Lassan kezdünk berendezkedni erre az „új normális” működésre. Feltöltöttük a kamráinkat, bezárkóztunk az otthonaikba, ha mégis ki kell mozdulnunk otthonról kellő távolságot tartunk egymástól.
Sokunknak az otthonunk, ahová a munka, a társadalmi életünk után visszatértünk töltődni, most egyszerre vált irodává, tanteremmé, edzőteremmé, amin ráadásul folyamatosan a család többi tagjával osztozunk. Mások épp ellenkezőleg, egyedül szorultak az otthonukba, hetekre megfosztva kedvenc hobbijuktól, társas kapcsolataiktól. Aggódunk az egészségünkért, a családunk egészségéért, a munkánkért, az ügyfeleinkért, az anyagi biztonságunkért.
Tudjuk, hogy nehéz napok, hetek, hónapok várnak ránk, ezért is nagyon fontos, hogy mentálisan is felkészüljünk rá. Ezt a posztot azért írjuk, hogy tanácsokat, tippeket adjunk egymásnak, hogy kapcsolódni tudjunk, hogy ha szükségét érezzük a karantén ideje alatt segítséget tudjunk kérni és kapni egymástól.
Nézzük, mi az, amire számíthatunk, és mit tehetünk a saját és szeretteink mentális egészségének megőrzése érdekében.
A túlzott információ dömping
Folyamatosan követjük a híreket, olvassuk a hírportálokat, nézzük a közösségi médiát, olvassuk a beszámolókat, követjük a statisztikákat. Álljunk meg egy percre és nézzük meg, hogy hat ez ránk? Merítünk ezekből valamilyen segítséget? Vagy ellenkezőleg, növeli a szorongásunkat és egyre borúsabbá tesz? Ha ez utóbbi, érdemes moratóriumot hirdetni és csak egy-két megbízható információforrást követni, csökkentett rendszerességgel.
Alakítsuk ki az „új normális” rutint
Az elmúlt napok a válságkezeléssel teltek, de most jönnek a mindennapok. A régi rutinok, szokások biztonsága nem feltétlenül működik, itt az ideje kialakítani az újakat. Sokaknak most van lehetősége először otthonról dolgozni. Bár az elején élvezetes lehet pizsamában az étkezőasztalnál ülve végigdolgozni a napot, hosszú távon gyorsan megbosszulhatja magát. Fontos, hogy az „új normálisban” is megfelelően strukturáljuk és elválasszuk a különböző tevékenységeinket. Ez különösen fontos akkor, amikor a család többi tagjával osztozunk a rendelkezésre álló téren.
Legyen tiszta, hogy mikor dolgozunk, mikor van ebédidő, mikor van vége a munkának. Jobban megfér egyszerre egy tanulószoba és egy iroda, mint egy iroda és egy játszóház. Tervezzünk időt étkezésre, szünetekre, szabad levegőre, játékra és pihenésre. Ha úgy döntünk, hogy a házimunka egy részét napközben végezzük el, osszuk fel, hogy ki mit csinál az otthoni feladatokból. Itt a remek alkalom bevonni az eddig „tartózkodó” családtagokat a háztartásba. Nyilván, ahogy minden terv, úgy ez is változni fog, de iránymutatásnak tökéletes lesz.
Legyen csak magunkra fordított énidőnk
Hiába vagyunk társas lények, ha sokáig kell egy zárt téren másokkal osztoznunk, hamar megemelkedhet az agresszió szint. Mindannyiunknak szüksége van időre, térre, amikor csak magunkban vagyunk, levegőhöz jutunk, rendezzük a gondolatainkat, az érzéseinket, „utolérjük a lelkünket”. Van erre elég hely az otthonunkban? Szóba került ez már a családban? Ha nem, beszéljük át mielőbb, kinek mikor és milyen formában van szüksége énidőre és szervezzük úgy a napirendet, hogy a család minden tagja számára megfelelő gyakorisággal biztosítva legyen.
Társasági élet
Az éttermek, mozik, koncert- és edzőtermek zárva vannak, a munkahelyre talán még be tudunk járni és talán van valamilyen streaming előfizetésünk is, de ez nem pótolja a barátainkkal, családtagjainkkal töltött időt. Különösen, ha egyedül vagyunk a karantén ideje alatt, szervezzünk magunknak baráti beszélgetéseket telefonon vagy videokonferencián keresztül. Ha mi nem is, gondoljuk át melyik barátunk, családtagunk van egyedül és hívjuk őket rendszeresen. Egy közös virtuális kávézás napközben vagy “együtt” meginni egy pohár bort este remek módja, hogy kihúzzuk a karantén idejét.
Figyeljünk nagyon a barátainkra és családtagjainkra. A karantén tudományosan dokumentált velejárója a szorongás, a kedvtelenség, az alvási nehézség tünetei, amelyhez a jelen helyzetben valószínűleg egzisztenciális félelem is társulhat. Nem biztos, hogy mindenki felismeri magán a bezártságból adódó kezdeti depresszió jeleit és egyáltalán nem biztos, hogy képes lesz segítséget kérni. Hiába mondja valaki, hogy jól van, ha közben arról számol be, hogy nem alszik rendesen és nincs kedve semmihez, szokatlanul borúsan látja az életét, vegyük ezt vészcsengőnek és fordítsunk rá fokozottan nagy figyelmet, szeretetet.
