Csúszka

A kedvesség mint befektetés

Ez most egy kicsit ilyen random, elmélkedős írás lesz. Ahogy öregszem, és figyelem a világot magam körül, pláne az utóbbi években zajló masszív folyamatokat, bizonyos dolgokat egyre kevésbé értek. Bizonyosokat pedig egyre jobban.

Három országban tartózkodom elég sok időt az utóbbi években, és nagyon érdekel az, hogy az emberi közösségek hogyan működtetik magukat. Már önmagában az is nagyon érdekes, hogy a jelenleg zajló társadalmi, gazdasági és környezeti kihívásokra az egyének, a közösségek, a nemzetek milyen attitűdökkel reagálnak.  És itt a nüanszokra gondolok, amiket sem kérdőíves szociológiai vizsgálattal, sem makró perspektívából szerintem nem lehet jól érzékelni. Hanem főleg úgy, ha az ember belemerül a társadalomba, figyeli az interakciókat, a médiát, a közösségi média dialógusait. És pl. azt, hogy a hétköznapi, kicsi emberi ütközéseket milyen tempóval reagálják az emberek.

A gyerekeimet immár több mint két évtizede fárasztom két fontos üzenettel: 

  1. A kedvesség nem kerül semmibe, sőt az egyik legjobb rövid, és hosszú távú befektetés. A saját magunk számára is, és a közösségeink számára is.
  2. Emellett, és ezzel párhuzamosan, a szigorú határtartás, és a nem-kedves, nem figyelmes, visszaélő emberek határozott távoltartása rettentő fontos.  

Ha ez a két paraméter erősen jelen van egy közösségben, akkor ott kialakulnak azok az emberek közötti viszonyok, melyekben jó, otthonos, biztonságos lenni. Szerintem.

Banálisnak tűnő példa: én pl. nagyon előzékenyen vezetek, főleg mostanában, hogy nem kell annyira rohannom, mint amikor a gyerekek még kicsik voltak. Kifejezetten odafigyelek arra ha valaki ki akar jönni valahonnan, vagy át lehet engedni. Gyakorlatilag nem kerül semmibe, és én is tök jól érzem magam utána (megélem az adás örömét/erejét), és nyilván az is akit kiengedtem. Folyamatosan azt élem meg, hogy az előzékeny vezetés nettó jól befektetett energia, ami busásan megtérül, mert a végén mindenki jobban érzi magát és nem pedig rosszul. Itt, Máltán, ez különösen fontos és jól érzékelhető, mert kevés a hely, szűkek az utcák, sok az autó. Sokszor lenyűgözve figyelem, hogy mikor több autó is beszorul egy helyre, milyen olajozottan és dráma nélkül sakkozzák szét az autósok. Szavak nélkül, csak józan ésszel kimatekozzák, hogy ki után ki menjen, ki hova húzódjon. A végén mindenki mosolyog, megköszöni, integet, és haladunk tovább. Nincs esemény, csak megoldás, odafigyelés, kedvesség. Kellemes kapcsolódás is ráadásul, a mosolyokon keresztül. Ha valaki pedig nekiáll(na) feszülni, dudálni, káromkodni, azt rendesen hülyének nézik. Nem is nagyon gyakori. Kivétel a körforgalomban, ott dudálnak ha valaki bénázik, mert ott viszont az az elvárás, hogy figyeljen mindenki nagyon oda, tartsa a szabályokat. Magyarán: elvárás a figyelmes közösségi viselkedés.

Az is nagyon érdekes, hogy az utcai interakciókban mik a szokások és a társadalmi elvárások az egyes országokban. Angliában ugye elég jellemző a humoron és az előzékenységen alapuló működés. Ha emberek véletlenül ütköznek egy boltban, a spontán reflex inkább az, hogy mindenki azonnal elnézést kér a másiktól. Nincs kurvaanyádozás, a másik ledübörgése, türelmetlenség. Szépen le lehet kezelni a helyzetet. Mindenki elvisz egy kicsit a balhéból, “I am so sorry”. Nem tolja a másikra. Így viszont nincs is az az állandó lelki készenléti állapot, hogy mikor ki fog és miért beszólni, gátlás és önkontrol nélkül, csak mert valami nem tetszik neki. Az angol működés egy viszonylag hideg és személytelen kedvességet jelent, de legalább működik.

Ehhez képest a máltai: next level. Meg úgy általában is a mediterrán tempó. Nem is értem, hogy hogy tudják ezt ennyire alap beállításként, testületileg művelni. De láthatóan nagyon megy nekik. Fáradt, gyűrött, marcona, gondolataikba feledkező munkás férfiemberek is megható és meleg mosolyra fordulnak, ha valaki kedvesen köszön nekik, vagy interakcióba lépnek. Annyira alap ez, hogy olyan mintha nem is tudnák máshogy csinálni, ez a default. Gorombának lenni ráadásul még ciki is, és értetlenkedést vált ki. Ez az általános hangulat, még úgy is hogy persze nyilván lehet kivételekkel is találkozni. Nyolc éve élek itt, és talán 3-4 olyan interakcióra emlékszem, (és tényleg nem többre), amiben nem az őszinte, barátságos kedvesség lett volna a kommunikáció kiindulási alapja.

Én ezt rettentően szeretem, és immár évek óta úgy érzem, hogy ez a fajta működés nagyon sokat ad egy közösség mentális állapotához. Nincs állandó érzelmi készenlét, béke van, alapvető barátságosság. Le lehet lazulni, kiengedni. Csak úgy “vanni”, ahogy egy kedves fiatal megfogalmazta. Ami ugye nyilván különösen értékes akkor, mikor nehéz idők vannak és sok a stressz, és az emberi kapcsolódásokból, a közösségeinkből inkább töltekezni szeretnénk. Nem pedig leszívódni. Hogy van ez szerintetek Magyarországon? Mi a tapasztalatotok?

