Sokat lehet mostanában arról hallani és olvasni, hogy vajon az egyén milyen keretek között és mekkora mozgástérrel rendelkezik a saját életének, saját boldogságának irányításában. Egyes nézőpontok szerint minden rajtunk múlik, csak “be kell vonzani”, “pozitívan kell hozzáállni”. A boldogság csak rajtunk múlik, és akárhol, akármilyen körülmények között is élünk, kizárólag saját magunktól függ, hogy boldogok, elégedettek tudunk-e lenni.

Más nézőpontok szerint az egyént, tulajdonságait, gondolkodási szerkezetét, lehetőségeinek keretrendszerét az egyén körüli társadalmi rendszer határozza meg. Az egyént felnövekedése során a szocializációja formázza, gyúrja azzá, akivé válik. A változáshoz a társadalmi struktúrákat, termelési és elosztási rendszereket szükséges változtatni annak érdekében, hogy az megteremtse a lehetőséget a közjó növekedéséhez, az igazságosabb társadalom és benne az egyén, az emberi közösségek boldogabb, kiegyensúlyozottabb életéhez.

Mit gondolunk erről a Tudatos Öregedés keretei között, összefoglalva:

• Igen, a társadalmi kontextus, az osztályhelyzet, az oktatáshoz való hozzáférés, a test állapota, a bőrszín, a nem, a vallás, a földrajzi hely, a kultúra, családi környezet, a klíma, stb., mind-mind meghatározza a kereteit annak, hogy egy adott egyén milyen mozgástérrel rendelkezik, milyen perspektívái, lehetőségei vannak.
• A társadalmi rendszerek megváltoztatása szükséges ahhoz, hogy igazságos, kiegyensúlyozott, békés és fenntartható társadalmakat tudjunk építeni.
• A társadalom nem az egyének összességétől elkülönülten létező valami, és ha változtatni kívánunk rajta, akkor ahhoz szükséges, hogy az egyének sokasága is változzon, akik aztán a különböző mozgalmak keretében elég erőt tudnak képviselni a már meglévő struktúrák átalakításához.
• Az egyén feladata és lehetősége kettős:
  1. mindenkinek van valamennyi mozgástere a saját környezetét alakítani, akár családi, közösségi, társadalmi szinteken.
  2. mindenkinek van valamennyi mozgástere abban, hogy a saját életét változtassa, lelki/érzelmi, és pragmatikus szinten egyaránt.
  Az, hogy kinek pontosan mennyi, az nagyon egyéni, számtalan tényezőtől függ (nyilván egy zsákfaluban élő, gyerekeit egyedül nevelő tanulatlan nőnek nem annyi, mint egy tanult, középosztálybeli, fővárosi nőnek, és nem annyi mint egy parlamenti politikusnak vagy vallási vezetőnek).
  Az, hogy végül az egyén és a társadalom hova tud változni, meddig tud eljutni, nem kis részben attól is függ, hogy a számunkra elérhető mozgástérben, erőtérben mennyire vagyunk hajlandóak ténylegesen változást csinálni, illetve hogyan tudjuk ezt összeadni közös, társadalmi eredő erővé.

Tehát: A lehetőségek eloszlása sem nem egyenlő, sem nem igazságos, van akinek több a lehetősége, van akinek kevesebb. Úgy gondoljuk, hogy akinek nagyobb a mozgástere, több az erőforrása (tudás, pénz, társadalmi helyzet, osztály), az általában többet tehet a saját és a társadalom helyzetének javításában.
Ebből következően írástudóként felelősségünk egy jobb, igazságosabb, fenntarthatóbb világ érdekében tevékenykedjünk. Ezért is hoztuk létre ezt a honlapot, hogy a lehetőségeinkhez mérten igyekezzünk mégtöbb pozitív változást generálni.

Bővebben kifejtve:

Úgy gondolom, hogy mind a két fent említett nézőpont valid, csak más kiindulási feltételezésekkel és súlypontokkal dolgozik, illetve más fókusszal és értelmezési tartománnyal. Ezoterikus körökben, szélsőségesen ezoterikus nézőpontot képviselő emberekkel folytatott vitákban mindig azzal szoktam érvelni, hogy ez a “minden rajtunk múlik” szemlélet olyan, mint ha egy bazsalikom növényt (ami víz és tápanyag igényes) egy kicsi cserépben, rossz földben, kitennénk a napra. Locsolni nem locsolnánk, de azt mondanánk neki, hogy hajrá, növekedj, teljesedj ki, hozd ki magadból a maximális potenciált, mert csak rajtad múlik! Ahhoz, hogy egy élőlény kihozza magából a maximális potenciált, számos olyan külső feltétel megléte szükséges, ami nélkül nemcsak hogy kiteljesedni nem tud, de még egészségesen élni sem.

