Az asztalnál nem mindenki egyenlő esélyekkel foglal helyet. (Katerina Kamprani – Chain Fork)
Karácsonyra egy szuper pulzusmérőt kaptam. Úgy néz ki, mint egy okosóra csak jóval robosztusabb és sportosabb a megjelenése. Igazán ügyes darab, folyamatosan monitorozza a pulzusom, számolja a lépéseimet, követi, hogy mennyi kalóriát égetek el, monitorozza az alvásom minőségét, a sporttevékenységeimet, figyelmeztet, ha már rég óta nem mozogtam, meg még egy rakás hasznos dolgot csinál, amikor hordom.
Az első használat során meg kellett adni a személyes adataimat, hogy az algoritmus számolni tudja a különböző értékeket. Ilyenkor persze rendszeresen előkerül, hogy a nem kiválasztásakor „férfi” az alapbeállítás és a kor megadásánál is 1985 ugrik fel automatikusan. Nem gond, átpötyögtem a nemet, visszapörgettem a dátumot, közben azért kicsit megcsapott az idő múlásának gondolata.
Az első hetek használata után el voltam ragadtatva, megannyi hasznos adat, statisztika, nem győztem tanulmányozni, értelmezni őket. Ahogy telt az idő lassan elérkezett a menstruációs ciklusom, ami hol erősen, hol kevésbé, de mindig befolyásolja a sportteljesítményemet. Nézegettem a beállításokat, funkciókat, kerestem interneten, vajon hol lehet megadni ezt az infót. Nem lehet megadni. Úgy tűnik, a menstruáció nem létező fogalom a pulzusmérő világában. Egy férfi első gondolata erre talán az, hogy „Na és?”, nekem nőként az első gondoltam ez volt: „Na ne már!”
2015 tavaszán Louise Selby, egy cambridge-i gyermekorvosnő bérletet váltott a PureGym angol fitneszterem láncnál. Valahányszor be akart jutni a női öltözőbe a kártyájával, a rendszer blokkolta a belépést. Egy idő után kezdett a helyzet zavaróvá válni, ezért az edzőterem kiderítette a probléma okát. A szoftver, amivel a többi 90 edzőtermükben is a vendégek adatait és a beléptetését kezelték, a megszólítás mező alapján határozta meg, hogy melyik vendég melyik öltözőbe jogosult belépni. A „Doktor” megszólítás azonban kizárólag a férfiakhoz volt hozzárendelve, kizárva ezzel Louise Selbyt doktornőt a női öltözőből.
Ugyan ebben az évben, 2015 nyarán a Google előállt a fényképek automatikus kategorizálását lehetővé tevő új megoldásával. Egy amerikai fiatalember, Jacky Alciné a fényképeit rendezgetve rátalált az új funkcióra és azonnal el is kezdett játszani vele. A program helyesen „repülő” címkét tett egy jetről készített fényképére és testvére tányérsapkás diplomaosztó képe is a „diplomaosztó” besorolást kapta. A szelfi képre azonban, amelyen barátnőjével bohóckodott a következő megnevezés került: „Gorillák”. Ugyan ezt a besorolást kapta az azon a napon barátnőjével készített mintegy 50 másik fotó is. Gorillák, így hívták évszázadokon át Amerikában a fekete rabszolgákat. Jacky Alciné és a barátnője mindketten afroamerikai származásúak.
4%. ODA KELL ENGEDNI ŐKET. A TÖBBIEKET. (Katerina Kamprani – Slim Staircase)
Mi a közös a pulzusmérőben, a beléptetést kezelő szoftverben és a Google automatikus besoroló alkalmazásában? Az, hogy megalkotóik többségében a 30-as, 40-es éveikben járó, fehér férfiak. Ezek a termékek, szolgáltatások pontosan leképezik alkotóik világképét, ahol az orvosok mind férfiak, az afroamerikaik pedig csakúgy nem részei ennek a világképnek, mint a menstruáció. Digitálisan nem értelmezett.
Egy 2015-ben készült felmérés során 27 dizájn cég alkalmazottait vizsgálták. Az összesen 743 alkalmazottból 188 (24,4%) volt nő, ebből 144-en (19,4%) dolgozott valóban a dizájner feladatkörben és mindössze 34 (az összes alkalmazott 4%-a) olyan nő volt, aki közvetlen termék dizájnnal foglalkozott. Négy százalék.
Az adatok még megdöbbentőek a származást vizsgálva. Az alkalmazottak 56%-a fehér, 35%-a ázsiai és mindössze 2%-a afroamerikai (a tech részlegen 1% az arányuk). A vezető pozíciókat – nem meglepő módon – túlnyomó többségben (68%) fehérek foglalják el.
Bár igen dicséretes, hogy lassan minden magára valamit adó tech cég évente elkészíti a saját diverzitás jelentését és programját, ezek eredménye csak kínosan lassan látható.
