Átvettünk egy írást az Egy ápoló naplója című blogról, ami az idősgondozás, és az ápolási munkák társadalmi krízisének témájával is foglalkozik. Az írás szempontja az Angliában, bentlakásos ápolóként dolgozó, kelet-európai ápoló nézőpontja.  Vitaindítónak szánjuk:

—————-

Nincs elég ápoló! Nincs elég kéz aki a gyerekeket nevelje, a betegeket ellássa, az öregeket ápolja. Nincs. Vége, ennyi volt. Nincs elég ápoló Angliában, ahova keurópai nők járnak ápolni, nincs elég Magyarországon, ahol erdélyi mamákkal próbálják az öregeket ellátni, havi százezerért, zsebbe, feketén. És nem tudjuk, hogy az erdélyi öregeket kik ápolják.

Nincs elég gyerek, mondják a nagyokosok, fittyet hányva a tényre, hogy már így is annyi ember van a földön, hogy idén a túllövés napja már augusztus 2. Ami azt jelenti, hogy hét hónap alatt feléljük mindazt amit a Föld idén előállít. Tehát ha az ökológiai lábnyoma akárkinek 1 fölött van, akkor ő is túlfogyasztó, és minden egyes új gyerek hozzájárul a bolygó további elfogyasztásához.

Egy hónap múlva ünnepelhetünk:

By August 2, 2017, we will have used more from nature than our planet can renew in the whole year.

We use more ecological resources and services than nature can regenerate through overfishing, overharvesting forests, and emitting more carbon dioxide into the atmosphere than forests can sequester.

Vagyis:

“2017 augusztus 2-ra, többet használunk a természetből, mint amennyit az egy év alatt meg tud újulni.

Több ökológiai erőforrást és szolgáltatást használunk mint amit a természet elő tud állítani…

De azért kevés a gyerek… Ja. Nincs elég dolga az anyáknak már így sem…

Ami kevés, az a már itt lévő emberek megfelelő ápolásához és ellátásához szükséges erőforrás! Na, az kevés!

Mi az amit biztosan tudunk:

1. Nincs elég ápoló sem Magyarországon, sem Angliában.
2. A családok kínlódnak, nem tudják megoldani az ápolásra szoruló tagjaik ellátását, sem anyagilag, sem időileg. (Kattints a cikkért, az Index legalább már beszél róla, felveti a problémát.)
3. A nők, akikre a társadalom ezt a munkát évezredek óta lőcsölte ingyen, kifáradtak, kimerültek, elegük van. Nem bírják, nem csinálják, igazuk van.
4. Aki teheti és idejében észbe kap, az nem szül, vagy nem annyit, és megpróbál gondoskodni magáról. És még így is súlyosan túlterheltek a nők, a családok.
5. A mostani középkorú generációk nyugdíja, ellátása, ápolása teljesen bizonytalan, és nincs nagyon sok gondolkodás erről sem egyéni, sem társadalmi szinten.
6. A magyar politika egyáltalán nem foglalkozik a kérdéssel érdemben. Nem csak a FIDESZ, de a többi párt sem. Nincs jelenleg egy olyan politikai erő sem Magyarországon, amely érdemben, konstruktívan és kipróbálható koncepcióval állna a társadalom elé a témában. Még vágyvezérelt blöffök is alig akadnak.
7. A nőmozgalom sem tematizálja a problémát Magyarországon.
8. A téma nem része a társadalmi dialógusnak.
9. A magyar ápolók, akik tehetik, ütemesen hagyják el az országot, és igazuk van.
10. Az Egyesült Királyságban totál látják a problémát, szó van róla a társadalmi dialógusban, és a politikai pártok között is. Keresik a megoldást, de nem találják.
11. Ápoló nincs elég, a nővérek sem jönnek ide már annyira mint korábban, recseg ropog a rendszer. És még itt, Angliában is rettenetes körülmények és fizetések között akarják megoldani az ápolást, és csodálkoznak, hogy nem nagyon vállalkoznak elegen a feladatra.
12. Látom és hallgatom a családokat, az ügyfeleimet, hogy mennyire nem elégedettek sokszor az ápolókkal, és közben nem annyira értem, hogy miért vannak meglepődve. Ez egy nehéz munka, lélekölő sokszor, ha nem akarja a társadalom megfizetni, akkor miért csodálkozik bárki, hogy minimálbérért nem kap megfelelő embert?

