Csúszka

Workaway-jel Spanyolországban

Fontos célunk a Tudatos Öregedésben, hogy a generációk közötti párbeszédet előmozdítsuk. A változó világot az utánunk következő generációk szemével is megpróbálni látni, biztosan nem haszontalan időtöltés. Most egy olyan lehetőséget mutatunk be, amit főképp fiatalok vesznek idénybe, pedig idősebbek számára is remek lehet, ha van az embernek ideje tanulni, például a gyerekek kirepülése után, vagy élethelyzetek változásakor. Fogadjátok szeretettel Bardocz Petra írását.

***

Lassan három hete vagyok Spanyolországban ahova nyelvtanulási céllal jöttem. A terv az volt hogy pár hónapot itt töltök és ahogy csak lehet megtanulok spanyolul, illetve ahogy az időm és a pénzem engedi utazgatok az országban és megismerem a kultúrát. Az utamat a Workaway weboldal segítségével szerveztem meg, ami lehetővé tette hogy az itt töltött időben ingyen legyen a szállásom és az étkezésem nagy része.

Mi az a Workaway?

A Workawayt mint szolgáltatást leginkább az AirBnB-hez tudom hasonlítani. A lényege az hogy az utazó napi pár óra önkéntes munka fejében beköltözhet a munkaadóhoz akitől utána szállást és bizonyos esetekben ételt kap. A Workaway weboldalán különböző szempontok szerint választhat az ember házigazdát magának, például ország vagy az önkéntes munka jellege szerint. Amint az utazó megtalálta az ideális házigazdát felveszi vele a kapcsolatot és amennyiben mind a két fél elégedett, lehet foglalni a repülőjegyet. Hasonlóan az AirBnB-hez a Workaway is értékelés alapján működik, ami azt jelenti hogy mind az utazó mind a házigazda kölcsönösen pontozzák és röviden értékelik egymást ami utána láthatóvá válik a profilján.

Az én Workaway élményem

Az utazásomat az motiválta hogy a gimnázium alatt spanyolul tanultam és miután leérettségiztem szerettem volna folyékonyra fejleszteni a nyelvtudásom. Innen jött az ötlet hogy töltsek el pár hónapot spanyol nyelvterületen elvégre a fejlődés legjobb módja az ha az ember teljesen körülveszi magát az idegen nyelvvel. Azért esett a Workawayre a választásom mert 1) szerettem volna annyi pénzt spórolni amennyit csak lehet, és mivel a szolgáltatás keretein belül nem kell fizetnem a szállásért, a több hónapos külföldi tartózkodás jelentősen olcsóbban jön ki 2) szerettem volna egy helyi, anyanyelvi spanyol házigazdához beköltözni hogy annyit legyek nyelvi közegben amennyit csak lehet. Némi tervezés után úgy döntöttem hogy először Madridba szeretnék menni, szóval ezen szempontok alapján kezdtem el keresgélni.

A Workaway-en sok féle munkát lehet találni, a leggyakoribbak általában gyerekvigyázás, építkezésben vagy kerti munkában segédkezés, illetve angol (vagy más idegen nyelv) tanítása. Hosszas keresgélés után találtam egy családot egy Madrid közeli városban akiknek ugyan nem voltak értékeléseik, de mivel szimpatikusnak tűntek egy Skype beszélgetés után mellettük döntöttem. És milyen jól tettem! Az önkéntes munkám abból áll hogy hétköznap esténként pár órát foglalkozom a család három gyermekével, ami idő alatt angolul beszélgetek velük hogy gyakorolják a nyelvet. Cserébe kaptam egy saját szobát teljesen ingyen, illetve mivel általában a családdal étkezek csak minimálisan kell költenem élelemre is. Napközben és hétvégéken pedig teljesen szabad vagyok és rengeteg időm van a környező városokba ellátogatni vagy a 20 percre lévő Madridot felfedezni.

Miért jó a Workaway?

Több szempontból is nagyon elégedett vagyok a választásommal. Először is mivel egy ízig vérig spanyol családhoz költöztem be rengeteg lehetőségem van spanyolul tanulni, ami az elsődleges célom volt az úttal. Másodszor maga a hely kényelme: azzal hogy valakinek a házába költöztem be sokkal egyszerűbbek a mindennapok mint ha például hostelekben szállnék meg. A ház jól felszerelt, a fürdőszoba tiszta, van egy saját szobám ahova bármikor visszahúzódhatok és ahol nem kell féltenem az értékeimet, stb. – mindezt teljesen ingyen. Harmadszor, és talán számomra ez a legfontosabb: a család az első pillanattól kezdve tagjaként kezelt és ez nagyon sokat számít. Mivel egyedül utazom és hajlamos vagyok néha magányosnak érezni magam, egy helyi rokonság részének lenni rengeteg előnnyel jár. A szülők által könnyebb volt új embereket megismerni, hasznos tanácsokat kaptam tőlük amik segítették a beilleszkedést, illetve tippeket hogy mit érdemes megnézni Madridban.

