A Tudatos Öregedésben nagyon fontosnak tartjuk, hogy terepi és policy szinten is tegyünk lépéseket mindannyiunk jobb öregedési körülményeinek előmozdítására. Ennek a munkának fontos része, hogy egyrészt a társadalmi ökoszisztémát növekedni segítsük, másrészt a társadalom szektoraival és szereplőivel együttműködésekre lépjünk. Ennek a munkának egy fontos eseménye zajlott a héten. Mivel az esemény tartalma érdekes lehet a közösségünk számára, így megosztjuk veletek Sabján Katalin feljegyzését. Javaslataitokat, kérdéseiteket nyugodtan írjátok meg, becsatornázzuk az érdekképviseleti munkába.

*********

Feljegyzés az „Öngondoskodás közösségben – közösségi lakhatás, mint hatékony válasz a gondoskodási és lakhatási válságra” című szakmai műhelybeszélgetésről és szektorközi egyeztetésről 

A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) és a Tudatos Öregedés Alapítvány közös szervezésében, a Gondoskodó közösségek projekt keretében 2026. március 11-én szakmai műhelybeszélgetésre és szektorközi egyeztetésre került sor „Öngondoskodás közösségben – közösségi lakhatás, mint hatékony válasz a gondoskodási és lakhatási válságra” címmel. A rendezvény helyszíne a TÖOSZ budapesti székhelye, az Önkormányzati Információs és Koordinációs Központ volt.

A műhely célja az volt, hogy önkormányzati, civil és szakmai szereplők közösen gondolkodjanak a gondoskodási és lakhatási válság hazai kihívásairól, különös tekintettel azokra a közösségi alapú, együttműködésre építő megoldásokra, amelyek a helyi közösségek megerősítésével, új lakhatási formák kialakításával és a közszolgáltatások tehermentesítésével járulhatnak hozzá a társadalmi problémák kezeléséhez.

A program első részében Dr. Gyergyák Ferenc, a TÖOSZ főtitkára köszöntötte a résztvevőket, majd  Kolin-Sabján Katalin projektmenedzser és a TÖOSZ nemzetközi titkára és Milánkovics Kinga, a Tudatos Öregedés Alapítvány elnöke tartott szakmai felvezetőt, amelyben nemzetközi jó gyakorlatokat mutattak be. A további szakaszokban a meghívott szereplők ismertették saját helyi kezdeményezéseiket, tapasztalataikat, nehézségeiket és fejlesztési elképzeléseiket, majd közös gondolkodás indult arról, hogy milyen irányban és milyen feltételek mentén erősíthető az önkormányzatok, civilek és helyi közösségek együttműködése.

Megnyitó, policy felvezető

Kolin-Sabján Katalin, a TÖOSZ nemzetközi titkára és projektmenedzsere a megnyitóban a Gondoskodó közösségek projekt szakpolitikai és gyakorlati kereteit ismertette. Előadásában hangsúlyozta, hogy a műhelybeszélgetés központi kérdése nem pusztán az idősellátás vagy a lakhatás külön-külön, hanem az a rendszerszintű kihívás, hogy a gondoskodási és lakhatási válságra milyen, közösségi alapú, fenntartható és helyi szereplők együttműködésére építő válaszok adhatók. Bemutatta, hogy a Gondoskodó közösségek projekt a Duna-régióban olyan innovatív modellek feltárását és adaptálását támogatja, amelyek az intézményi ellátást nem lecserélni akarják, hanem közösségi megoldásokkal, prevenciós szemlélettel és helyi partnerségekkel egészítik ki. A projekt egyik fontos nemzetközi partnere a Caritas Vienna, amely Ausztria egyik legnagyobb gondozási szolgáltatójaként nemcsak szolgáltatói tapasztalatot hoz a közös munkába, hanem aktív közvetítő szerepet is vállal a helyi közösségek, az érintett célcsoportok és az innovatív pilotok között.

Előadásának második részében a 2025. július 22–23-án megvalósult bécsi tanulmányút tapasztalatait foglalta össze. Kiemelte, hogy a kétnapos szakmai program célja az volt, hogy a magyar önkormányzati és szakmai szereplők olyan osztrák jó gyakorlatokat lássanak működés közben, amelyek kézzelfogható módon mutatják meg a közösségi gondoskodás és közösségi lakhatás lehetséges formáit. A tanulmányúton polgármesterek és szociális és egyéb szakemberek vettek részt a projektből, akik saját településeiken is keresik az emberközpontú és fenntartható gondoskodási modellek megvalósításának lehetőségeit. Az osztrák példák különösen azért voltak fontosak, mert azt szemléltették, hogy a helyi közösségek bevonásával, professzionális szervezeti háttérrel és tudatosan kialakított együttműködési keretekkel a gondoskodási szükségletekre nemcsak intézményi, hanem közösségi válaszok is adhatók.