Érdemes azt is megjegyezni, hogy sem a jelentések sem a hozzájuk kapcsolódó programok nem tartalmaznak információt az alkalmazottak korára vonatkozóan. Úgy tűnik diverzitás témában az életkor még mindig tabunak, nem létező dimenziónak számít.
Miért fontos mindez? Nem mindegy, hogy kik fejlesztik az alkalmazásainkat? Nincs ez egy csöppet túlpörgetve?
Ó nem. Egyáltalán nem. Mára a technológia mindennapi életünk részévé vált. Magyarország 2017-ben a 16-74 év közötti lakosság 76%-a rendszeresen használt internetet. Elektronikusan intézzük ügyeinket, szervezzük utazásunkat, internetről hallgatunk zenét, olvasunk híreket. Közösségi médián keresztül tartjuk a kapcsolatot a barátokkal, egyre inkább családtagokkal is. Az okostelefonok elterjedésével milliószámra váltak hozzáférhetővé a különféle mobil alkalmazások.
Ezeket a termékeket, szolgáltatásokat különböző nemű, származású, különböző hátterű emberek milliói, milliárdjai használják, miközben jelenlegi készítőik csak egy szűk kör igényét ismerik, fedik le. Ez aztán ördögi körként gyűrűzik tovább. A már eleve kevésbé reprezentált felhasználók kevésbé fogják az adott terméket, szolgáltatást maguk számára megfelelőnek találni, így még kevésbé fogják használni, egyre kevésbé jelentős célcsoporttá válva a termék létrehozói számára.
Lefordítva ezt konkrét példára: ha egy pulzusmérő nem felel meg egy nő igényeinek, (pl. nem lehet rögzíteni a menstruációs ciklust a teljesítmény mellé), az a nő legközelebb nem vesz ilyen terméket. Így viszont azt a spirált (hiedelmet) erősíti, hogy a „nők nem használnak pulzusmérőt” tehát a következő pulzusmérő termék fejlesztése során a nők igényeinek felmérésére minimális vagy semennyi költséget fognak fordítani.
Vegyünk egy másik példát: az idősebb korosztály nem használ mobil alkalmazásokat. Vajon mennyire veszik figyelembe a 30-as srácok a felhasználói dizájn során, hogy a felület jól látható, az ikonok fájós ízülettel vagy kicsit remegőbb kézzel is könnyen kezelhetőek legyenek?
„A nők idegenkednek az új technológiáktól. Az idősek képtelenek megtanulni a mobil alkalmazások használatát.” Ismerős? Lehet, hogy mindössze önbeteljesítő jóslat.
Nemrégiben minderről egy Tech iparágban dolgozó férfi ismerősömmel vitatkoztam (na jó, inkább energikusan érveltem). Felháborodva szegezte nekem a kérdést „Hogy várhatod el egyáltalán, hogy egy dizájner tisztában legyen a világ összes felhasználójának összes igényével? Miért kéne NEKEM tudni, hogy egy nőnek egy fitness appban fontos követnie a ciklusát?”
Szögezzük le. Nem kell egy harmincas fehér fickónak tudnia egy nő, egy afroamerikai vagy egy 50+ éves ember igényeit. Nem kell NEKI ismernie. ODA KELL ENGEDNI ŐKET. A TÖBBIEKET. Energiát kell fordítani arra, hogy részesei legyenek a nők, a nem fehérek, az 50 felettiek egy termék, szolgáltatás megalkotásának. A digitális térben is.
Nemcsak felebaráti szeretetből. Társadalmi és gazdasági érdekből. Nem hagyhatjuk, hogy a potenciális fogyasztók, vásárlók egy jelentős része a mai termékekkel nem megszólíthatóak. Nem hagyhatjuk, hogy a társadalom egy része kimaradjon abból a digitális világból, ahová napról napra életünk egyre nagyobb része kerül át. Bűn ennyi embert az út szélén hagyni.
***
A cikk megírásához legnagyobb részben Sara Wachter-Boettcher Technically Wrong / Sexist apps, biased algorithms and other threats of toxic tech (http://www.sarawb.com/technically-wrong/ ) című könyvét használtam fel. A könyvet mindenkinek ajánlom, de a dizájn és tech iparágban tevékenykedők számára “kötelezővé” is tenném.
A láncos villa és a lépcső képét megalkotója, Katerina Kamprani Designer engedélyével használtuk. Érdemes ellátogatni az oldalára, ahol igazi design remekek találhatók: https://www.theuncomfortable.com/
Thank you Katerina Kamprani.
***
További Források:
https://www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tin00091.html
https://medium.com/hh-design/the-world-is-designed-for-men-d06640654491
https://www.wnyc.org/story/deep-problem-deep-learning/
https://diversity.google/commitments/
Kategóriák:Összes, Csúszka, Inspiráció, Lélek/Szellem, Megelőzés, Nő/Gender, Társadalom, Technológia, Uncategorized
Tudatos Öregedés 