Málta az elmúlt években elég trendi hely lett, sokan vágynak ide élni. Ez nyilván érthető is. Angliához képest sokkal jobb az idő, kedvesebbek az emberek, támogatóbb a társadalmi szövet, működik az ország, stb. Az itt élők, az idelátogató turisták fotói és posztjai alapján egy csodás mediterrán paradicsomot tud a kiköltözni vágyó elképzelni, és ez nem kis részben valóban így is van. Az angol hivatalos nyelv, az egészségügy és a közigazgatás a magyar viszonyokhoz képest példás. Ha valaki vállalkozni/dolgozni akar, azt általában elég könnyen lehet (bár vannak olyan szakterületek ahol nem annyira), de a rendszer alapvetően támogató és segíti az embert. Az állam alapértelmezésben nem bántalmazó.
Mi kellhet még …?
Lassan négy éve élünk Máltán, és sokszor érdeklődnek a jövőben kiköltözni vágyók az itteni életről. Elöljáróban azt mondanám, hogy jellemzően két abszolút szélsőséges vélemény van Máltáról: az emberek vagy imádják, vagy utálják. Bár én speciel imádom, sőt mondhatom szerelmes vagyok Máltába töretlenül, abszolút értem, hogy sokan miért egyáltalán nem. És ezek olyan markáns szempontok, melyek ismerete nélkül kínszenvedés lehet az itteni élet is.
Ebbe szeretnék most betekintést adni.
Amiért jó itt élni (avagy a félig tele pohár)
Csodálatos az időjárás. Sokat süt a nap, a tenger mindehol közel van. Pálmafák, virágok, magyar szemmel nézve az egész ország egy békés, mediterrán nyaralóhely. Bár a nyár rettenetesen meleg és párás tud lenni, és a tél két hónapja (január-február) elég speciális, tekintve hogy általában nincs fűtési rendszer a lakásokban (minek arra a rövid időre…). Az emberek kijárnak melegedni, mert a lakások hidegebbek, mint a nappali levegő. De ezekhez teljesen jól hozzá lehet szokni, illetve megtanulni a fogásokat. Egy-két év ittlét után ez már nem igazán probléma, közben pedig a rengeteg napsütés, a hónapokon át tartó strandidő nagyon kárpótol a kellemetlenségekért is.
Az emberek kifejezetten kedvesek és barátságosak. Ha az ideérkező figyelemmel van a helyi szokásokra és kommunikációs tempóra, akkor csupa kellemes élményben lehet része a közösségi interakcióban. Érték a figyelmes és barátságos kommunikáció, ezt el is várják egymástól az emberek. Ráadásul nagyon szeretnek diskurálni is. Sokat lehet tanulni az itteni kultúráról, ha kérdezősködünk boltokban, szolgáltatóktól, közterekben. És a férfiak inkább tisztelettudóak és egyáltalán nem bunkók a középkorú nőkkel, amit elég nagy élmény volt megtapasztalni az elején, és azóta is. Az idősek iránt az egész társadalom tisztelettel viseltetik.
Az utcák, a közterek teljesen biztonságosak. Nők és gyerekek simán tudnak egyedül közlekedni. Nagyon-nagyon ritka, hogy veszélyben kellene érezni magunkat (ellentétben pl. Magyarországgal, vagy az Egyesült Királysággal).
Az élet viszonylag olcsó, más nyugat-európai országokhoz képest. Az étel, a közlekedés nem sokkal drágább mint Magyarországon. A parkolásért legtöbb helyen nem kell fizetni, a tengerpartok ingyenesek, az éttermek/kávézók is teljesen kifizethetőek, tehát nagyon kevés pénzből lehet nagyon magas minőségű életet élni, ha ez embernek van egy normális munkája és ideje. Számtalan remek lehetőség van sportolni, relaxálni, a testünket, lelkünket ápolni. (Brit nyugdíjasok előszeretettel költöznek ide éldegéni, és élvezni az életet.)