A bécsi tapasztalatok közül külön figyelmet kapott a Caritas Vienna működése, amely történetileg a 19–20. század fordulójának karitatív mozgalmaiból nőtt ki, hivatalosan 1921-ben alakult meg, és mára rendkívül széles szolgáltatási profillal rendelkező szervezetté vált. Az előadás rámutatott arra, hogy a Caritas modelljének egyik legfontosabb tanulsága a professzionális szolgáltatások és a közösségi szemlélet összekapcsolása: a szervezet egyszerre nyújt magas színvonalú szociális, gondozási és lakhatási szolgáltatásokat, miközben nyitott az innovációra, és aktívan részt vesz a közösségi alapú új modellek fejlesztésében is.

Az előadásban bemutatásra került a St. Magdalena gondozóotthon példája is, amely 2023-ban nyílt meg Bécsben. Ez az intézmény 60 lakó számára biztosít modern, emberléptékű környezetet, négy kisebb közösségi egységre tagolva. Az egységekhez közös nappali, konyha és erkély tartozik, a lakószobák pedig saját fürdővel, internettel és más, az önállóságot támogató infrastruktúrával rendelkeznek. Az intézmény bemutatása arra világított rá, hogy a korszerű idősgondozásban a fizikai környezet, a közösségi élet, a demencia-barát megoldások és a generációk közötti kapcsolatok tudatos erősítése egyaránt meghatározó.

A közösségi lakhatási modellek közül az előadás kitért a WG Melange kezdeményezésre is, amelyet a Caritas Vienna kifejezetten az 55 év felettiek számára fejlesztett. A modell lényege, hogy az idősebb emberek önálló apartmanokban élnek, ugyanakkor közösségi tér és szervezett közösségi működés is kapcsolódik a lakhatáshoz. Az első ilyen lakóközösség 2021-ben nyílt meg Aspern Seestadtban, nyolc apartmannal és közös használatú térrel. A lakók önszerveződően alakítják a mindennapokat, a Caritas pedig háttértámogatást nyújt, rendszeres egyeztetéssel és konfliktuskezeléssel. Az előadásban ez a példa azért kapott hangsúlyt, mert jól mutatja, hogyan lehet a magány megelőzését, az önálló életvitelt és a szükség szerinti támogatást úgy összehangolni, hogy egyik se írja felül a másikat. A modell alapelve is ezt fejezi ki: annyi támogatást kell nyújtani, amennyi szükséges, de csak annyit, amennyi valóban indokolt.

Szintén fontos elemként jelent meg a Vis-à-Wien lakóközösség példája, amely egy önszerveződő Baugruppe-projektként a társadalmi sokszínűséget és a generációk közötti együttélést helyezi előtérbe. Az előadásban ez a modell arra szolgált példaként, hogy a közösségi lakhatás nem informális együttélés vagy „kommuna”, hanem világos szervezeti és döntéshozatali elvekre épülő rendszer lehet. A közösség szociokratikus alapon működik, vagyis a tagok körökben szerveződve, átlátható és részvételi módon hozzák meg a közös döntéseket. E modell tanulsága a hazai gondolkodás számára különösen fontos volt, mert megmutatja, hogy a közösségi lakhatás hosszú távú működése a megfelelő szabályrendszeren, a közös felelősségvállaláson és a privát, illetve közösségi terek tudatos elhatárolásán múlik.

Az előadás kitért a Seestadt Aspern városrész példájára is, amely Bécs egyik legnagyobb és legambiciózusabb városfejlesztési projektje. A városnegyed nemcsak lakhatási fejlesztésként értelmezhető, hanem olyan komplex mintaterületként, ahol a lakhatás, a munka, a szolgáltatások, az oktatás, a kultúra és a közösségi részvétel integrált módon kapcsolódik össze.

A helyi Stadtteilmanagement feladata éppen az, hogy a városrész ne pusztán lakóövezet legyen, hanem élő közösségként működjön. Ennek érdekében többnyelvű tájékoztatást, közösségi programokat, beköltözési támogatást, közösségi költségvetést és közösségszervezői facilitációt biztosítanak; a közösségi költségvetés keretében már több mint 75 helyi kezdeményezés valósult meg. Az előadás ezt a példát annak alátámasztására használta, hogy az önkormányzati vagy városrész-szintű facilitáló jelenlét kulcsfontosságú lehet abban, hogy a közösségi lakhatási és gondoskodási elemek ne elszigetelt projektekként, hanem élő helyi ökoszisztéma részeként működjenek.