Legyünk friss levegőn
Nem tudni meddig, de amíg lehet, addig a biztonsági intézkedések betartásával töltsünk minden nap legalább egy fél órát szabad levegőn. Egyéni lehetőségek és igények alapján lehet, hogy ez csak nyitott ablakban vagy erkélyen való ücsörgést, esetleg kerti munkát vagy egy sétát jelent a közeli parkban. A lényeg, hogy a friss levegő segít a szervezetünk és az immunrendszerünk fitten tartásában, ráadásul változatosságot visz a döntően bezárva töltött napjainkba.
Táplálkozzunk megfelelően
Valószínűleg az utóbbi napokban lecsökkent a szokott mozgásmennyiségünk, viszont folyamatosan hozzáférhetővé vált a kamra és a hűtőszekrény (a híreket figyelve valószínűleg plafonig megpakolva élelmiszerrel). Ugyan ez az időszak talán nem a legideálisabb komoly étkezési reformok bevezetésére, ezért is különösen érdemes figyelni, hogy megfelelő mennyiségű zöldséget, gyümölcsöt, vizet fogyasszunk. A betegség ellen nemcsak az otthon maradással, hanem az immunrendszerünk megerősítésével is tudunk harcolni. Ha a családdal együtt kerültünk karanténba, remek alkalom, hogy most közösen ebédeljünk, vacsorázzunk. A családi étkezések során pedig még a legválogatósabb kisgyerek vagy kamasz is hajlandó megenni (vagy legalábbis megkóstolni), amit egyedül soha nem enne meg ebédre.
Figyeljünk az alvásunkra
Ahogy említettük, az alvászavar az egyik általános tünet karantén ideje alatt. A világban zajló események, a ránk zúduló információ özön, az esetleges egzisztenciális szorongás, a bezártság, az összezártság külön-külön is kiváltó oka lehet egy átmeneti alvászavarnak. Ha ehhez az is hozzájön, hogy „holnap úgysem kell munkába menni” felkiáltással hajnalig sorozatokat nézünk, interneten szörfözünk, vagy számítógépes játékokat játszunk, biztosra vehetjük, hogy az alvásminőségünk komolyabban megsínyli ezt az időszakot.
Ahogy a napközbeni tevékenységeket fontos strukturálni, éppúgy az alvási rutint is fontos felállítani (vagy folytatni). Lefekvés előtt adjunk magunknak elég időt lepörögni, elcsendesedni. Ne nézzük meg „még utoljára” a híreket, igyekezzünk „leválni” az okoseszközeinkről. Vagy kövessük a már kialakult rutinunkat, vagy – a rendkívüli helyzetre tekintettel – állítsunk fel újakat. Legyen tiszta, hogy mikor van vége a nap aktív részének (ha nem vagyunk hozzászokva az otthoni munkához, akkor egyáltalán nem könnyű ezt meghúzni), mikor kezdődik az esti családi vagy énidő és mikortól indul a lefekvés. Mindig igaz, de ebben a rendkívüli időszakban halmozottan: NE olvassunk emaileket, híreket azután, hogy elindult a lefekvési rutin (pl. fürdés, fogmosás után), csökkentsük a minimálisra a zavaró külső ingereket.
Tudjuk, hogy most a korona vírus által előidézett historikus és időnként hisztérikus időszak még el fog tartani egy ideig. Nem tudjuk, hogy milyen hatása lesz a világgazdaságra, a jelenlegi társadalmi berendezkedésünkre, makro és mikro környezetünkre. Viszont, amit meg tudunk és egyéni és közösségi szinten felelősségünk is megtenni, hogy az adott helyzet keretein belül megteszünk mindent, hogy mentálisan, fizikailag, érzelmileg támogassuk magunkat, egymást.
Örömmel olvasnánk mások tippjeit, tapasztalatait, jól működő megoldásait a Tudatos Öregedés oldalon vagy a Tudatos Öregedés Facebook csoportban.
*********************************************************************************
Ha szeretnél értesítést kapni az új cikkekről, a jobb felső sarokban
tudsz feliratkozni az email értesítőre.
A facebookon itt tudod a híreinket, posztjainkat követni:
https://www.facebook.com/tudatosoregedes/
Tematikus FB csoportjaink, amihez kapcsolódni lehet:
Tudatos Öregedés csoport
https://www.facebook.com/groups/tudatosoregedesnyitott
Menopauza – Támogassuk egymást csoport
https://www.facebook.com/groups/menopauza
Ozmózis Közösségi Idősgondozási Rendszer
https://tudatosoregedes.org/ozmozis/
Idősgondozók, ápolók és családok egymásra találását segítő csoport
Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon
https://www.facebook.com/groups/idosgondozasmagyarorszagon/
Idős, beteg családtag ápolása, a szendvicsgeneráció önsegítő csoportja
https://www.facebook.com/groups/idosgondozassegitseg
Permakultúra, társadalmi fenntarthatóság, gondoskodás válsága
https://www.facebook.com/groups/permakulturatarsadalom/
*********************************************************************************
Kategóriák:Étkezés, Csúszka, Egészség, Gondoskodás, Gyógyulás, Karantén, Koronasegítség, Koronavírus, Lélek/Szellem, Megelőzés, Társadalom, Uncategorized