Mit érdemes átgondolni illetve esetleges bukkanók

Ha az ember úgy dönt szeretné kipróbálni a Workaway-en keresztül való utazást érdemes feltenni a következő kérdéseket magának:

Mi az utazás célja?

Új helyek megismerése? Nyelvtanulás? Bulizás? Az utazás célját érdemes átgondolni mert nagyban befolyásolhatja azt hogy az utazó milyen vendéglátót és milyen önkéntes munkát választ. Ha az elsődleges motiváció a nyelvtanulás, egy tetszőleges családnál lakni és a gyerekek nevelésében besegíteni remek ötlet, viszont ha az ember leginkább bulizni vágyik jobb ötlet egy hostelbe elmenni kisegíteni ahol nagyobb az esélye hogy fiatalokkal találkozik, és nem lehet gond az időnkénti alkoholfogyasztás vagy későig éjszakázásból.

Elég nyitott-e az utazó gondolkodása?

Egy ismeretlen család életébe belecsöppeni sok olyan meglepetéssel járhat amibe sokszor bele se gondolunk. A mindennapi életünkben sok olyan szokásunk lehet ami olyan szinten rutinná vált hogy természetesnek vesszük, pedig valaki más házában teljesen máshogy csinálják. Ezek lehetnek teljesen apró dolgok például hogy egy család minden nap együtt vacsorázik-e vagy mindenki a maga idejében, vagy hogy kézzel mosogatnak-e vagy pedig mosogatógéppel. Azonban az is előfordulhat hogy a vendéglátó életstílusa gyökeresen különbözik a miénktől és ez könnyen adhat okot feszültségre. Fontos tehát átgondolni hogy pontosan mennyire tudunk valaki mással együtt élni illetve a szokásaikat elfogadni és azokhoz adaptálódni. A meglepetések elkerülése végett érdemes az utazás előtt videóhívásban is beszélgetni a leendő vendéglátóval és tisztázni amit csak lehet.

Mennyi időt szeretnék utazással tölteni?

A Workaway zömében a hosszú távú utazásra lett kitalálva, a legtöbb vendéglátó minimum egy hónapra fogad önkénteseket. Van lehetőség rövidebb időre is munkát találni, de az opciók jelentősen limitáltabbak.

Azt is érdemes megjegyezni hogy egyre többen használják a weboldalt és gyakran előfordul hogy az ember megtalálja a tökéletes helyet de sajnos a házigazda már elfogadta egy másik önkéntes jelentkezését, szóval minél hamarabb kezdünk el keresni annál nagyobb eséllyel találjuk meg az ideális szállást.

Érdemes-e idősebb korosztálynak is belevágni?

Abszolút! A Workaway-en rengeteg fajta önkéntes munkára és különféle szakismeretre van igény, szóval bármiben is vagyunk jártasak nagy esélye van annak hogy találunk valakit akinek pont olyan segítségre van szüksége amit mi nyújtani tudunk. Továbbá az oldal nagy előnye hogy jelentősen megkönnyíti az egyedül való utazást. Sokan vagyunk (fiatalok és idősek egyaránt) akiknek nincs rutinja az egyedül való utazásban, márpedig szólóban belevágni az ismeretlenbe sokszor több mint ijesztő. Mivel azonban a Workaway-en keresztül egyből legalább egy helyi kapcsolatunk lesz, a teljes utazás gördülékenyebben indul. A házigazdák helyismerete és tanácsai jelentősen enyhíthetik az esetleges kultúrsokkot, illetve biztonságot adhat a tudat hogy baj esetén tudunk kihez fordulni.

Összességében tehát teljes szívvel tudok mindenkit, aki játszik a hosszabb távú utazás gondolatával, arra buzdítani hogy vessen egy pillantást a Workaway-re. Ki tudja, könnyen előfordulhat hogy néhány kattintás, egy skype beszélgetés, és egy repülőút után az ember hirtelen egy norvég rénszarvas farmon találja magát.

**********************************************************************
Ha szeretnél értesítést kapni az új cikkekről, a jobb felső sarokban
tudsz feliratkozni az email értesítőre.

A facebookon itt tudod a híreinket, posztjainkat követni:
https://www.facebook.com/tudatosoregedes/

Tudatos Öregedés? Mi ez?
**********************************************************************

Hozzászólnál? Kérdésed van?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.