Kolin-Sabján Katalin előadásának összegző üzenete az volt, hogy a bécsi jó gyakorlatok nem egyszerűen „lemásolandó modellek”, hanem olyan inspirációk, amelyek segítenek újragondolni az önkormányzatok, civil szervezetek, szakmai szolgáltatók és helyi közösségek szerepét a gondoskodási és lakhatási válság kezelésében. A bemutatott példák azt erősítették meg, hogy a közösségi gondoskodás akkor lehet sikeres, ha az intézményi ellátás, a közösségi lakhatási formák és a városnegyed- vagy településszintű közösségfejlesztés egymást kiegészítve működik. Ez a szemlélet a magyar önkormányzatok számára is releváns kapaszkodót adhat ahhoz, hogy saját helyi adottságaikra építve fenntarthatóbb, emberközpontúbb és közösségibb megoldásokat dolgozzanak ki.

Nemzetközi inspirációk és szakmai felvezető

Milánkovics Kinga, a Tudatos Öregedés Alapítvány elnöke előadásában olyan nemzetközi példákat mutatott be, amelyek a közösségi lakhatás, a cohousing és a home share eltérő, de egymással rokon megközelítéseit szemléltették. Az előadás egyik hangsúlyos üzenete az volt, hogy a közösségi lakhatás nem pusztán lakhatási kérdés, hanem tágabb társadalomszervezési és jóléti kérdés is: összefügg a közösségi részvétellel, a helyi gazdasággal, a fenntarthatósággal, az egészségmegőrzéssel és a gondoskodási feladatok újraelosztásával.

Az elnök többek között egy dán példát ismertetett, amely különösen jól szemléltette, hogy önkormányzati logikából kiindulva milyen komplex, fenntartható és hosszú távon is működőképes modell építhető fel. Az adott fejlesztés természetvédelmi terület közelében valósult meg, ezért a tervezés során a környezeti fenntarthatóságra is tudatosan figyeltek: például a fényszennyezés csökkentésére is szabályokat alkottak. A modell kifejezetten kapcsolódott az ENSZ 17 fenntarthatósági céljához, ezért is hívták UN17-nek és azt mutatta meg, hogy a lakhatás, a közösségszervezés és a környezeti felelősség nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő szempontok.

Az ismertetett példában mintegy ezer ember él másfél hektáron, vagyis a térhasználat intenzív, mégsem zsúfolt, hanem átgondolt és élhető. Az egyik részegység kifejezetten a 40 év feletti korosztály számára kialakított cohousing, míg más épületek családok számára, illetve rövid távú, megfizethető lakhatás céljaira készültek. Fontos tanulságként hangzott el, hogy a fenntartási és finanszírozási feladatokat nem maguknak a lakóközösségeknek kell önerőből megoldaniuk: ehhez intézményi háttér és professzionális fenntartó szervezet szükséges. A rendszer működése azon alapul, hogy a szereplők közötti együttműködés tudatosan megtervezett, világos és finoman összehangolt.

A 40 év felettiek számára kialakított részben mintegy 60 lakás található. Az öt épület közösségi tereit részben valamennyi lakó használhatja, részben bizonyos terek csak meghatározott csoportok számára nyitottak. A példából jól kirajzolódott, hogy a közösségi lakhatás egyik nagy előnye éppen az, hogy a kisebb magánterek mellett jelentős minőségű és funkciójú közös terek állnak rendelkezésre. Így akkor is van lehetőség vendégek fogadására, közös étkezésekre, programokra vagy nagyobb családi találkozókra, ha valaki kisebb alapterületű lakásban él. Az egyik közösségi egységben például három, egyenként harmincfős konyha áll rendelkezésre, a családos részben pedig akár százötven fő fogadására is alkalmas közösségi tér működik. A fenntarthatósági szempontok a mindennapi élet szervezésében is megjelennek: kertészeti szakkör működik, a lakók közösen gondozzák a zöldfelületeket, élelmiszertermelésre is van lehetőség, a jól szigetelt épületek pedig alacsony rezsiköltséget tesznek lehetővé. Közös raktárból cserélgetik a bútorokat, a programokat a közösség maga szervezi, és a digitális kommunikációra – például WhatsApp-csoporton keresztül – is támaszkodnak. Elhangzott olyan példa is, hogy valaki saját kezdeményezésre jógaoktatót szervezett a közösségbe. Ez jól mutatja, hogy a lakók egyéni tudása, érdeklődése és hobbija a közösség javára fordítható, és a sokféle háttérrel érkező emberek sokféle fenntarthatósági és életminőségi szempontot képesek érvényesíteni.

