Család

Bevásárlás az önkéntes karanténban lévő idősek, betegek számára

Egyre több olyan nagyszerű kezdeményezés van, amiben a közösség összefog és segíti az időseket, a karanténban lévőket bevásárlással, odafigyeléssel. Sok a jó szándék és az aktivitás, hála az égnek. Ehhez szeretnénk pár szempontot mondani, amit fontos lehet figyelembe venni. Én a BBC híreit követem, illetve szakmai csoportokban cserélünk eszmét az idősgondozás, a szociális ellátások, a vírus terjedése és hatásai témákban. Ezekre alapozva írom amit írok.

Egy ideális országban a kormányzat és a szakmai intézmények már hetek óta tolnának kommunikációs anyagokat, készítenék fel a lakosságot arra, hogy milyen helyzetben hogyan viselkedjenek, mi a leghatékonyabb egyéni és közösségi reakció. Ez sajnos Magyarországon hiányzik, és ennek következtében sokféle ellenőrizetlen és pontatlan hír terjed a neten.

Ebben a cikkben kifejezetten a közösségi, autonóm, alulról szerveződő, spontán segítő kezdeményezéseknek szeretnénk pár megfontolandó szempontot mondani.

Az már köztudott, hogy a betegség leginkább az időseket érinti, ezért iszonyatosan fontos, hogy az idős emberek önkéntes karanténba menjenek, és az is, hogy ellátásukról a közösségek gondoskodjanak. Hiába várjuk el az öreg emberektől, hogy maradjanak otthon, ha nincs segítségük. A bevásárláshoz kénytelenek lesznek ők is felkerekedni és elmenni a boltba, gyógyszertárba. Mit tehetnének mást? És mit tehetünk mi, hogy segítsünk?

Mi a nehézség?

  1. A betegség lappangási ideje a BBC News szerint 4-7 nap.
  2. A vírus úgy is terjed, hogy a terjesztő tünetmentes.
  3. Sok emberen úgy megy végig a betegség, hogy észre sem veszi, eközben viszont ő is terjeszti.
  4. Bizonyos felületeken (pl. fém, műanyag) a vírus 72 órán keresztül is “túlél”, vagyis fertőző marad.

Mi a veszély?

Az, hogy a legjobb szándékú, ide-oda mászkáló, bevásárlást, ügyeket intéző segítő maga lesz az, aki széthordja a fertőzést a közösségben.

Mi lehet a megoldás?

Ezek a közösségi segítő rendszerek iszonyatosan fontosak és a következő napokban, hetekben méginkább fontosak lesznek. Akinek módja és indíttatása van ilyesmiben részt vállalni, az tegye! Nemcsak hogy életet menthet ezzel, de az egyre növekvő társadalmi feszültségeket is tudja enyhíteni, csillapítani. Az eddigiekhez képest hatványozottan szükség van higgadt, megfontolt, felkészült közösségi vezetőkre és segítőkre. Különösen ott, ahol a helyi önkormányzat sem áll bele most ebbe, és nem vállal közösségi szervezési feladatokat.

Itt jegyzem megy, hogy nagyon megindító látni azokat az önkormányzati kezdeményezéseket, ahol a települések/kerületek vezetői/képviselői, a helyzet komolyságát felismerve maguk is elkezdték ezt a szervező munkát.

Lépések amiket a fertőzés terjesztésének megelőzésére fontos lehet megtenni a bevásárlás során

