Csúszka

A vén Európa, a KATA, és egy szolidáris társadalom

Ez a cikket egy pár hete Franciaországban írtam, csak nem volt időm befejezni és kitenni. Azóta befejeződött egy permakultúrás képzésünk, ahol kb. két tucat szuper-inspiráló ember volt kíváncsi a permás módszerekre. Két héten át, két magyar ökoközösség által biztosított helyszínen agyaltunk együtt a közösségekről, a közösségi fenntarthatóságról, permakultúrás tervezésről. Most, újra olvasva a cikket még erősebben érzem azt, hogy remek érzés összefogni, és együtt, szorgosan, mint a hangyák, felépíteni azt a jövőt, amiről még annó, a 80-90-es években is álmodoztunk. És most már az új generációkkal együtt tehetjük mindezt! Hétvégén pedig jön az eső végre… 🙂

Tehát a cikk:

***

Idén nyáron végre, a kovid után(?), megint lehet jönni-menni Európában. Nyüzsögnek a projektek, a tréningek, a látogatások, a mindenféle színű és szagú emberek itt a hőhullámban, a buszokon és a vonatokon. A meleg és a közös zötykölődés különös szolidaritást teremt ezzel a sokféle, sokszínű tömeggel. Egyik projektünknek képzése volt Spanyolországban, utána pedig meglátogattam pár helyet és régi barátot.

Ugyanazzal a hátizsákkal utazom, mint 30 éve… Akkor is meleg volt, és akkor is sokat zötykölődtünk. 1991-93… Hol volt akkor még az EU-s csatlakozásunk…? Imádtam már akkor is ezt az európai életérzést. Sóvárogva vártam, hogy a közösség tagjai lehessünk, a kommunizmusnak és szocializmusnak hívott kis magyar borzalom után, amiben felnőttem. Csak 1-2 évvel voltunk túl a rendszerváltáson, én az érettségin, buzgott az életkedv, az életöröm és a tettvány, hogy egy klassz országot építsünk.

Akkoriban még nem dolgozhattunk könnyen külföldön. A magyar, újsághordásból származó fizetésünk semmire sem volt elég, csóró egyetemistaként, végigcsövezve Európát. Tisztán emlékszem, hogy a skót hostelben mennyire vágytam arra, hogy bárcsak lehetnék ott szállásért/kajáért önkéntes, vagy diákmunkás. És tölthessem ott a nyarat a kissé lepukkant, de annál hangulatosabb, fiatal, nemzetközi közösségben. De még nem lehetett…

Aztán 2004-ben csatlakoztunk az EU-hoz. Emlékszem kék és sárga virágokat ültettem fiatal anyaként a gyerekekkel a kertünkbe, annyira boldog voltam.

Most, hogy újra itt ülök valahol egy francia vasútállomáson, és a lányommal várom a régi egyetemi barátnőmet akit meglátogatunk Franciaországban, ömlenek rám az emlékek. A barátnőm biofarmer lett francia férjével, és egy CSA-t működtetnek. Izgalommal várom, hogy meghallgassam a tapasztalatait.

Én imádom Európát! Pontosan ugyanannyira mint régen.

Eközben hallom, hogy megszüntetik a KATAt, és figyelem a körülötte kibontakozó dialógust. Az, hogy megszüntetik a KATA-t annyira nem lepett meg. Lehet tudni, hogy a magyar elit a vérét is kiszívja a saját népének, amikor csak módja van rá. Megy már ez vagy ezer éve. Ami viszont némiképp meglep, az sok ember reakciója: helyeslik!! A közös teherviselést emlegetik, és különben is dögöljön meg a szomszéd tehene is.

Kezdjük ott hogy a KATA, szerintem, egy vérlázító intézmény volt eleve. Hogy a fenébe’ lehet elvárni kicsike vállalkozóktól, hogy kitermeljenek havi 50-70 ezret mikor lehet, hogy bevételük sincs. Normális (khm más európai) országokban pl. van rendes munkanélküli ellátás, és nem hagyják az embereket ennyire magukra. Van segély, szociális háló, amivel egy munkanélküli el tud tengődni. És éppen ezért az ország örül annak ha valaki kisválalkozó lesz, mert így nem terheli az állami segélyek rendszerét.

Egy normális országban van olyan, hogy a kisvállalkozók pár ezer eurós/fontos éves bevétel alatt szinte semmi adót nem fizetnek. Az állam kábé megköszöni, hogy valaki hajlandó önállóan megpróbálni boldogulni.

Magyarországon az utolsó rendes kisvállakozói jogi keret az EVA volt, amiben eleinte a bevéltek 10%-át kellett leadózni. Szóval volt már ott is olyan, hogy abban valódi teret kaptak az önállóan, és legálisan boldogulni próbáló polgárok. Aztán eltörölték azt is…

Az megvan, hogy aki ma Magyarországon legálisan akar időseket gondozni, az KATA-s? Az éhbéréből még betejel az államnak 50 ezret. Mondjuk ahelyett hogy az állam ennyivel egészítené ki a jövedelmét azoknak, akik hajlandóak idősgondozni… De sebaj, ezzel nem törődik a hétköznapi polgár, mikor a “közös teherviselést” sürgeti, a KATA eltörlését helyeselve.

