Összes

Utánunk is csak a kő marad?

Ez egy 4-5 ezer évesnek becsült rom Máltán. Késő bronzkori eredetűnek mondják, amihez később a punok és mások is hozzátettek, elvettek. A sziget egy kieső csücskén van, nem nagyon jár arra turista, de még máltaiak sem. A romok nincsenek elkerítve, szabadon látogathatóak, valójában egy csodálatos, békés, relax hely. Itt mászkáltunk a napokban, élvezve a decemberi napsütést, a tengert, a szellőt és a szigetet, melyet lassan négy éve tekintünk otthonunknak.

Málta egyébként is a megalitikus templomok mekkája. Ezek az építmények i. e. 3600 és i. e. 2500 között keletkeztek. Az akkori emberek életmódjáról szinte semmit nem tudunk, nem nagyon maradtak fenn olyan emlékek, melyekből ezekre következtetni tudnak a hozzáértők. A szigetek tele vannak ilyen maradványokkal, és a helyiek elmesélése szerint sok földtulajdonos be sem jelenti, ha talál a területén ilyesmit. Nem akar magának macerát. Egy régi, letűnt, kevéssé ismert kor/dimenzió néma maradványai ők, melyek között már egészen másféle kultúrák virágzottak azóta is.

“A templomok építése jelentős társadalmi átalakulásokat jelez: elkezdődött a rétegződés, a hierarchia létrejötte, és kivált egy nagyobb hatalommal bíró csoport, amely az építkezéshez szükséges forrásokat, munkaerőt kézben tudta tartani. A templomok egyértelműen tanúskodnak egy szakértő kézműves-réteg létéről is. Sok szükséges információ hiányzik azonban, nincs adatunk a templomokat építő társadalom hétköznapjairól, egyetlen lakóhelyüket sem sikerült biztosan azonosítani, és nincs magyarázat a templomok véletlenszerű elhelyezkedésére sem. Születtek elméletek arról is, hogy Málta csupán a szicíliaiak “szentély-szigete” volt, ám a távolság ez ellen szól.”
/https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1lta_megalitikus_templomai/

I.e. 2500 után, a máltai szigetvilág ismeretlen okból teljesen elnéptelenedett. Előtte állítólag még voltak fák, erdők itt, de azóta sem. Olvastam már valahol olyat is, hogy ez a kultúra egyszerűen túlhasználta a természeti erőforrásokat, és a fenntarthatatlan gyakorlataik miatt tűntek el ezek a közösségek, gyakorlatilag szinte nyomtalanul. Aztán jöttek újak, kultúrák jöttek-mentek az évezredek során.

Málta jelenleg egy kifejezetten zsúfolt, emberek által lakott földdarab a Földközi tengerben, melynek területe kisebb mint Budapesté. Az emberek kedvesek, a gazdaság dübörög, a közigazgatás, az oktatás, az egészségügy rendben van. A klíma jó, a tenger csodás, ha az embernek van rendes munkája, akkor itt nagyon kevés pénzből, nagyon magas minőségű életet tud élni, egy kifejezetten kedves és kellemes társadalmi közegben. Imádjuk!

Ugyanakkor…

A természeti környezet állapota, ökológiai szempontból katasztrofális, nincsenek erdők, ezer éve nincs állandó édesvize, az ökoszisztéma sérült. Számos invazív állat, növény és betegség nehezíti az itt élő nem-ember lények életét. A legnagyobb vadállat (az emberen, a kutyáin és a macskáin kívül) a sün… Az errefelé vándorló madarakat a helyiek előszeretettel lövik le, ahogy csak meglátják őket.
Egy néhány éve behurcolt (egyébként gyönyörű) bogár, sajnálatos módon az egyik itt élő pálmafajt teljesen ki fogja pusztítani pár éven belül. (A bogár neve: Red Palm Weevil, fotó a linken, és már az Egyesült Királyságban is pusztít.) Máltán már most nyomasztóak a károk. Több kedvenc fám van szigeten, és napról napra látom, ahogy pusztulnak. (Permakultúrás szemmel nézve rendesen fáj figyelni az ökoszisztámát.)

Máltát szemlélve folyamatosan az a benyomásom, hogy a Homo Sapiens globális világának és működésének kicsinyített modellje vizsgálható itt, saját bőrön, testközelben, és a tér kicsiny méreteiből fakadóan jól átláthatóan.

A társadalom működtetése döntően kőolaj-alapú, az ivóvizet a tengervízből nyerik reverz-ozmózissal és a kőolaj energiájával. A talaj pusztul. A “természetes” területeket a dübörgő építőipar rohamléptekben építi be. Az élelmiszerek nagy része külföldről érkezik, nincs önálló ipara, ásványkincsei.

