
  4. A rendszer működtetésének a költségét a közösség tagjai közösen finanszírozzák tagdíjakon és támogatásokon keresztül.

Az első lépések a rendszer kialakításában

Cégeknek

Elindítottunk egy olyan lehetőséget, melyhez első lépésben cégek, ügynökségek, ügynökök kapcsolódhatnak. Azok a cégek akik idősgondozási szolgáltatást (vagy kapcsolódó szolgáltatást pl. segédeszközöket, betegszállítást, munkaközvetítést stb.) kínálnak, megjeleníthetik magukat itt, a Tudatos Öregedés honlapon, illetve segítünk nekik kapcsolatba lépni a közösségünkben lévő családokkal és ápolókkal. Ezáltal a cégek maguk láthatóvá válnak a közösségeinkben, az emberek megismerhetik őket és a szolgáltatásaik minőségét.

A rendszer kísérleti jelleggel indul, első körben 2019. december 31-ig. A rendszerben való részvétel és tagság költsége az adott időszakra 20 Euro. További információt a kozosseg(kukac)tudatosoregedes.org email címen, vagy a Tudatos Öregedés FB oldalon keresztül üzenetben tud kérni.

Családok, támogató magánszemélyek részére

Keressük azokat a családokat, magánszemélyeket, aktív állampolgárokat, akiket érdekel a rendszer fejlesztése, és szívesen vesznek részt a kiépítésében, fenntartásában, működtetésében. Az elképzelésem szerint a kapcsolódó emberekből egy klub/szövetség/thinktank jellegű csoport jönne létre, azzal a céllal, hogy az idősgondozás helyzetét Magyarországon javítsuk. A végcél az lenne, hogy legyen egy olyan rendszer, amiben 1. a családok viszonylag könnyen és gyorsan tudnak megbízható, referenciákkal bíró ápolókkal kapcsolódni, 2. együtt tudnánk képviselni az öregedés, a gondoskodás, az idősgondoskodás ügyeit, mint érdekvédelmi közösség.

Írjatok, nekem (Kingának) ha beszállnátok! Gyertek, vállaljatok részt! Nagy macera egy ilyen rendszert összehozni, de ha összerakjuk, akkor abból hosszú távon mindenki, a családok, az idősek, az ápolók, a gondoskodók és az egész magyar társadalom is profitál.

Összegzés

Adunk ennek egy esélyt, meglátjuk van-e érdeklődés. Ha éreztek magatokban némi energiát és elszántságot, akkor írjatok, kapcsolódjatok, hátha együtt össze tudunk hozni valamit a magyarországi idősgondozási állapotok javítására.

 

*********************************************************************************
Ha szeretnél értesítést kapni az új cikkekről, a jobb felső sarokban
tudsz feliratkozni az email értesítőre.

A facebookon itt tudod a híreinket, posztjainkat követni:
https://www.facebook.com/tudatosoregedes/

Tudatos Öregedés? Mi ez?

Tematikus FB csoportjaink, amihez kapcsolódni lehet:

Tudatos Öregedés csoport
https://www.facebook.com/groups/tudatosoregedesnyitott

Menopauza – Támogassuk egymást csoport
https://www.facebook.com/groups/menopauza

Idősgondozók, ápolók és családok egymásra találását segítő csoport
Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon
https://www.facebook.com/groups/idosgondozasmagyarorszagon/

Idős, beteg családtag ápolása, a szendvicsgeneráció önsegítő csoportja
https://www.facebook.com/groups/idosgondozassegitseg

Permakultúra, társadalmi fenntarthatóság, gondoskodás válsága
https://www.facebook.com/groups/permakulturatarsadalom/

*********************************************************************************

 

Hozzászólnál? Kérdésed van?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.