Hogy lehet az, hogy ennyire nem észleljük az önsorsrontó tempónkat? Hogy lehet az, hogy ennyire nem állunk ki a gondoskodókért, az kisvállalkozókért, a nővérekért, az ápolókért, a tanárokért, és mindenkiért, akikre amúgy elemi szükségünk van a mindennapjaink menedzselésében? Hogy lehet hogy ennyire nem sikerül összerakni az agyunkban, hogy a saját, jól felfogott érdekünk egy jól működő, és a kicsiket élni/működni hagyó, egyszerű és átlátható adórendszer fenntartása. Az EVA lenne a minimum! Még a KATA-nál is egy sokkal tágasabb és megengedőbb rendszerre lenne szükség. De nem… Miért?

Amikor nem sokkal a kiköltözésünk után először kisvállalkozó lettem Máltán, és még a magyar rendszer által erősen traumatizáltan működtem, igyekeztem kideríteni az adózási viszonyokat. Veszettül próbáltam megtudni a hivatalnoktól, hogy ha nincs bevételem, akkor mennyit adót kell fizetnem, kezdő vállalkozóként. A hivatalnok frankón tiszta hülyének nézett, és nem értette hogy mit kérdezek. Visszakérdezett: “Ha nincs bevétele asszonyom, akkor mégis miből akarna adót fizetni…?” Mondtam neki, hogy OKOK én értem, de olyan helyről jövök ahol erről nem így gondolkodnak…

Tódulnak az emlékek, itt álmosan várakozva…

Szabadság, egyenlőség, testvériség

Tegnap rámírt egy magyar ismerősöm. 63 és 74 évesen akarnak elköltözni most, valami emberbarátabb európai országba…

Sokan és sok csúnyát beszélnek Európáról. Korombeliek, és öregebbek. Valószínűleg már nem emlékeznek a kommunista időkre, az akkori bajainkra, céljainkra. Olyan emberek is nagy hívei ennek a jelenlegi magyar politikai elitnek, akik akkor még Európához akartak inkább tartozni, és elegük volt a ruszkik uralmából. Hogy lehetett ekkorát pálfordulni 30 év alatt…? Hogy lehet éltetni azt a tempót, ami visszavisz minket 40-50 évvel abba a múltba, amit annyira meg akartunk már javítani?

Nézegetem a hátizsákom. Néhol szakadt, a zippzár is nyekereg. Viszont ugyanolyan jól szuperál mint 30 éve. Baktatok vele itt, Euróbában, ahol persze szintén nincs kolbászból a kerítés, és sok sebből véreznek a recsegő-ropogó társadalmi rendszerek. Nézegetem az épületeket és megmelegszik a szívem, mikor a spanyol vagy francia kisvárosban a középületeken az EU zászlóját látom. Jó ide tartozni, az európai közösség tagjának lenni. Látom eközben, hogy a brittek mennyit szívnak most hogy kiléptek, és ütik a fejüket a falba. De már késő.

Minden percét élvezem az EU tagságunknak! Ki tudja meddig élvezhetjük még, mielőtt visszabénáskodjuk magunkat abba, ahonnan annyira igyekeztünk kimászni. Sosem hittem volna, hogy ilyen sokan lesznek azok, akik ennyire könnyen feladják a nyolcvanas, kilencvenes évek céljait. Hogy 2022-re ilyen sokan lesznek azok, akik számára nem egyértelmű az, hogy egy szolidáris, gondoskodó, szabad társadalom saját, elemi érdekünk. És hogy inkább azon kéne dolgoznunk és iparkodnunk ezerrel, hogy ez minden honfitársunk számára hozzáférhető legyen.

Európa jó hely, sőt remek hely. Az összes problémája ellenére. Klassz lenne nem eljátszani mindazt, amiért olyan sokan olyan sokat dolgoztak, dolgoztunk. Klassz lenne újra egy szebb, szolidárisabb, együttérzőbb, szabadabb világot építeni, együtt. Sokkal többen éreznék sokkal jobban magukat, és ez azt hiszem sok magyarra bőven ráférne.

És egyébként azt is tudom, hogy nagyon sokan gondolkozunk pozitívan Európáról, akár Magyarországon élünk, akár máshol Európában. Sokunkban él a hit és a szándék, hogy egy jó országot csináljunk. Miléna is írt erről itt.

2022 egy nagyon érdekes év, jó és rossz értelemben egyaránt. Millió teher és kín sújtja az embereket, az árak szállnak el, a szociális ellátó rendszer a hétköznapi polgárok szempontjából nézve összedőlt, vagy legalábbis hozzáférhetetlen az érdemi segítség. Eközben valami egészen meglepő lendülettel pörögnek progresszív buborékok, olyan terek ahol egy fenntarthatóbb, emberségesebb és szolidárisabb társadalom struktúráinak kiépítésén és megerősítésén dolgoznak magyar és külföldi közösségek, fiatalok és idősebbek egyaránt. Meglátjuk, hogy mindez mire lesz elég…

Pár kép még, bányászati múzeumból, a Pradoból, afrika múzeumból, biokertészetből, stb. Viva la Europe! ❤

Hozzászólnál? Kérdésed van?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.