Inspiráció

Válaszok olyan kérdésekre, melyek két hete még nem is léteztek :)

Köszönöm Barok Eszternek a behívást abba a játékba, melyben bloggerek kérdeznek bloggereket mindenféléről:

I. Csilla: Honnan jött a “tudatos öregedés” ötlete?

47 éves vagyok és pár éve már teljesen érzem magamon a klimax testi és lelki tüneteit. Közben az életemben nagyon sok változás is történt az elmúlt 4 évben. Ez az egész folyamat nagyon érdekes, intenzív és rengeteg pluszt ad. És ahogy megélem az teljesen más, mint ahogy a változó korról a társadalmi sztereotípiák beszélni szoktak. Egy éve hoztam létre az első olyan FB csoportot, amiben az ismerőseimmel arról tudtunk dumálni, hogy kinek hogyan zajlik az élete a midlife változásai körül. Aztán később a testvéremmel ezt továbbgondoltuk, és projekt és szervezeti formába öntöttük. Ez lett a “Tudatos Öregedés” (Conscious Ageing), ami egy jelenleg négy országban aktív, európai projekt (Hollandia, UK, Málta és Magyarország).

A tudatosság, a tudatos életvezetés mindig fontos volt számunkra, és most ennek a saját öregedésünk, illetve az öregedő nyugati világ társadalmi ügyei adtak egy új értelmezési keretet.

Miközben olvastalak, azon gondolkodtam, hogy én vajon a célcsoportod vagyok-e. Mikortól érdemes elkezdeni foglalkozni a tudatos öregedéssel?

Az a durva, hogy a megszületésünktől öregszünk. Az, hogy ez kiben mikor tudatosodik, mikor lesz igénye erről így tematikusan gondolkozni, nagyon egyedi lehet. Ahogy jelenleg kinéz, általában egyre tovább élünk, életünk végén pedig ápolásra szorulunk. Nagyon fontosnak tartom, hogy tudatosan étkezzünk, őrizzük az egészségünket, mozogjunk, tanuljunk, ápoljuk szociális kapcsolatainkat, illetve legyünk felelős polgárai a közösségeinknek, és a Földnek. Őrizzük lelki, mentális és testi rugalmasságunk, reflektáljunk a körülöttünk annyira intenzíven változó világra. (És haladó szinten pedig foglalkozzunk a halállal is. A sajátunkkal és a szeretteinkével egyaránt. De most ebbe nem akarok belemenni, csak megemlítem.)

Ezek a feltételei annak, hogy minél teljesebb, szabadabb, boldogabb életet tudjunk élni, én legalábbis ebben hiszek. Mindezek fényében szerintem akkor érdemes elkezdeni a tudatos öregedéssel foglalkozni, amikor erre megszületik bennünk az igény.

Olvastam a brazil női labdarugóról szóló cikkedet. Te mit üzennél a fiatal önmagadnak?

Én mindig eléggé öntörvényű ember voltam. Borzasztóan sokat gondolkoztam gyerek korom óta. Figyeltem a világot, és hiába mondta nekem bárki, hogy valami így vagy úgy van, ha én azt nem úgy láttam, akkor arra mentem ahogy én gondoltam. Nagyon érzékeny voltam/vagyok, általában erősen jelez/irányít a gut-feelingem (persze nem mindig). A boldogság keresése és a felelős szabadság megélése volt mindig is a fő drive-om.

Emiatt egész életemben számos nehézségem volt, főleg olyankor, ha hatalomban felettem álló emberrel kerültem éles konfliktusba (tanárok, szüleim, főnökök, stb.). Sok olyan döntést hoztam ami akkor, ott, kamikáze ostobaságnak tűnt kívülről. Veszítettem el állást a “nagy szám” miatt, rugtam fel (egyébként jó) párkapcsolatot azért mert a partnerem apja szívózott és a partnerem nem állt ki mellettem, ilyenek. Éles helyzetekben mindig a szívemre/lelkiismeretemre/belső meggyőződésemre hagyatkoztam, ami viszont rövid távon elég lúzerségnek tűnik, megélni is az, főleg gyerekként/fiatalként. Ráadásul általában még a környezet is ezt tükrözi vissza (inkább fogtad volna be a szád!). Viszont hosszú távon ezek mind jó döntésnek bizonyultak. Fiatal önmagamnak azt üzenném, hogy hajrá, és hogy ne aggódjak, ezek jó döntések lesznek, és még ha nagyon szarul is érzem magam egy-egy ilyen döntés után, legyek erős, mert meghozza majd a gyümölcsét.

A másik amit üzennék, hogy megköszönném, hogy ilyen kitartó volt és nem megalkuvó, illetve hogy vigyázott a testemre, és így azzá válhattam ami vagyok.
(A cikk egyébként egy fordítás, amit a tesóm csinált.)