Egy csodálatos emberi élőhely, tökéletesen fenntarthatatlan és tünékeny működési mechanizmusokkal.

*** snitt ***

Már napok óta dolgoztam magamban, járt az agyam azon a cikken, amit a Tudatos Öregedés honlapon a bolygó, a klíma, az energiaügyek témában akartam írni. Az egészet arra terveztem felfűzni, hogy vajon mit hagyunk mi, jelen kori humanoidok az utódainkra. Milyen Földet, milyen klímát, milyen erőforrásokat, környezeti nehézségeket, élőhelyeket. És akkor pont elmentünk kirándulni ezekhez a megalitikus romokhoz.

Ahogy írtam már az elején, gyakorlatilag semmi nem maradt meg ebből a kultúrából. Egy letűnt kor szikkadt csontváza ami a helyszínen található. De nem örököltünk tőlük tudást, tapasztalatot, bölcsességet. Éltek, tevékenykedtek, majd eltűntek. Meghaltak, kihaltak vagy elvándoroltak, nem tudjuk. 5000 évvel ezelőtt élt emberek…

Leültem a kőmaradványok mellé, az illatozó mézvirágok közé, lélegeztem, léteztem a térben. Nagyon erős a hely energiája egyébként, a tenger áramlik, a nap süt, a kövek szikárak, a szellő sosem áll le. Dolgoznak az elemek.

Ott ültem háborítatlanul az építmény “belsejében”, és iszonyatosan erős érzés volt. Becsuktam a szemem és próbáltam az akkor itt tevékenykedő emberek szellemével, energiájával kapcsolódni. Próbáltam a lelki szemeimmel látni ahogy ott élnek, jönnek-mennek, tevékenyek. Élnek, éreznek, örülnek, fájnak, betegek, egészségesek, szeretnek, veszekednek, meghalnak. Éreztem őket. Pontosan, TOTÁL PONTOSAN ott, ahol most ültem, bent, az épületben.

Aztán mikor kinyitottam a szemem, csak a füvek és rovarok voltak, a szellő, az odébb kószáló társam, két arra járó kutya, meg én. A csend, a természet, a szellő suttogó, neszező csendje.

Mi maradt ránk ebből a korból? Mit hagytak örökül ezek az emberek? Mi az üzenetük? Van-e valami egyáltalán?

Évezredeket utaztam vissza az időben, és ahogy kinyitottam a szemem újra itt voltam a jelenben. Láttam magunkat, a jelenkori Máltát, és tágabb értelmezésben a Földet és rajta a mai emberi civilizációt. Láttam ahogy használjuk az energiát, a kőolajat, a földgázt. Láttam ahogy termeljük az élelmiszereinket. Láttam, ahogy halnak ki a fajok, csökken a fajszám, és az egyedszám. Ahogy a Homo Sapiens ellepi és elfogyasztja a bolygót és annak erőforrásait.

Belém hasított a tény, hogy idén a túllövés napja már augusztus 2-án volt, ami azt jelenti, hogy mindazt az erőforrást amit a Föld idén termel, már ekkora elfogyasztotta a kíméletlenül növekvő humán populáció.

Pontosan azt csináljuk mint pár ezer éve a máltai kultúra, csak most nem lokális, hanem globális szinten…

Aztán becsuktam újra a szemem és megpróbáltam az időben előre utazni. Kerestem, hogy mit látok a jövőben? Próbáltam elképzelni ugyanazt a helyet ahol ültem, ezer év múlva. Meg a szigetet, és a Földet is.

Mit hagyunk utódainkra? Milyen klímát? Milyen erőforrásokat? Milyen élőhelyet és milyen konfliktusokat? Ha lesz még valaki, akinek módja lesz ezekről gondolkozni 1-2-3000 év múlva, és kiül a sziklákhoz ugyanitt, hogyan fog vélekedni az őseiről?

Most, ahogy ezt újra elképzelem, rendesen libabőrös lett a karom. Elképzelem azt az emberiséget, ami háromezer év múlva jó eséllyel nem is él már a Földön, és azon gondolkozom, hogy mit mondnék nekik? Mit mondanánk azoknak az utódainknak, akik számára már nem lesz a földi ökoszisztéma élhető hely? A Homo Sapiens utolsó példányainak, véreinknek a vérünkből…

Hát érdekes érzés…

 

 

 

Hozzászólnál? Kérdésed van?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.