Összes

Nyugodtan letagadhatsz tíz évet

„Szerinted, hogy nézek ki?” Kérdezem az apámat mielőtt elindulnék a karácsonyi vacsorámra. Nézi az elöl térd felett érő, egyébként totál zárt ruhámat és látom, hogy gondolkodik, mondja-e. Na? Kérdezem, de már nem vagyok benne biztos, hogy hallani akarom a válaszát. Hát – mondja – a te korodban ilyet már nem szoktak hordani, de te nyugodtan letagadhatsz tíz évet. Azt hiszem, ezt bóknak szánta, de elönti az agyamat a gőz. Fülemben cseng a te korodban…és a letagadhatsz tíz évet és felrémlik az elmúlt 10 év, meg azt megelőző 34.  Úristen, eszem ágában sincs egyetlen egyet is letagadni, örülök, hogy eljutottam idáig!

Kisgyerekként kimondottan jó mozgású, hajlékony kislány voltam, akrobata akartam lenni és négy évesen addig nem nyugodtam, amíg anyám fel nem hívta a Fővárosi Nagycirkuszt, ahol azt javasolták, vigyenek el tornázni. Rögtön a Postásba vittek, ahová imádtam járni, annak ellenére, hogy egész elképesztő módon bántak velünk gyerekekkel. Bár nem voltam kövér, éppenséggel gebe sem, így 4-5 évesen kaptam meg először életemben az „ennek a gyereknek fogyókúráznia kell” parancsot. Szüleim tiltakozása ellenére még keményebben tornáztam és kevesebbet ettem. Ettől sem lettem tornász alkatú, így néhány hónap után az edző közölte a szüleimmel, vagy gyógyszeresen „beavatkoznak” vagy nem járhatok oda többé. Nem jártam oda többé, de azért egy életre megjegyeztem magamnak, hogy „nagydarab” gyerek vagyok (nem voltam).

Némi kihagyás után 5-6 év tenisz következett, amit szintén nagyon szerettem, de egybeesett a tinédzser kori drámai hirtelenséggel bekövetkezett növekedésemmel. Az ízületeim nem bírták az iramot, így állandó térdproblémák miatt többet szerepelt az „ideiglenesen eltiltva” pecsét a sportorvosimban, mint a „versenyezhet”. Ott álltam a megnőtt és még mindig erős testemmel gyakorlatilag járásképtelenként. Emlékszem, egész különös hajlásokat fejlesztettem ki, hogy ne kelljen leguggolnom, ha a földről fel kellett vennem valamit, miközben a buszon jól nevelten átadtam a helyet az idősebbeknek, illetve zavartan mosolyogtam a „te olyan fiatal vagy, ilyenkor még bírja az ember” típusú megjegyzéseken.

A gimnáziummal lezártam a tenisz korszakomat és továbbléptem a testemmel folyamatosan hadban álló középiskolás korszakomban. Talán ez volt „kapcsolatunk” egyik legsötétebb időszaka. 170 centivel és 56 kilóval folyamatosan kövérnek és cikinek láttam magam, amit borzalmas hippi nadrágokkal és kitűrt flanel ingekkel igyekeztem eltakarni. Négy éven keresztül megállás nélkül azon paráztam, hogy megnő-e vajon a mellem, lapos marad-e a seggem, és hogyan mosolyogjak csukott szájjal úgy, hogy ne látszódjanak a vámpír módon álló fogaim. A testem egy durva fogyás, egy nem sikerült felvételi és a zűrös magánéletem következtében annyira lepusztult, hogy 19 éves koromra szó szerint mozgásképtelenné váltam. A kötőszöveteim gyakorlatilag megszűntek, aminek következtében elmozdult néhány gerinc csigolyám, úgy, hogy nyomta az idegeimet, deréktól lefelé gyakorlatilag nem tudtam mozgatni a jobb lábam.

Ebből a korszakból az a kép a legélesebb, hogy a szüleimnél fekszem a földön szinte mozdulatlanul, mély depresszióban, a könnyeimet törölgetve átjár az érzés, hogy minden tekintetben egy hatalmas kudarc vagyok. 19 évesen magamévá tettem a gondolatot, hogy egész életemet „nyomorékként” fogom leélni és soha nem szerzek diplomát.

A húszas éveim ennek fényében igazán harmonikusan teltek: sikerült „összetanulni” a testemmel, ismertem a gyenge pontjaimat (ízület, derék). Az életem jelentős részét (12-14 órát naponta) a munka töltötte ki, amit többé-kevésbé jól bírtam az addigra már rutinná vált hétvégi torna és folyamatos odafigyelésnek köszönhetően. Bár szeretni továbbra sem szerettem a testemet, legalább már nem is álltunk harcban egymással.

