Mennek, kézen fogva, vagy csak úgy egymás mellett, néha közelebb, néha távolabb. Úgy vannak együtt, mint a levegővel: általában észre sem veszik hogy ott van a másik, ahogy az ember a karjáról, füléről sem feltétlen elmélkedik hosszasan. Csak valahogy természetes, hogy egymás részei… Részeivé váltak egymásnak az évtizedek során.

Sokszor hasonlítanak is egymásra, mint a kutyások. Valahogy az energiáik összeváltoztak, még ha nagyon különböző karakterek is.

Disclaimer: Ez egy nagyon szubjektív cikk lesz, ami minden tudományos alapot nélkülöz, továbbá számos hipotézist és projekciót tartalmaz. Meleg van, nem forróság, de azért jó meleg, csendesen, és kissé álmosan folyik a délután. Jobbagyféltekés üzemmódban szívhatóak be az impulzusok, amit most befordítok valami struktúrába, még vacsi előtt.

***

Ti is szeretitek nézegetni az embereket? Hogy ki milyen, milyen a kisugárzása, mire figyel, hogyan mozog, hogyan kapcsolódik a környezetéhez, ilyesmik. Mindenki totál másképp egyforma… (Mérő után szabadon)

Fiatalok, középkorúak, öregek, feketék, fehérek, tejeskávé színűek, heterók, melegek… Csak úgy áramlanak, jobbra-balra… Csodálatosan érdekes és beszédes úgy nézni embereket hosszasan, hogy ők nem gondolják, hogy bárki is nézi őket. Sokat tud belőle tanulni az ember lánya a világról, a dinamikákról, saját magáról, az érzéseiről, a projekcióiról, a saját igényeiről, vágyairól. Pláne, ha közben mondjuk egy ilyen playlistet hallgat, csendesen, magában, és csak néz kifele a fejéből.

Nyilván fogalmam sincs, hogy ezek a random emberek mióta vannak együtt, sőt egyáltalán együtt vannak-e. De azt irtó érdekes figyelni, hogy a középkorú, öregedő, öreg heteró párok milyen energiát sugároznak ahogy itt elhaladnak a promenádon, egy teljesen hétköznapi vasárnap délutánon. Hogy pl. mennyire mások mint a fiatal párok, a baráti társaságok, a látványosan meleg párok, a nagy korkülönbségű párok, stb.

***

Az megvan, hogy teljesen átalakulóban van a válások demográfiája?

” Míg 1990-ben a nők a 30-as éveik elején váltak el leggyakrabban, addig az ezredforduló óta ez az esemény áttolódott a 40–49 éves korcsoportra. Az elmúlt közel három évtizedben több mint kétszeresére emelkedett a 40-es életkorukban elvált nők aránya, de jelentősen, csaknem háromszorosára nőtt az 50-es éveikben házasságukat felbontó nők aránya is.”

forrás: https://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/valas17.pdf

Szerintetek miért van ez így? 

Egyszer nagyon régen, talán 25 éve is már, egy általam nagyon nagyra becsült feminista mesélt egy kutatásról, ami arról szólt, hogy bár a közvélekedés szerint a “lázadó” korosztály a huszonévesek, ez valójában a férfiakra igaz, a nőkre nem. A férfiak ilyenkor harcolnak az öregebb férfiakkal a hatalomért, a társadalomban elfoglalt helyekért.

Viszont a nők sokkal inkább 40 fölött jutnak forradalmi hangulatba (csak erről akkor még nem szólt a közbeszéd), mikorra már felneveltek néhány gyereket és elegük lett az elnyomásból, amit akár a férjük, akár a strukturális erőszak tett rájuk évtizedeken keresztül. Ismétlem, ezt több mint 25 éves kutatási eredmény, sajnos nem is találom. És azóta eltelt negyed évszázad, lett internet is, a közbeszéd formálása public domain immár, még ha a mainstream nyilvánosság radarja alatt is. A nők, a net és az élet bugyraiban egyre többet és egyre őszintébben beszélhettek arról, hogy milyen is az a nagy büdös valóság, ami “annyira tiszteli a nőket és az anyákat…” .

És akkor közben lett még az is, hogy anyáink harcainak köszönhetően, lehet végre saját jövedelmünk, tulajdonunk, akaratunk, nevünk, életünk. Autonóm jövőnk, vagy legalábbis annak a lehetősége. Így aztán a nők egyre nagyobb része mondja azt magának, hogy 40-50 után immár a saját életét akarja élni, és nem rabszolgálni, gyereket, férjet, családot, patriarchátust. 