Az expat közösség nagy, itt élni mindeféle náció szeret. Nagyon kellemes létezni ebben a multikulturális és sokszínű térben. Inspiráló megismerni a sokféle külföldit, és beilleszkedni ebbe a dinamikus társadalmi közegbe. Sok kellemes és ingyenes program, élőzenés étterem van. Sok a civil kezdeményezés is, jó civil programok, önkénteskedni is sokféle területen és kellemes társaságban lehet.
Amiért nehéz itt élni (avagy a félig üres pohár)
Málta egy NAGYON kicsi ország, egy kőtömb-együttes a Földközi tenger közepén. Kiterjedése kisebb mint Budapesté, és ha megy az ember a széle felé, akkor nem egy másik országba jut, hanem egyszerűen vége van. Vége van az országnak, a szárazföldnek, kész. Onnantól a végtelen tenger. Vannak, akik számára ez abszolút nyomasztó. (Az autón az ötödik sebességi fokozatot például már nem használjuk…)
Az is nyomasztó lehet, hogy Málta egy sűrűn lakott és beépített ország. Hegyek, erdők, folyók, tavak egyáltalán nincsenek. Inkább egy szellős nagyvárosnak érdemes elképzelni, nem egy tágas országnak.
A tömegközlekedés alapja a busz, nincs sem vonat, sem villamos. A buszközlekedés mérsékelten kiszámítható. A bikiklizés bár egyre népszerűbb, meg a robogózás is, ez a nagy melegben és a nagyon sűrű autóforgalomban nem egyértelműen biztonságos, vagy hatékony.
Amit itt élő fiatalok negatívumként mondanak
Pl. hogy “Málta túl kicsi”. “Kevés a hely ahova menni lehet”. Pár év után szeretnének más helyre költözni és más helyeket is kipróbálni. Ez főleg azokra az expat fiatalokra vonatkozik, akik itt nőttek fel, és sok év után már nagyon unják a közeget.
Mindnenki ismer mindenkit. Ez persze nem szó szerint értendő, de valóban probléma.
Ami ideérkező fiatal, pályakezdő emberek számára fontos info lehet
Máltán nagyon sok munkalehetőség van. A turizmus, a szolgáltató szektor felszippantja az újonnan érkezőket nulla másodperc alatt. A magyar kilátásokhoz képest mini-kánaán ez, ugyanakkor fontos tudni, hogy az albérletek árai nagyon gyorsan emelkednek (pont azért mert egyre többen jönnek ide lakni), és a bérek nem követik a lakhatás költségeinek növekedését.
Sokan egyébként éppen ezért mennek el egy idő után pl. Angliába, mert azt mondják itt nem tudnak félretenni, vagy családot alapítani.
Az ingatlan árak elképesztően magasak, hétköznapi halandók számára gyakorlatilag nem reális, hogy saját ingatlant vásároljanak. Ez a máltai fiatalok számára is egyre súlyosabb probléma.
Amit családoknak, gyerekkel érkezőknek érdemes megfontolni
Az állami oktatási rendszer elég jó, úgy a gyerekek 12-13 éves koráig. 12-16 év között a tanulósabb gyerekeket általában magániskolákba viszik azok a családok, akik egyrészt ezt ki tudják fizetni, másrészt szeretnék, hogy a gyerekeik jó iskolákba járjanak, és tovább tanuljanak. Ezek igen kemény tandíjú iskolák, amit nem egyértelmű, hogy a család hogyan tud kifizetni, ha a munkáltató ebbe nem száll be.
16 évesen tesznek a fiatalok un. “O level” vizsgát, és onnantól viszont megint vannak jó állami iskolák. Továbbá a helyi egyetem is egyféle jó opció lehet a továbbtanulásra.