Külön figyelmet kapott a szabályozottság kérdése is. A bemutatott közösségben például a 40+ cohousing részben sehol, még a szabadtéri közösségi terekben sem lehet dohányozni. A résztvevők számára fontos tanulság volt, hogy ezek a szabályok nem külső kényszerként jelentek meg, hanem a közösség által közösen kialakított, elfogadott és következetesen alkalmazott normarendszer részeként. Ez a tapasztalat megerősítette, hogy a közösségi lakhatás nem „laza együttélés”, hanem tudatosan szervezett, demokratikus, de világos keretek között működő forma.

A nemzetközi példák kapcsán felmerült az a kulcskérdés is, hogy mi történik azokkal az idős emberekkel, akik már gondozásra szorulnak. A felvezető ezen a ponton már átvezette a beszélgetést a magyarországi adaptációs lehetőségek felé: hogyan lehet úgy gondolkodni a közösségi lakhatásról, hogy az ne csupán az aktív időskor vagy a megfizethető lakhatás kérdéseire adjon választ, hanem fokozatosan kapcsolódni tudjon a gondozási szükségletekhez, a demenciával élők ellátásához, illetve a sérülékenyebb csoportok támogatásához is.

Önkormányzati tapasztalatok és helyi kezdeményezések

Jánoshida: a helyi közösségre építő jövőkép

Eszes Béla, Jánoshida polgármestere és a Magyar Önkormányzatok Szövetségének társelnöke hozzászólásában megköszönte, hogy a résztvevők egy ilyen súlyú és jövőbe mutató kérdésről közösen gondolkodnak. Kiemelte, hogy a demográfiai folyamatokból egyértelműen látható az idősödési hullám közeledése, miközben sem az állami, sem az önkormányzati rendszer nincs kellőképpen felkészülve erre.

Elmondta, hogy Jánoshidán 2020 óta dolgoznak együtt Milánkovics Kingával és az alapítvánnyal ezen a témán. A Zagyva partján fekvő, mintegy 2500 lakosú település vezetése abból indul ki, hogy elsősorban azokra az emberekre lehet építeni, akik már ott élnek. Ebből a kiindulópontból szeretnének egy előremenekülő stratégiát kialakítani, mert meglátásuk szerint a jelenlegi finanszírozási és működési környezetben az önkormányzatok jelentős része pusztán túlélésre van berendezkedve, és ez hosszú távon nem fenntartható.

Jánoshidán ugyanakkor már most is működik egy jó nappali ellátást biztosító klub, amelynek révén sikerült olyan közösséget építeni, amely az elmagányosodás ellen hatékonyan működik. A „Jánoshida 2030” című elképzelésük lényege, hogy a települést hosszabb távon olyan hellyé tegyék, amely egyszerre képes megtartani a helyben élőket, bevonzani aktívan öregedő embereket, és közösségi alapú válaszokat adni a gondoskodási kihívásokra. Ehhez azonban uniós forrásokra, civil partnerekre, szakmai hálózatokra és a helyi társadalom aktív részvételére is szükség van.

A beszélgetés során Kinga ehhez kapcsolódva hangsúlyozta a térségi logika fontosságát is: nem elszigetelt intézményi fejlesztésekben, hanem olyan összekapcsolódó települési és térségi folyamatokban érdemes gondolkodni, amelyek akár „kék zóna” jellegű, egészségesen és aktívan öregedést támogató környezetet hozhatnak létre. Béla ehhez hozzáfűzte, hogy az újonnan beköltözőknek és a helyben élőknek integráns helyi közösséggé kell válniuk, nem párhuzamos világokban élő csoportokká. Ugyanakkor a településen a gondozási szükségletek iránya is látható, ezért hosszabb távon demens részleg létrehozásában is gondolkodnak.

Többcélú társulási megoldások és a home share lehetőségei

A műhelyben megszólaló, fejlettebb térséget képviselő Gáll Attila Iszkaszentgyörgy polgármestere és a TÖOSZ külkapcsolati tanácsnoka arra hívta fel a figyelmet, hogy a társulási logika a szociális feladatellátásban működőképes irány lehet. Elhangzott, hogy 2006 óta kiváltak a közös szociális feladatellátásból Székesfehérvárral, mivel befizetői pozícióban voltak, miközben a szolgáltatási előnyök nem jelentek meg számukra. Ezt követően 2013-ban Csórral és további hat településsel közösen létrehoztak egy társulást, amely a szociális feladatokat sokkal kedvezőbb finanszírozási feltételek mellett tudja megszervezni. A rendszerben tizenkét munkatárs dolgozik, magas szakmai színvonalon, a felmerülő helyi problémákra reagálva.