Láttam, hogy gender témában is írsz, ami hozzám is nagyon közel áll. Milyennek látod a nők lehetőségeit Magyarországon, összevetve azokkal az országokkal, ahol eddig éltél/élsz?

Borzalmasnak. Magyarországon szerintem annyira reménytelenül szar nőnek lenni, és olyan iszonyatos középkori sötétség uralkodik a társadalmi nemi szerepek kapcsán és a nemek között, hogy azt egy ilyen poszt keretei között kifejteni sem tudom. A magyar nőket a magyar társadalom egyszerűen nem veszi emberszámba. A legnehezebb szerintem a fiatal nőknek, az anyáknak és az idős nőknek.
És az a durva, hogy sok magyar nő nem beszél nyelveket, nem lát, nem ismer mást mint amiben szocializálódott és él. Így még csak érzékeltetni sem lehet azt, hogy mennyire lenyomott, levegőtlen, lelketlen és perspektívátlan a közeg a magyar nők számára.

N. Dorina: Most nézegettem a blogod, és látom, hogy ketten írjátok. Miért ketten vágtatok bele? Hogy osztjátok fel egymás között a témákat?

A testvéremmel csináljuk. A Tudatos Öregedés egyébként egy elég szerteágazó projekt és ez a blog csak az egyik, magyar “termék”, másféle tevékenységek mellett.

Nincs ilyen határozott témafelosztás közöttünk. Mind a ketten csináljuk a dolgainkat, és amikor olyan van amit szívesen meg is írnánk, akkor azt megírjuk.

Miben változtatta meg az életeteket a blogolás, vagy a blogra van hatással az életetek?

Érdekes kérdés :). Inkább a második. Sokféle dologgal foglalkozunk mind a ketten, és a való élet történéseiből/tevékenységeiből ha szublimálódik valami, akkor azt hozzuk a blogra.

A. Krisztina: Honnan meríted a cikk ötleteket!? Mikor írsz?

Nekem kb. a gondolkodás és az érzések megélése a drogom. Figyelem a világot, ér rengeteg benyomás, hatás, impulzus, és ennek az energiáját teszem bele mindenféle cselekvésbe. Ha valami nagyon szép, megindít, inspirál vagy feldühít, vagy valami nagyon összeáll, vagy érdekesnek találom és úgy érzem van hozzáadott értéke a világhoz ha megosztom mással is, akkor leírom.

M. R. Adrienn: Mi tesz boldoggá?

A boldogság számomra két fő részből tevődik össze. Az egyik egy viszonylag állandó belső béke, a másik a sokféle, mindenféle megélt érzések és érzetek folyama, ami viszont az élet sava-borsa. Azt hiszem a Dalai Lama írta valahol és nem tudom pontosan idézni csak amit elhoztam belőle: a boldogság olyan mint a tenger, hogy egy bizonyos mélység alatt, nagyjából állandó a közeg. Ez ilyen hűs, békés, világos, derűs érzés. Az élet szeretete jellemzi és a hála azért, hogy élek, élhetek. Mindez annak a tudatában/árnyékában, hogy az élet borzalmasan rövid, kidumálhatatlanul véges, és az időt hülyeségekre vesztegetni ostobaság. Ez a boldogságom alapja illetve az emberi/növényi/állati kapcsolataim és a tevékenységeim.

És a tenger felszíne meg tök változó, néha sima, néha pezsgő, néha viharos, néha meleg, néha fagyos, ott zajlik az élet. Tele van érzéssel, örömökkel és fájdalmakkal, de ezek a mélység állandóságát nem nagyon befolyásolják. Ez így együtt számomra a boldogság.

Az egyik legjobb úszóhely

J. K. Ildikó: Milyen az élet Máltán?

Mediterrán. A tempó, a klíma, a közeg, a tájkép, a hangulat. Megspékelve azzal, hogy a hosszú brit uralom jótékonyan hatott a közigazgatásra és az élet szervezésére, mondjuk az olaszokhoz vagy a görögökhöz képest.

Mit szeretsz benne a legjobban? És mit a legkevésbé?

Én teljesen elfogult vagyok, mert imádom Máltát. Leginkább azt hiszem a tengert szeretem, ezt a mediterránságot és az embereket, vagyis pontosabban a társadalmi közeget, ahogy az emberek egymással viselkednek és ahogy én itt kapcsolódhatom velük.

Legkevésbé azzal vagyok kibékülve, ahogy itt a természettel bánnak, sajnos teljesen fenntarthatatlan az ország környezeti szempontból.

A La Valletta kikötőjében tavaly lattam egy magyar éttermet, ha jol emlekszem Margit sziget néven, magyar specialitasokkal. Én nem mentem be, de szerinted mennyire van igény a magyar konyhára Máltán?