Ezt a kényelmes status quo-t rúgta fel az első terhességem, aminek farvízén át is eveztem a harmadik ikszbe és a testemmel való kapcsolatom egy új szintjére. A 9 hónap során csak a laza ízületeim okoztak némi kellemetlenséget, a szülés után viszont szembe találtam magam egy ismeretlen, formájában és funkcióiban megváltozott „valamivel” a nyakamtól lefelé. Az, hogy a szoptatási para és a rutintalanság miatt bődületes mennyiségű kaját vettem magamhoz a környezetem aktív buzdítására (az „egyél még, kell, hogy legyen elég tejed” című klasszikus megvan?), csak rontott a helyzeten. A 30 éves szülinapomat egy tündéri kisfiú, a fantasztikus apukája, egy közepesen súlyos gyermekágyi depresszió, plusz 12 kiló, egy véget nem érő szoptatási para és egy begyulladt nagylábujj társaságában töltöttem.

Bátran nevezem ezt az időszakot a testemmel való kapcsolatom második legsötétebb korszakának. A szülés előtti izmos és lapos hasam egy különös állagú, kék és barna csíkokkal díszített testrész lett, a melleim (amik legalább végre normális méretűre nőttek) fő funkciója a tejtermelés és gyerektáplálásra korlátozódott, fájt a nyakam, a hátam, a derekam. A pörgős és izgalmas szakmai és társasági életem egy csapásra megszűnt, az agysejtjeim éheztek. Testileg és lelkileg és mélypontra jutottam.

Amikor manapság azt hallom most, hogy tíz évet letagadhatnék, akkor nagyjából erről az időszakról beszélünk. Az, hogy nem akarok oda visszatérni, annak a sok munkának köszönhető, ami ezután következett: terápiában eltöltött évek, a családi szennyes rendberakása, kitartó és rendszeres mozgás, véget nem érő önképzés és folyamatos párkapcsolati edzés. Nem jött semmi magától, de nem is volt lehetetlen megcsinálni. Ha most visszagondolok, sok kis küzdelem csomagot látok kisebb nagyobb kudarcokkal, sikerekkel. Bármennyire is gondolkodom, nem tudok egyetlen évet sem mondani, amit szívesen odaadnék belőle. Az enyém mind, és büszke vagyok rá.

A fotó a tanárom “Jóga mindenhol” albumába készült

Ma testileg jóval fittebb vagyok, mint bármikor ezelőtt (pedig közben szültem még egy gyereket). Leszámítva a nyaralások bőröndcipeléseit, a derekam és a hátam soha nem fáj. A testem, 15 év rendszeres jóga és Pilates edzéseinek köszönhetően, izmos és rugalmas. Mindenfajta ételt fogyasztok, de odafigyelek, hogy semmiből ne egyek nagy mennyiséget. Ha valami miatt mégis több kaját viszek be, igyekszem többet is sportolni.  Nem csinálok látványos dolgokat, nem nyújtok extrém teljesítményt, nem követek semmilyen különleges étkezési programot vagy diétát. Nincs semmi különleges hókusz-pókusz az életemben, amit megoszthatnék a közösségi médiában.

Az elmúlt 15 évben megtanultam azt is, hogy a testemhez hasonlóan a lelkem is folyamatos odafigyelést, karbantartást igényel. A fiam fogszabályzásakor nekifutottam a saját vámpír mosolyom megrendszabályozásának is (na és a „ne haragudj, de a te korodban már minek” klasszikus megvan?). Ugyan sokáig vártam rá, de ma már évek óta élvezettel mosolygok, akkor is, amikor fényképeznek.

44 évesen elmondhatom magamról, hogy szeretem a képet, amit a tükörben látok, szeretem és tisztelem a testet, amelyben élek, hálás vagyok, hogy annyi örömet ad és vigyázok rá, hogy sokáig így maradjon. És nem, nem akarok egyetlen évet sem letagadni, nem akarok semmivel sem fiatalabbnak látszani, nem akarok, édes Istenem, dehogy akarok visszamenni fiatalabb koromba, most, mikor végre eljutottam idáig!

2 replies »

  1. Szia!
    Hihetetlen volt olvasni a történetedet. Sajnálom, hogy egyetlen ember miatt így teltek a gyermek éveid. Sajnos ez manapság is jellemző, sőt… !
    Viszont nagyon örülök, hogy sikerült kimásznod abból a gödörből, amibe voltál, s hogy ezt (többek között) a jóga segítségével érted el, nagyon szuper! Kívánok neked további ászanákkal téli sok szép évet! 🙂

    • Szia,
      Örülök, hogy olvasod a blogot és köszönöm a visszajelzést és jókívánságot!
      Kicsit zavarban vagyok, mert nem tudom mire gondolsz, amikor azt írod “egyetlen ember miatt így teltek a gyermek éveid”. Pontosan mire/kire gondolsz?

Hozzászólnál? Kérdésed van?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.