A hozzászóló református lelkészként arra is kitért, hogy országos szinten komoly feszültség van abban, hogy az egyházi fenntartók ugyanazon szociális feladatellátásra jellemzően magasabb finanszírozáshoz jutnak, mint más fenntartók. Ez a rendszer az önkormányzati és civil kezdeményezéseket egyaránt nehezíti.

A nemzetközi együttműködések kapcsán elhangzott, hogy a TÖOSZ felkérésére romániai testvértelepüléssel együtt vettek részt a szociális szolgáltatások fejlesztéséhez kapcsolódó munkában a Transznacionális Innovációs Program részében a Gondoskodó közösségek projektben, ahol német és bosnyák partnerekkel is megismerkedtek. Később Isztimérrel és Csórral együtt Baden-Württemberg tartományhoz pályáztak, és 10 ezer euró támogatást nyertek el a home share jogi kereteinek kidolgozására. A helyi szereplők számára különösen érdekes volt a német és brit gyakorlatok megismerése, ahol a lakhatásmegosztás nem pusztán szobakiadásként, hanem élethelyzeti és közösségi együttműködésként jelenik meg. Elhangzott a brit modell példája is, amelyben a fiatal beköltöző legalább heti tíz óra segítséget nyújt az idősebb lakó számára.

Milánkovics Kinga ehhez kapcsolódva felidézte, hogy Iszkaszentgyörgyön is tapasztalható volt: a kezdetben szkeptikus idősek sokszor éppen a konkrét, kézzelfogható lehetőségek láttán lelkesednek bele a hasonló megoldásokba. A home share az időseknek a magány ellen, a fiataloknak a lakhatási nehézségek enyhítésére, a szociális szakembereknek pedig prevenciós szempontból is értékes eszköz lehet.

Csór: a magyar lakásrendszer korlátai és a bizalom hiánya

Csór alpolgármestere, Ari Orsolya településvezetőként és szociológusként is reflektált a felvetésekre. Kiemelte, hogy a nyugat-európai példák adaptációjánál figyelembe kell venni a magyarországi lakásrendszer sajátosságait. Nyugat-Európában a bérlakásállomány szerkezete és társadalmi szerepe egészen más, míg Magyarországon a magas tulajdonosi arány és az évtizedekre szóló eladósodás jellemző. Emiatt a lakhatási döntések és a lakhatással kapcsolatos életstratégiák is más logikák szerint alakulnak.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy éppen ezért különösen fontosak az ilyen projektek és beszélgetések: el kell kezdeni közösen gondolkodni arról, mi történik a tulajdonnal, az idősödéssel, az egyedülléttel és az élet későbbi szakaszainak lakhatási szükségleteivel. Fekete Katalin, moderátor és tréner, a projekt szakértője ehhez hozzákapcsolta, hogy nemcsak a tulajdoni struktúra jelent akadályt, hanem a bizalom hiánya is. A szemléletformálás így nem kiegészítő elem, hanem alapfeltétel.

Szamossályi: prevenció, demenciaellátás és térségi felelősség

Biróné dr. Dienes Csilla Szamossályi polgármestere, a Gondoskodó közösségek projekt partnere hozzászólásában egy ukrán határ menti, szegény kistelepülés helyzetét mutatta be. Elmondta, hogy településükön 2011 óta működik 41 férőhelyes bentlakásos otthon, amelyre jelentős igény mutatkozik. Intézményük a demenciaellátásra specializálódott, mivel az ilyen ellátási szükséglettel élő embereket sok helyen nem fogadják szívesen. Tapasztalatuk szerint azonban a legfontosabb továbbra is a prevenció. Kistelepülésként térségi feladatokat is ellátnak. Örömmel kapcsolódtak be korábban a D-Care Labs lehetőségébe, amelynek keretében kidolgozták egy generációs ház kialakításának terveit. Bár a román–magyar Interreg programban forráshiány miatt tartaléklistára kerültek, a munka nem állt le. A következő elképzelés apartmanok kialakítása, amelyek a jelenlegi bentlakásos és otthoni ellátási formák között kínálhatnának új átmeneti vagy támogatott lakhatási lehetőséget.