Igen, Sliemaban van. Nagyon jó hely, remekül főznek. Mi is csak pár hónapja voltunk először, kívülről nem is látszik rajta, hogy mennyire jó hely.

Azt nem tudom mennyire van igény a magyar konyhára. Amikor meleg van (az év általában 10 hónapjában), akkor az ember nem nagyon kívánja a tradicionális magyar kajákat.

Milyen egy máltai hétköznap? A te máltai hétkoznapod. Mivel ugye mi halandók csak nyaralni megyünk Máltára, te pedig ott élsz, érdekes lehet, milyen különbségek vannak egy budapesti átlagos nap es egy máltai között. (Én például utaltam a máltai busz szolgáltatást, állandóan késett, este kimaradt 1-1 járat, bár örültem, hogy volt egyáltalán.)

Permakultúra képzés Máltán

Máltán szellemi szabadúszó életet élek, tolom a projektjeimet, illetve menedzselek egy permakultúrás kertet. Így elég szabadon osztom be az időmet. A nyaralók általában jönnek, és fullban élvezik a nyarat, igyekeznek gondolom jól kihasználni minden időt. (És égnek szarrá az első nap, ha nem kenik magukat. A piros, ropogós brit turista flipflopban, elég gyakori.) Ehhez képest mivel itt állandóan meleg van, és rengeteg turista, így mi inkább kerüljük a csúcsidőket. Nagyon szeretek reggel lejárni úszni, még a tömeg előtt, 11-re már visszahúzódom a hűvösbe melózni. Meg a télben nagyon szeretem a fényeket és az esőt.

Nagyon más itt az élet, a mediterránságból fakadóan. Valahogy az emberek kevésbé idegesek, valahogy mindig megoldódik minden. Iszonyú sokat süt a nap, minden kék és sárga, télen zöld, színes virágok, szóval nagyon támogatja a tér a lelki békét. Az emberek kedvesek, kedélyesek, így bele lehet lazulni a helyiek áramlásába.

Kétféle évszak van, a tél (január-február), olyankor sokat esik és az emberek kijárnak melegedni a szabadba, mert jelemzően nincs a lakásokban fűtés. Márciusban beköszönt a meleg, elkezd virágozni a narancs, isteni illat, és onnantól kb. decemberig vagy jó idő van, vagy rohadt meleg.

Az időskori bántalmazásról írtam egy cikket (egyik legnépszerűbb írásom), te mit gondolsz/tapasztalsz, mennyire hanyagolja el, használja ki a ‘tarsadalom’ az időseket? Miért érzem én, hogy sokan elfelejtik az alap tiszteletet a hálát és törődést az idős emberekkel szemben? Miért van az, hogy sokan nem látják az embert a ráncok mögött?

Szerintem ez nem csak az idősekkel van így. Én általános társadalmi jelenségnek látom Magyarországon, hogy az emberek nincsenek tisztelettel és kedvességgel egymás iránt, ami pedig pl. Máltán alap közösségi viselkedési elvárás.

A másik az, hogy nagyon sokan visszaélnek a hatalmukkal legyen az akár szülő, tanár, párkapcsolatban erősebb fél, vagy idős emberek rokona, gondozója. Szerintem a mai Magyarország ugyanannyira bántalmazza az öregeket mint a gyerekeket, vagy a szegényeket, vagy a betegeket. A társadalmat áthatja a strukturális erőszak és annak mindenféle egyéni szintű megnyilvánulása.

A harmadik tényező meg a gondoskodási munkák krízise, ami európai jelenség. Nincs fedezete, sem anyagilag, sem energetikailag tisztességesen ellátni mindazokat, gyerekeket, betegeket, időseket, akik gondozásra szorulnak. Ezt én egy szimpla gazdasági és társadalmi fenntarthatósági problémának látom.

Ja, és mégegy. A szülőknek nagyon sok a bűne a gyerekek felé, a jelenlegi öregeknek nagyon sok a bűne a fiatalabb generációk felé. Én abszolút megértem azokat is, pl. bántalmazásban/elhanyagolásban felnőtt gyerekeket, akik leszarják a szüleiket és nem törődnek velük. A helyükben én is azt tenném.

Ja, és mégegy. Szerintem egészen hajmeresztő, hogy mennyire nem elvárás a társadalomban tudatosan és szakszerűen felkészülni a saját öregedésünkre. Meg anyagilag is. Nagyon fontos lenne erről többet beszélni a társadalmi dialógusban.

És visszakérdeznék: szerinted kinek a dolga, felelőssége az öregekről megfelelően gondoskodni? Időben mikor? És honnan kellene származnia az egész gazdasági és energetikai fedezetének?

Hozzászólnál? Kérdésed van?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.