Az elmúlt 25 évben megszámlálhatatlan nővel és egyébként férfival is beszélgettem a témával kapcsolatban. És egy nagyon tipikus mintázatot figyeltem meg: Először a nők, éveken, sőt évtizedeken át mondják-mondják, hogy mi nem OK. Mondják-mondják, hogy egy az életéért és a kapcsolatáért felelősséget vállalni akaró partnert szeretnének a társukban, nem egy plusz, hisztis, lusta, megúszni akaró gyereket.

Aztán, egy idő után, ha a panaszok süket fülekre, elutasításra, lekicsinylésre találnak, akkor elhallgatnak, nem mondják többet. Elhallgatnak egy életre, és vagy benne maradnak a kapcsolatban vagy elválnak. Pont. Itt a mese vége… Arról ami ezután jön, majd máskor.

***

Ami viszont tök érdekes az az, hogy mi történik akkor, mikor 50+ körül, a férfiember nyakig az életközépi időszakban úgy dönt, hogy mégiscsak elkezd felelősséget vállalni a saját életéért, a saját maga érdekében elsősorban, másodsorban alkalmasint azért is, hogy a társa ne hagyja el.

Az abszolút magánvéleményem és “jó párkapcsolat” definícióm az, hogy egy kapcsolat akkor jó, ha abban mindkét fél fejlődni tud, jobban mintha egyedül lenne. Illetve hogy erre szándéka is van minkét félnek, szeretnék ha saját maguk fejlődni tudnának, és a társuk is.

Nyilván amit most mondok megint tök szubjektív, de én abszolút ezt látom: az 50+os férfiak nagyon nagy része igen erősen küzd magával, és aztán vagy beleáll abba hogy felnőjön, vagy elkezd pótcselekedni. Most a sztereotipikus megúszós megoldások felsorolásától megkímélném magunkat…

Ami viszont teljesen lenyűgöz az az, mikor meglett férfiemberek, akik addig évtizedeken át azt élték meg, hogy a pálya minden irányból nekik kedvez, még akkor is ha fel sem tűnt nekik, kinyitják a szemüket és beleállnak a változásba. Egy nagyon kedves barátom mondta nemrég, hogy mennyivel nyitottabb lett azóta, mióta nyertes alfahímből öregedő oroszlánná kezdett változni, és saját bőrén is tapasztalja, hogy az élet mégsem annyira simaliba mint amikor minden előjog őt szolgálta, és még csak fel sem tűnt neki…

***

Végül elmesélném, hogy mit látok bele azokba a középkorú+ párokba, akik évtizedeken át evickélnek át az életen és a nehézségeken együt, és még mindig örömöt, és fejlődési lehetőséget találnak egymás társaságában, egymás támogatásával: 

Amikor egyik fél sem huzatja magát a másikkal, hanem mennek együtt, társként, évtizedeken át, az életükben előrefele, hol kézen fogva, hol egyedül, de a hátország támogatásának biztonságával, ott egy különleges minőség születik. Nehéz ezt úgy leírni, hogy az ne legyen sem nyálas, sem sablonos. De az biztos, hogy ezeket az emberpárokat jó elnézegetni, megérezni azt az energiát amit a környezetük felé sugároznak, mikor elslattyognak a promenádon a langyos délutánon…

Arra azért nagyon kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok minderről.

Enjoy the vibe 🙂

**********************************************************************************
Ha szeretnél értesítést kapni az új cikkekről, a jobb felső sarokban
tudsz feliratkozni az email értesítőre.

Információ képzéseinkről, eseményeinkről, tanulási lehetőségeinkről.

Tudatos Öregedés? Mi ez?

Tematikus FB csoportjaink, amihez kapcsolódni lehet:

Tudatos Öregedés csoport
https://www.facebook.com/groups/tudatosoregedesnyitott

Menopauza – Támogassuk egymást csoport
https://www.facebook.com/groups/menopauza

Ozmózis Közösségi Idősgondozási Rendszer
https://tudatosoregedes.org/ozmozis/

Idősgondozók, ápolók és családok egymásra találását segítő csoport
Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon
https://www.facebook.com/groups/idosgondozasmagyarorszagon/

Permakultúra, társadalmi fenntarthatóság, gondoskodás válsága
https://www.facebook.com/groups/permakulturatarsadalom/

A facebookon itt tudod a híreinket, posztjainkat követni:
https://www.facebook.com/tudatosoregedes/