A hozzászólás fontos eleme volt, hogy a térségben a szociális munkának valódi presztízse és munkaerőpiaci értéke van, mivel kevés más munkalehetőség áll rendelkezésre, így náluk nem jelentkezik olyan mértékű munkaerőhiány, mint az ország más részein. Az is elhangzott, hogy az idősek sokszor rendkívül bizalmatlanok, noha sok esetben éppen a meglévő ingatlanállomány és a fiatalabb generációk bevonása teremthetne új megoldásokat. Tapasztalataik szerint ehhez nem feltétlenül elsőként pénzre volna szükség, hanem olyan programokra, amelyek a helyi közösség szemléletét formálják.

Civil és szakmai szereplők tapasztalatai

Cohousing Egyesület: a közösségi lakhatás nem kommuna, hanem tudatosan szervezett modell

A Budapesti Cohousing Egyesület elnöke elmondta, hogy mintegy tizenöt éve foglalkoznak a részvételiség és a cohousing kérdésével. Kiemelte, hogy a közösségi lakhatás sikeréhez fontos tisztázni: a cohousing nem vagyonközösség, nem kommuna, és nem formátlan együttélés. Olyan modellről van szó, amelynek jól körülírható alapelvei vannak: közösségi tervezéssel jön létre, az önkormányzat támogató vagy facilitáló szerepet vállalhat benne, önmenedzsmenttel működik, demokratikus és szociokratikus elvekre épülő munkacsoportok szervezik, valamint világos különbséget tesz a privát és a közösségi terek között. A privát tér valóban privát, a közösségi tér pedig a közösen vállalt együttélés színtere.

Kiemelte, hogy Magyarországon is vannak használható jogi formák, például a lakásszövetkezet, amely megfelelő keretet és biztonságot nyújthat. A sikerhez azonban közösségi oldalról kell közelíteni a kérdést, megfelelő partnereket kell keresni, és célszerű olyan uniós pályázati konstrukciókban gondolkodni, amelyekben önkormányzatok és civilek együtt tudnak részt venni. Elhangzott az is, hogy a home share témájában közvetlen uniós pályázati lehetőség is nyílhat az affordable housing területén.

Kinga ehhez kapcsolódva hangsúlyozta: a falvakban éppen az jelenthet komoly előnyt, hogy a közösségszervezés és a szomszédsági viszonyok még meglévő alapokra tudnak épülni, ezért kistelepülési környezetben komoly perspektívája lehet a közösségi lakhatásnak.

Pécs: tudatos öregedés, szakértői hálózat, home share pilot

Knyihár Éva, „Bubu”, pécsi résztvevőként arról számolt be, hogy Török Bettina gerontológiai szakértővel 2021-ben kezdtek tudatosan foglalkozni a témával. Kedvező időzítéssel Erasmus-pályázatot nyertek, amely két éven át biztosította a kezdeti lendületet. Mára 10–15 fős szakértői hálózat áll körülöttük, és létrehoztak egy olyan tudásbázist is, amely különböző szakmai szereplőknek segít eligazodni a tudatos öregedés kérdésében. „Galaxis útikalauz az öregedéshez” című kiadványuk abban nyújt segítséget, hogy az egyes szakmák képviselői saját területükön is értelmezni tudják az aktív és méltó idősödéshez kapcsolódó szempontokat.

Fejlesztettek egy „Sorsfordító időutazó” játékot is, amely különböző generációkkal való érzékeny és hatékony kommunikációra alkalmas. Emellett immár harmadik éve működtetik a Tudatos Öregedés Klubot, amely havonta egyszer találkozik. A pécsi kezdeményezés egyik lényeges tanulsága, hogy erős és tudatos együttműködést építettek ki az önkormányzattal: a home share koncepció, illetve a tudatos öregedés szemlélete egyaránt bekerült a helyi esélyegyenlőségi programba és az időspolitikai gondolkodásba, továbbá jelen vannak az Idősügyi Tanácsban is.

A résztvevő elmondta, hogy jelenleg ott tartanak, hogy a home share ötletét már bemutatták a polgármesternek, és több évre előretekintő pilot kidolgozásában gondolkodnak. Már rendelkeznek visszajelzésekkel arról is, hogyan viszonyulnak a pécsi fiatalok és az idősebbek ehhez az elképzeléshez. A város, az egyetem és a helyi szakemberek együttműködésével pályázati forrás bevonásával szeretnék kidolgozni a modellt, térségi logikában gondolkodva. Hangsúlyozták, hogy a pécsi sajátosságokat – így például a város kulturális örökségét – is szeretnék beépíteni, és számukra a közösségépítő dimenzió erősebb, mint a pusztán gazdasági szempont: a közös mozi, színház, koncert vagy más kulturális aktivitás legalább olyan fontos elem lehet, mint a lakhatási költségek enyhítése.