Egyes szakmák egyszerűen nem léteznek itt. Ha valaki szeretne a saját szakmájában dolgozni, akkor érdemes utánajárni, hogy az egyáltalán létezik-e Máltán, és ha igen, akkor mennyire van rá kereslet. Azokba a munkakörökbe, amire van elég máltai jelentkező, elég nehéz bejutni. Ilyen szemponból eléggé nagy a protekcionizmus, ráadásul elvárás lehet a máltai nyelv ismerete is, ami eleve kizáró ok a külföldieknek. (Két hivatalos nyelv van, a máltai és az angol.)
A lakások bérleti díja tényleg brutálisan emelkedik, ez azóta nagyon látjuk mióta itt vagyunk. Egy három hálószobás lakás bérleti díja havi 800-2000 Euro körül van jelenleg (helytől is függ), de 800-ért már nagyon örül az ember ha talál valami jobbat. A szállodaiparban, éttermekben, nem-vezető pozíciókban, a havi kereset 1000 Euro körül már nemrossznak számít, tehát ha családdal jönne az ember, akkor egyrészt mind a két szülőnek dolgozni kell, és még úgy is húzós lesz (szerintem nagyjából reménytelen) kijönni a pénzből.
Fiataloknak jó lehetőség ez a szállodaipari, turizmus-jellegű munka inkább. Kibérelve egy szobát havi 300-500 Euroért. Egy 1000 Euros havi bérrel, így már nagyon békésen lehet élni, legalábbis az otthoni albérlet és fizetési viszonyokhoz képest.
Amit NAGYON fontosnak tartok megfontolni a családdal érkezőknek: Egy jó iskola éves költsége gyerekenként 6.000-10.000 Euró is lehet, és a lakás havi díja 1000-1500 Euro. Ha valaki kap egy jó állást, és kijön a család, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a másik szülő hamar tud jó állást találni (ha egyáltalán). Tehát anélkül, hogy lenne elképzelés ezeknek a kiadásoknak a fedezésére, véleményem szerint elég kockázatos az ideköltözésbe fejest ugrani! És egy havi nettó 2000 euro-s állás már elég jó fizetésnek számít.
Sokminden egyéb szempont van még, nüanszok és finomságok. A kiköltözésen gondolkodóknak mindenképpen érdemes lehet eljönni ide először turistaként. Megnézni a szigetet, ami egészen más mint egy görög vagy olasz mediterrán hely. Az építészet inkább arabos, az étkezési kultúra sem kiemelkedő. Máltán az élet nem különlegesen extra vagy menő abban az értelemben, ahogy arról vágyvezérelt illúzióktól megvezetve álmodozni lehet, és amennyire hallom néha emberektől, szokás is. Máltán egyszerűen csak jó élni, ha a körülmények összeállnak. Ami magyarként, a magyar viszonyok között szocializálódva mondjuk már önmagában szokatlan, üdítő, és mágikus, és amit nagyon lehet szeretni, élvezni és értékelni is.
És akkor legyen itt még pár fotó, melyek nem annyira a standard máltai képeslap témák, inkább egy itt élő szemével nézve (a guglin azokból sokat lehet találni):
- Péntek este free jazz…
- A narancs virága
- Vihar után
- Vihar után
Kategóriák:Összes, Család, Csúszka, Környezet, Társadalom, Uncategorized
Jo poszt, nem csak a pozitivumokat mutatja, es ez segithet a dontesben, hogy az ember kikoltozzon-e vagy ne. Az erdekelne, hogy informatikuskent, szoftverfejlesztokent vajon a fizetesek mekkorak, fedezhetik e a koltsegeket megfelelo szinten. Vagy, van-e errol valami hiteles forras ami elerheto?
Nagyon jo volt vegig olvasni a cikket … koszonom. Ha esetleg privat uzenetben tudnank ertekezni, legyszives uzenj ram … lenne nehany szemelyes kerdesem. Koszonettel, Z
Szia, a Tudatos Öregedés FB oldalán keresztül tudsz írni nekem közvetlenül.
Az egészségügyi ellátás érdekelne főleg a gyermekeké.