Készítettem pár számítást arról, hogy mennyit kellene fizetnie egy társadalomnak a bentlakásos ápolásért. Mondjuk ha szeretné, hogy a tagjai rendesen el legyenek látva. És azt is lehet tudni, hogy egyre nő azok száma, akik napi 24 órás felügyeletre és ápolásra szorulnak. Ha ezt családtag végzi, nem tud pénzkereső munkát vállalni (lsd Index cikk is), ha külső embert kell hívni, akkor azért fizetni kell.

Nem csillagászati összegekkel számoltam, mondjuk ahhoz képest, hogy sokszor mennyire nehéz a munka, hanem a minimálbérrel, és egy-két másik órabérrel. És a kontakt órák száma sem kiugró, 5 órával és 8 órával számoltam, de volt olyan ügyfelem, aki mellett simán napi 10 óra konstans stresszel lehetett számolni, és még éjszaka is sokszor kelt fel, csinálta a műsort. Tehát a kalkulációban szereplő számok a nem kifejezetten stresszes ügyfelek korrekt ellátásához szükséges bérkalkulációk.

A kontakt óra azt jelenti, hogy akkor effektíve dolgozunk az ügyféllel, etetjük, mosdatjuk, főzünk, takarítunk, mosunk, orvoshoz visszük, vagy szociális tevékenységre. A többi a készenlét mert az, hogy mikor van kontakt, az ügyfél szükségleteitől függ. És amikor hív, ugrunk.

Az ügyfeleimnek azt szoktam mondani, hogy ők azért fizetnek, mert lemondok az életemről amíg itt vagyok velük, a napi 24 órámat veszik meg, és a heti 7 napomat. És ezen belül állok készenlétben, és használhatnak naponta X óra munkára, annyira amennyiben megállapodunk.

Ezek nettó bérek. Az ápolást, mint alapvetően szükséges társadalmi szolgáltatást nem lenne szabad adóztatni! Úgy kellene rá tekinteni, mint átvállalt állami feladatra, és nem büntetni tovább adókkal.

Angliában a bérszámítás nem óradíjas, hanem napidíjas alapon megy a bentlakásos ápolásnál. Ami érthető, mert így tud a rendszer a minimálbér alatt maradni. Eleve már a táblázat szerinti minimum fedezete sincs meg a társadalomban.

Ez a táblázat ugyanaz mint az előző. Az utolsó sorában az angol kereseteket visszaszámoltam forintra. A jelenlegi ügyfelem valóban kb. 5 kontakt órás de nem keresek annyit, mint amennyi ezek szerint a minimálbéres alap lenne. Jelenleg Angliában heti 480-750 font között lehet keresni ezzel a munkával hetente, és még az is bruttó.

***

Az állam dolga olyan törvényi kereteket biztosítani, melyben az egyének és a közösségek, tevékenységeik során el tudják látni az életük fenntartásához szükséges feladatokat. Az állam dolga megteremteni a szociális ellátások jogi, gazdasági és intézményi feltételrendszerét.

Jelenlegi társadalmainkban a care-work, az ápolási munkák hogyanja, mikéntje egyáltalán nincs sem átgondolva, sem pedig megoldások nincsenek rá. De még csak nem is beszélünk ezekről.

Hol vannak azok a politikai erők, hol vannak azok az emberek, akik ezekre a kínokra reflektálni kívánnak, és teszik is? És mi, polgárok, családtagok, emberek, ápolók, miért nem követeljük meg ezt mindazoktól, akik azt merészelik állítani, hogy minket képviselnek?

És hol vannak azok a nők, akik tudatosan is kimondják végre, hogy a rendszer fenntarthatatlan, és egyrészt mi magunk sem csináljuk ezt így tovább, másrészt követeljük a politikai és gazdasági rendszerek reformját, a gyerekeink, az öregeink, a beteg családtagjaink, és saját magunk érdekében?

Egy-egy ilyen poszt terjedelme és műfaja nem teszi lehetővé, hogy sokkal hosszabban írjon erről az ember. Tanulmányt írni meg nem érdemes, meg úgysem olvassa el senki. Még egyszerű, közérthető cikkek után sem indul el társadalmi dialógus, lsd. az Index cikket.

Mikor kezdünk el a témáról érdemben beszélni és főképpen valódi javaslatokkal előállni?
A dobozon belül mintha nem találnánk a megoldást. Érdemes lenne azon kívül is keresni, és megszülni az új, fenntartható válaszainkat. Túl sok a kín az otthonokban, a családokban, a társadalomban.

És ez csak egy szempont, a bentlakásos ápolás szempontja, egyszer valaki biztos kiszámolja, hogy az idősotthonok finanszírozása hogy nézne ki a realitások talaján, úgy hogy oda tényleg legyen kedve valakinek beköltözni. És legyen ott is sok jó ápoló.

További posztok a gondoskodás áráról itt.