Fogyatékosságügyi nézőpontok: otthonszerűség, együttműködés, támogatott lakhatás

A „Lépjünk, hogy léphessenek” szervezet képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a fogyatékossággal élő emberek helyzete sok tekintetben párhuzamba állítható az idősellátás problémáival. Beszámolója szerint alaposan áttanulmányozták a jogszabályi kereteket, és azt találták, hogy a papíron létező jogok és szolgáltatások a valóságban súlyosan alulfinanszírozottak vagy hozzáférhetetlenek. Álláspontjuk szerint a mindenkori kormányzat feladata volna biztosítani a különböző szükségletekhez illeszkedő szolgáltatásokat, ugyanakkor számos jó uniós és helyi szakmai anyag már most is rendelkezésre áll, amelyekre lehet építeni.

Kiemelték, hogy a fogyatékossággal élő emberek számára az otthonszerű, közösségbe ágyazott lakhatási formák jelentenék az ideális megoldást, nem pedig a nagy, intézményes ellátási formák. Szervezetük egy ötszintű megközelítésben gondolkodik: állami, önkormányzati, kiscsoportos, családi és egyéni szinten is szükségesnek tartják a beavatkozást. Szó esett arról is, hogy a jelenlegi forráselosztási mechanizmusok sokszor inkább a magánszemélyek számára nyitnak meg lehetőségeket, mint az önkormányzatok vagy helyi közösségek számára, miközben nagyon sok szülői szervezet kénytelen önerőből megoldásokat keresni.

Somlai Zsuzsanna, a Völgyzugoly Alapítvány képviseletében arról számolt be, hogy náluk a kiinduló probléma az volt: sérült gyermekek számára helyben sem óvoda, sem iskola nem állt rendelkezésre, így a szülőknek azonnali, gyakorlati megoldásra volt szükségük. A XVII. kerületben egy együttműködő önkormányzattal közösen tudtak elindulni. Hosszú és nehéz egyeztetési folyamat után kaptak épületet, amelyet saját erőforrásaikkal újítottak fel, majd közösségi térként kezdtek működtetni, mivel intézményi minősítést az épület adottságai miatt nem kaphatott. Kis létszámú csoportokkal, utazó pedagógusokkal, asszisztensekkel és terapeutákkal dolgoznak, hogy a szülők legalább időlegesen tehermentesülhessenek és munkát tudjanak vállalni.

Hangsúlyozta, hogy a szülők idővel kiégnek, egészségi állapotuk romlik, és különösen hiányoznak azok a rövid távú, átmeneti vagy éjszakai ellátási formák, amelyekhez biztonsággal fordulhatnának. A jelenlegi nagy intézményi formák a halmozottan sérült emberek számára gyakran méltatlan körülményeket jelentenek, ezért náluk is egyre sürgetőbb igényként merül fel lakhatási megoldások kialakítása. Külföldi inspirációként olyan modelleket említett, ahol a fogyatékossággal élő ember támogatott lakhatásban él, és a település egésze szerveződik a különböző szükségletek köré.

A beszélgetésben többen rámutattak, hogy az önkormányzat szerepe ezen a területen különösen fontos lehet a bizalomépítésben, az ingatlanhoz jutás segítésében, a támogató szolgálatok megszervezésében, illetve a jelképes vagy kedvezményes bérleti konstrukciók kialakításában. Az is elhangzott, hogy ha az önkormányzat nyitott és partneri, az gyakran sokkal könnyebben megnyitja az utat a további szolgáltatások és pályázati lehetőségek felé, mint amikor a civilek egyedül próbálnak kezdeményezni.

További reflexiók és dilemmák

A beszélgetés egyik résztvevője Székesfehérvárról saját személyes és családi tapasztalatokból kiindulva arról beszélt, hogy maga is gondolkodott cohousing jellegű lakhatási megoldásban. Egy kellemes fekvésű telken 12 fő számára 6 lakhatási egységet szerettek volna létrehozni, ám végül nem találták meg azt a megfelelő közösséget, amely hosszú távon is elköteleződött volna a projekt mellett. Tapasztalata szerint sokakat érdekelt az elképzelés, mégsem jött létre az a kritikus tömeg és bizalmi alap, amely a megvalósításhoz kellett volna.

Hozzászólásában érzékletesen beszélt arról is, hogy a magyar társadalomban mennyire erős a saját tulajdon, a saját életforma és az önállóság elvesztésétől való félelem. Ez sokak számára gátja annak, hogy közösségi lakhatási formákban gondolkodjanak, még akkor is, ha a hagyományos idősotthoni ellátásról saját negatív tapasztalatokkal rendelkeznek. Ugyanakkor nem adták fel teljesen a reményt, csak jelenleg kevésnek érzik a garanciát és a kiszámíthatóságot.