Biztosan van valami olyan tudományos kutatás, ami közgazdasági szempontból is kiszámolja, hogy mekkora a gazdasági értéke a kedvességnek. A mentális és fizikai egészségre biztosan hat, a biztonságérzetünkre, a hormonszintjeinkre. Lefogadom, hogy kevesebb tőle a baleset, a hiba, a károkozás, a rák. Több a kreatív energia, a pozitív fajta teremtő aktivitás. 

És miért írok most minderről? Azért, mert úgy tapasztalom, hogy a növekvő gazdasági és gondoskodási válságok nagyon sok terhet rónak az emberekre, keményedik a helyzet. Egyre hangosabban szól a türelmetlenség, az elkeseredettség. Sokan a durva viselkedésükkel folyamatosan segítségért kiáltanak, mint a dühöngő kisgyerekek. Úgy vélem, hogy nagyon nehéz idők jönnek most, a kovid után, az ukrán háborúval, az élelmiszer árak és az energia drágulásával, a klímaváltozással. A kormányokra, a politikai elitekre sajnos legtöbb helyen nem lehet számítani. A politikusok gyakran éppen azzal próbálnak uralmat és hatalmat kaparni maguknak, hogy ezekre a primér emberi félelmekre, szorongásokra és dühökre erősítenek rá. Szívják az emberek lelkét, manipulálnak és veszik el az emberek saját erejét, nyugalmát, kompetenciáját. Magunkra maradunk egyéni és közösségi szinteken, a nehéz időkben, ha nem teszünk ellene.

Abszolút meggyőződésem, és az életem tapasztalata az, hogy a kedvesség kifejezetten jó beruházás. És ezt most egyáltalán nem ilyen bullshit mézesmázos helyről mondom, hanem a materiális és gazdasági realitásból. Hiszem, hogy a jövő útjának lerakásakor úgy tudunk hatékonyan, jól manőverezni, ha invesztálunk a kedvességbe, az előzékenységbe. És ehhez van hatalmunk, módszereink is, és nem kell hozzá plusz külső forrás. A jelen világunk tendenciái között gyakorlatilag forradalmi viselkedés. 

És persze nem gondolom, hogy válogatás nélkül mindenkivel jó fejnek kellene lenni, sőt. A kedvesség nem egyenlő sem az önfeláldozással, sem a saját magunk indokolatlan háttérbe nyomásával. Sem azzal hogy hagyjuk, hogy élősködők a fejünkre nőjenek. A kedvesség mellett a második szempont, ahogy írtam fentebb, a szigorú határtartás. Nem megengedni másoknak hogy ráakaszkodjanak a mi energiáinkra, csak mert megtehetik, vagy megpróbálják. Az egyik dolog amit sok középkorú nő beszél, hogy 40-50+ évesen, több élettapasztalattal, levetkőzve a női szocializációt, amiben nincs megengedve a nőknek a határtartás, végre módunk van egyre jobban védeni az időnket, az integritásunkat, az életünket. Izgalmas lenne arról is olvasni, hogy a férfiaknál ez hogy van, hogyan alakul. 

Gondoljátok csak el… Mennyi erő és transzformatív lehetőség rejlik abban, ha elhatározzuk hogy kiszállunk az egymás bántásának önkontrollálatlan tömegsportjából. Ha egy kommunikációs helyzetben szisztematikusan a kedves, barátságos szavak és attitűdök használata mellett döntünk. Ha megszakítjuk a kapcsolatot azokkal a terekkel és emberekkel, akik nem így viselkednek. És ha az általunk fenntartott terekben zéró toleranciával viseltetünk a durvasággal szemben.

A kedvesség és a határtartás olyan erő és energia, amit költség és erőfeszítés nélkül tudunk a saját jólétünkbe és közösségeink társadalmi tőkéjébe beletenni. Olyan eszköz ami a miénk, a mi kompetenciánk. Rövid távon és aztán éveken át szisztematikusan alkalmazva ráadásul hozzásegítheti a gyakorlóját a békés, lelkileg erős és jó érzésű öregedéshez, öregkorhoz. Nekem ez meggyőződésem… 🙂

*********************************************************************************
Ha szeretnél értesítést kapni az új cikkekről, a jobb felső sarokban
tudsz feliratkozni az email értesítőre.

A facebookon itt tudod a híreinket, posztjainkat követni:
https://www.facebook.com/tudatosoregedes/

Tudatos Öregedés? Mi ez?

Tematikus FB csoportjaink, amihez kapcsolódni lehet:

Tudatos Öregedés csoport
https://www.facebook.com/groups/tudatosoregedesnyitott

Menopauza – Támogassuk egymást csoport
https://www.facebook.com/groups/menopauza

Ozmózis Közösségi Idősgondozási Rendszer
https://tudatosoregedes.org/ozmozis/

Idősgondozók, ápolók és családok egymásra találását segítő csoport
Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon
https://www.facebook.com/groups/idosgondozasmagyarorszagon/

Idős, beteg családtag ápolása, a szendvicsgeneráció önsegítő csoportja
https://www.facebook.com/groups/idosgondozassegitseg

Permakultúra, társadalmi fenntarthatóság, gondoskodás válsága
https://www.facebook.com/groups/permakulturatarsadalom/

 

Hozzászólnál? Kérdésed van?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.