Gondoskodás

Ne hagyd ki a válság adta lehetőséget! – Holland tudósok felhívása egy COVID-19 utáni egyenlőbb és fenntarthatóbb társadalomért

A koronaválság Hollandiát is alapjaiban rázta meg. Bár a krízis végleges hatásait megjósolni még korai, annak drámai gazdasági, társadalmi, politikai hatásai már most is jól érzékelhetők. A válság előtti 3%-os munkanélküliség akár 8-9%-ra is növekedhet, és már most látható, hogy a kormány jelentős támogatási csomagja ellenére sem fogja tudni számos kis-, közepes- sőt nagyvállalat túlélni a krízist. Az egészségügyben és a kritikus szakmákban dolgozók megfeszített munkájának, valamint (az eddig sem ismeretlen), lokális és regionális közösségi összefogásnak és szolidaritásnak köszönhetően az ország tudja biztosítani a folyamatos működést és a zökkenőmentes ellátást, de a helyzet mindezek mellett is borús. Bár a figyelem jelentős része a jelenlegi helyzet kezelésére irányul, egyre határozottabban és erőteljesebben hallhatóak a következő válságokat enyhítendő vagy megelőző gyökeres gazdasági, társadalmi változást sürgető álláspontok. A Trouw-ban publikált, 8 holland egyetem 170 szociológia- és környezettudósa által aláírt felhívásban arra szólítják fel a politikusokat, döntéshozókat és az állampolgárokat, hogy a koronaválságot megragadva egy radikálisan egyenlőbb és fenntarthatóbb társadalmat hozzanak létre. A felhívásban súlyos kritikával illetik a jelenlegi gazdasági modellt: „Az, hogy a COVID-19-nek ilyen drámai gazdasági következmény van, részben az elmúlt harminc év uralkodó gazdasági modelljének az eredménye. Ez a neoliberális modell megköveteli az áruk és emberek állandóan növekvő mozgását, miközben nincs tekintettel az ez által okozott megszámlálhatatlan ökológiai problémára és az ennek hatására kialakult egyre növekvő egyenlőtlenségekre.” Az aláírók nem kevés szarkazmussal kritizálják a jelenlegi kormányzást is:  „Elég meglepő, hogy a kormány most épp azokat a szakmákat nevezi „kritikusnak”, amelyeknek még a közelmúltban is komoly harcot kellett vívniuk az elismerésükért és jobb fizetésekért: az orvosi ellátásban, idősgondozásban, a tömegközlekedésben és az oktatásban dolgozókat.” Felhívásukban kitérnek egy másik fontos összefüggésre, a jelenlegi, nem a fenntarthatóságon alapuló gazdasági modell, az ökoszisztéma és biodiverzitás pusztulása, valamint a COVID-19-hez hasonló fertőző betegségek terjedésének kapcsolatára, amely a jövőben csak súlyosbodhat, ha nem történik drasztikus változás.

„Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint évente 4,2 millió ember hal meg a levegőszennyezés miatt, és a klímaváltozás közvetlen következményei 2030 és 2050 között várhatóan évente további negyedmillió embertársunk halálát okozzák. Szakértők eközben figyelmeztetnek, hogy az ökoszisztémák további pusztítása esetén tovább nő az esélye újabb és erőteljesebb víruskitöréseknek.”

Mindezek fényében határozott és haladéktalan fellépést sürgetnek, és az alábbi öt konkrét javaslatot fogalmazzák meg a koronavírus utáni időszakra:  (A felhívás teljes szövege magyarul itt, az eredeti szöveg és az aláírók névsora itt olvasható)

„1) Fel kell váltani a jelenlegi, a GDP általános növekedését célzó gazdasági-növekedési gyakorlatot egy olyan modellre, amely megkülönbözteti azokat az ágazatokat, amelyek szabadon növekedhetnek, és amelyekbe beruházni szükséges (az úgynevezett kritikus állami szektorok, tiszta energia, oktatás és gondoskodás), azoktól az ágazatoktól, amelyeket radikálisan csökkenteni kell, mivel alapvetően figyelmen kívül hagyják a fenntarthatósági szempontokat, vagy jelentős szerepet játszanak a túlfogyasztásban (például az olaj-, a gáz-, a bányászati ​​és a reklámipar).

2) Egy olyan, újraelosztást megcélzó gazdaságpolitika kell kidolgozni, amely szilárd szociálpolitikába ágyazva egyetemes alapjövedelmet; erősen progresszív jövedelem-, nyereség- és vagyonadót; rövidebb munkahetet és munkakör megosztást; valamint az egészségügyi ellátás, az alapvető közszolgáltatások, mint például az oktatás és az egészséggondozás valódi értékének elismerését biztosít.

3) Át kell térni a fenntartható, körforgásos (cirkuláris) mezőgazdálkodásra, amely a biodiverzitás megőrzésén, fenntartható mezőgazdasági technológiákon, főként helyi élelmiszer-előállításon, a hústermelés csökkentésén és a tisztességes munkakörülmények között történő foglalkoztatáson alapul.

4) Vissza kell szorítani az utazások mértékét, radikálisan csökkentve a luxus és pazarló utazási formákat, a szükséges, fenntartható, és valódi szükségleten alapuló utazási formák felé.

5) El kell engedni az adósságokat, elsősorban munkavállalók, egyéni vállalkozók, és kkv-k részére, de a fejlődő országok számára is (melyet a gazdagabb országok és a nemzetközi szervezetek, például az IMF és a Világbank együttesen vállalhatnak át).”

Ismerve a holland „legközelebb jobban csináljuk” („volgende keer beter”) mentalitást, amely az egyik alapja az múlt hibáiból levont tanulságokon alapuló fejlődésnek, valamint a polder modellen vagyis a valódi társadalmi párbeszéden alapuló kormányzást, joggal remélhetjük, hogy a felhívás válaszra talál a döntéshozók részéről.

*********************************************************************************

Ha szeretnél értesítést kapni az új cikkekről, a jobb felső sarokban tudsz feliratkozni az email értesítőre.

A facebookon itt tudod a híreinket, posztjainkat követni: https://www.facebook.com/tudatosoregedes/

Tudatos Öregedés? Mi ez? Tematikus FB csoportjaink, amihez kapcsolódni lehet:

Tudatos Öregedés csoport https://www.facebook.com/groups/tudatosoregedesnyitott

Menopauza – Támogassuk egymást csoport https://www.facebook.com/groups/menopauza

Ozmózis Közösségi Idősgondozási Rendszer https://tudatosoregedes.org/ozmozis/

Idősgondozók, ápolók és családok egymásra találását segítő csoport Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon https://www.facebook.com/groups/idosgondozasmagyarorszagon/

Idős, beteg családtag ápolása, a szendvicsgeneráció önsegítő csoportja https://www.facebook.com/groups/idosgondozassegitseg

Permakultúra, társadalmi fenntarthatóság, gondoskodás válsága https://www.facebook.com/groups/permakulturatarsadalom/ *********************************************************************************

1 reply »

Hozzászólnál? Kérdésed van?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.