Erre reagálva többen hangsúlyozták, hogy a jogi normák részben rendelkezésre állnak, a közösségi szerveződés és a partneri együttműködés viszont még erősítésre szorul. Elhangzott az is, hogy Magyarországon és különösen egyes vidéki térségekben már most jelen vannak külföldről beköltöző uniós polgárok, akik az idősellátás és lakhatás szempontjából fontos célcsoportot képezhetnek. Esetükben is indokolt lenne olyan átlátható és legális konstrukciók kidolgozása, amelyek a feketepiaci megoldásokat kiszorítják, és kiszámíthatóbb keretet teremtenek mind a szolgáltatók, mind az érintettek számára.

Összegző megállapítások

A műhelybeszélgetés egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a gondoskodási és lakhatási válságra adható válaszok nem szűkíthetők le egyetlen szektorra vagy egyetlen szakpolitikai területre. A közösségi lakhatás, a cohousing, a home share, a generációk közötti együttélés, az aktív időskor támogatása, a demencia-prevenció, a támogatott lakhatás és a fogyatékossággal élő emberek otthonszerű ellátása mind ugyanannak a rendszerszintű problémának különböző metszetei.

A résztvevők visszatérően hangsúlyozták, hogy a jelenlegi intézményi és finanszírozási környezetben az önkormányzatok sok esetben a túlélésért küzdenek, miközben a helyi szintű innovációkhoz és új modellek kialakításához időre, forrásra, jogbiztonságra és partnerségre lenne szükség. Ugyanakkor a beszélgetés azt is világossá tette, hogy az önkormányzatoknak akkor is van szerepük, amikor közvetlen fejlesztési források nem állnak rendelkezésre: bizalomépítéssel, helyi közösségek támogatásával, ingatlanvagyonnal, társulási együttműködésekkel, szemléletformálással és a civil kezdeményezések legitimitásának megerősítésével is sokat tehetnek.

A civil és szakmai szereplők tapasztalatai alapján egyértelművé vált az is, hogy a közösségi lakhatás és a közösségi gondoskodás nem spontán módon alakul ki, hanem hosszú előkészítő folyamat, részvételi tervezés, világos szabályrendszer, jogi és finanszírozási háttér, valamint folyamatos közösségfejlesztő munka szükséges hozzá. Különösen nagy jelentősége van annak, hogy ezek a modellek ne elszigetelt pilotok maradjanak, hanem be tudjanak épülni a helyi és térségi fejlesztési gondolkodásba.

A műhely egyben megerősítette azt a felismerést is, hogy a közösségi lakhatás és öngondoskodás kérdése nemcsak az idősek ügye. A téma szorosan kapcsolódik a fiatalok lakhatási nehézségeihez, a fogyatékossággal élő emberek támogatásához, a családtagjaikat ápolók terheihez, valamint a közösségi részvétel új formáihoz is. Éppen ezért a következő időszak egyik legfontosabb feladata lehet a különböző helyi kezdeményezések, önkormányzati törekvések és civil szakmai műhelyek közötti kapcsolatépítés erősítése, valamint azoknak a gyakorlati, jogi és finanszírozási feltételeknek a közös feltárása, amelyek mentén a jó gyakorlatok helyi szinten is adaptálhatók.

A feljegyzést készítette: Kolin-Sabján Katalin, TÖOSZ

**********************************************************************************
Ha szeretnél értesítést kapni az új cikkekről, a jobb felső sarokban
tudsz feliratkozni az email értesítőre.

Információ képzéseinkről, eseményeinkről, tanulási lehetőségeinkről.

Tudatos Öregedés? Mi ez?

Tematikus FB csoportjaink, amihez kapcsolódni lehet:

Tudatos Öregedés csoport
https://www.facebook.com/groups/tudatosoregedesnyitott

Menopauza – Támogassuk egymást csoport
https://www.facebook.com/groups/menopauza

Ozmózis Közösségi Idősgondozási Rendszer
https://tudatosoregedes.org/ozmozis/

Idősgondozók, ápolók és családok egymásra találását segítő csoport
Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon
https://www.facebook.com/groups/idosgondozasmagyarorszagon/

Permakultúra, társadalmi fenntarthatóság, gondoskodás válsága
https://www.facebook.com/groups/permakulturatarsadalom/

A facebookon itt tudod a híreinket, posztjainkat követni:
https://www.facebook.com/tudatosoregedes/