  1. Próbáljunk kesztyűben vásárolni, amennyire lehet ne fogdossuk meg a bejárati kilincseket, fogantyúkat, bevásárló kocsikat puszta kézzel. Ha nincs kesztyűnk, használjunk akár egy zoknit ha más nincs.
  2. Ha valaki bevásárol, azt nagyon célirányosan tegye. Ne nézegessen sokat, ne tapogassa meg a termékeket, igyekezzen gyorsnak és hatékonynak lenni.
  3. Érdemes lehet egyből a saját szatyorba pakolni, és nem az áruházi fém/műanyag bevásárló kocsiba, amit már nagyon sokan tapogattak meg.
  4. A kiszállításkor úgy tegyük le a holmikat, hogy az idősekhez ne kerüljünk 2-3 méternél közelebbre. Legjobb letenni a holmit az ajtóban, amit utána az emberek maguk behordanak a lakásba.
  5. Ha valaki emeletes, liftes házban lakik, akkor érdemes lehet még lent, a lift vagy a bejárat előtt letenni a holmikat és hátrébb menni. Tehát nem felvinni a házban. A potenciálisan fertőző segítő minél kevesebbet tartózkodjon az épületben. Aki lejön a holmikért húzzon kesztyűt, szabad kézzel ne nyomkodja a lift gombjait, kapaszkodókat, kilincseket. A fém felületeket próbáljuk nem érinteni, és ezáltal elkerülni azt, hogy megfertőződjünk, vagy mi magunk hagyjuk a felületen a fertőzést.
  6. A behordást is lehetőleg kesztyűben végezzük és miután kipakoltuk a bevásárló szatyrot, azt tegyük ki az erkélyre, teraszra és 3 napig ne is nagyon fogjuk meg újra. A kesztyűt is tegyük olyan helyre ami kiesik az útból és 3 napig ne nyúljunk hozzá. Sokan beszélik, hogy maszkot, kesztyűt hogyan kell fertőtleníteni, de én ezt nem teljesen értem, hogy miért fontos. Csak elhasználunk egy csomó vegyszert erre, pedig ha jól gondolom, akkor 3 nap alatt úgyis elhalnak a vírusok. Inkább talán magukat a dolgokat kellene izolálni és nem piszkálni 3 napig. Esetleg kitenni a napra, ha van olyan lehetőségünk.
  7. Megfontolandó lehet a tartós élelmiszereket is azzal a zacskóval amit kaptunk, eltenni valami kieső helyre és várni 3 napot mielőtt hozzányúlunk a csomagolásához, vagy kibontjuk az üveget, konzervet.
  8. Lehetőség szerint minden művelet-egység után mossunk szappannal, bő vízzel, 20 másodpercen át kezet.

A “helyes kézmosás”-t itt lehet tanulmányozni, ez az irányelv Angliában is. Annyit tennék hozzá, hogy a csap kinyitása és elzárása sem egyértelmű, ha fertőzés van a kezünkön, figyeljünk erre is.

Fontos: A bevásárolt holmikért ne készpénzzel fizessünk! Használjuk pl. a Revolut-ot, amit pár perc alatt létre tudunk hozni magunknak, ingyenesen, egy okostelóval.

A pénzen rengeteg vírus lehet. Használjunk Revolut-ot, PayPal-t, banki átutalást, vagy bármi egyéb olyan módot amiben nem kell pénzt fogdosni és átadni egymásnak. Ha a gyerekek nincsenek az idős szülők közelében, és nem tudnak segíteni, viszont az időseknek nincsenek ilyen online fizetési lehetőségeik, akkor a gyerekek a távolból, a kiszállítás után azonnal ki tudják fizetni a holmikat pl. egy Revolut számlával. A Revolut számla ingyenes, egyszerű, érdemes lehet mindenkinek SOS elindítani egy ilyet, mert országok között is azonnal és ingyenesen lehet fizetni egymásnak. Ez egy nagyon jó, hatékony és profi módszer most, a korona idején.

Aki bevásárlást, kiszállítást vállal, nekik is érdemes ilyet nyitni most. A következő hetekben egyre fontosabb lehet az, hogy érintés nélkül tudjunk fizetni, ahogy egyre több ilyen közösségi segítő hálózat jön létre.

Ha valakinek van módja segíteni, akkor esetleg kapcsolódjon a szomszédságában lévő önkéntes karanténban levő emberekkel, alakítsa ki a saját csoportjuk kommunikációs struktúráit az adott idősekkel, és fókuszáljon csak rájuk. Az fontos, hogy legyen/alakuljon valamiféle állandóság most a közösségekben. Ha valaki már 2-3-4 idős háztartást ellát, esetleg váltásban együtt egy másik segítővel, akkor elmondhatatlanul sokat segít a vírus terjedésésnek lassításában és a közösségek életének újratervezésében!

*********************************************************************************
Ha szeretnél értesítést kapni az új cikkekről, a jobb felső sarokban
tudsz feliratkozni az email értesítőre.

A facebookon itt tudod a híreinket, posztjainkat követni:
https://www.facebook.com/tudatosoregedes/

Tudatos Öregedés? Mi ez?

Tematikus FB csoportjaink, amihez kapcsolódni lehet:

Tudatos Öregedés csoport
https://www.facebook.com/groups/tudatosoregedesnyitott

Menopauza – Támogassuk egymást csoport
https://www.facebook.com/groups/menopauza

Ozmózis Közösségi Idősgondozási Rendszer
https://tudatosoregedes.org/ozmozis/

Idősgondozók, ápolók és családok egymásra találását segítő csoport
Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon
https://www.facebook.com/groups/idosgondozasmagyarorszagon/

Idős, beteg családtag ápolása, a szendvicsgeneráció önsegítő csoportja
https://www.facebook.com/groups/idosgondozassegitseg

Permakultúra, társadalmi fenntarthatóság, gondoskodás válsága
https://www.facebook.com/groups/permakulturatarsadalom/

*********************************************************************************

Hozzászólnál? Kérdésed van?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.