De jó példák erre a bonsai-ok is. Egyrészt lenyűgöző műalkotások, másrészt a végletekig nyomorított szerencsétlen élőlények. Kicsiny talajban, agresszív metszéssel, rengeteg energiával erőltetjük ezeket a növényeket azzá amivé. 40 cm magas, “szabályos” koronájú almafán egy szem almát termő bonsai csodájára járunk. Ezeket a fákat látva mindig az az érzésem, hogy tükrök ők. Tükrei a társadalmi rendünknek abban a tekintetben, hogy ahelyett, hogy hagynánk a lényeket azzá fejlődni amivé tudnak, megnyomorított, mesterséges formába kényszerítjük őket, ami már csak nyomokban hasonlít ahhoz a lényhez, amivé magától fejlődött volna.

A rendszerkritikával foglalkozó nézőpont képviselőitől pedig arra nem tudtam még választ kapni, hogy ha a rendszer változtatása a lehetséges út, akkor azt milyen módon kívánjuk elérni? Beállt, gigantikus társadalmi struktúrák mitől fognak megváltozni, az általunk elképzelt irányba anélkül, hogy emögött sok ember állna? És társadalmi mozgalmak keretében kikövetelné és generálná ezeknek a struktúráknak az újragondolását és átalakítását.

Az én véleményem az, hogy valóban a társadalmi struktúrákat kell megváltoztatni, amire a rendszeren belül is van lehetőség bizonyos mértékig. Új törvényekkel, új intézmény-rendszerekkel, új technológiákkal erre az adott rendszeren belül is van valamennyi lehetőség. Vannak viszont olyan elképzelések, olyan mélyreható strukturális változások iránti igény (pl. a patriarchátus lebontása, vagy a környezettel harmóniában élő emberi társadalmak iránti igény) melyeket az adott rendszer gazdasági, kulturális és társadalmi keretei között nem nagyon lehet keresztül vinni békésen. Úgy gondolom, hogy ehhez mozgalmi munkára,  sok ember összefogására van szükség. Ahhoz pedig hogy a mozgalmi kritikus tömeg megszülessen, sok-sok belső, egyéni változásra, fejlődésre van szükség.

A társadalom formáz, meghatároz minket, ugyanakkor mi magunk is meghatározzuk a társadalmat és főképpen annak változási irányait. Az elődeinktől kapott struktúrák, és a felnőttektől ránk, gyerekként erőltetett szocializációs sémák alakítanak minket azzá a társadalmi lénnyé akivé végül válunk, nyilván az egyéni alkatok, temperamentumok, tehetségek, képességek fényében. Az viszont, hogy ezzel mit kezdünk, és felnövekedve milyen módon vagyunk hatással a rendszerek fenntartására vagy megváltoztatására, már nem kis mértékben rajtunk múlik, egyéni döntések, alkuk, víziók eredményeként. Mely folyamatban nagyon fontosnak látom a saját tudatunk és érzelmi életünk fejlesztését, az önreflexiót, saját magunk, a környezetünk, a társadalmi struktúrák tudatos figyelését, elemzését.
Majd pedig ezek után a megfelelő kérdések feltételét, és az ezekre adott felelős válaszok és tevékenységek megadását.

Mit jelent mindez a Tudatos Öregedés témájának szempontjából?

Felnőttként, már egy csomó élettapasztalatunk van. Vagyunk valamilyen testi és szellemi állapotban, van lehetőségünk és információnk reflektálni a szocializációnkra. Láthatjuk magunk körül a világot, látjuk is valamilyennek. 40+ évesen volt már időnk rálátni saját történetünkre, traumáinkra, a gazdasági és kulturális közegünkre, társadalmi mozgásterünkre, jó és rossz döntéseinkre, eredményeinkre, veszteségeinkre. Minden pillanatban tartunk valahol és valahová, a számunkra adott lehetőségi térben.

Az, hogy mindebben hogyan vagyunk, hogyan érezzük magunkat, illetve mit tudunk ezzel kezdeni, nagyrészt mégiscsak rajtunk múlik. A társadalmi struktúrákat nem egyik napról a másikra fogjuk tudni megváltoztatni, és különösen nem egymagunkban. A Tudatos Öregedés projekt keretei között kísérletet teszünk arra, hogy

1. tudatosan szemléljük a világot és benne magunkat,
2. minél inkább helytálló következtetéseket vonjunk le arra vonatkozóan, hogy a saját hogylétünk milyen társadalmi kényszerek és lehetőségek, illetve milyen egyéni behatások, döntések és készségek által meghatározott térben alakult azzá amivé,
3. a megfigyeléseink alapján olyan módon befolyásoljuk a saját életünket illetve a közösségeinket, hogy az egy számunkra is kielégítőbb és boldogabb életet eredményezzen, és a társadalmi és természeti környezetünket is egy harmonikusabb és fenntarthatóbb irányba befolyásolja.

Nyilván minden embernek számtalan oka lehet arra, hogy nemet mondjon a tudatos változásra. Ezt nem vitatjuk és nem is kérdőjelezzük meg. Ugyanakkor mi, ennek a honlapnak a keretei között abszolút változás-pártiak vagyunk és célunk a tudatos, felelős változás, változtatás.

Látjuk és tudjuk, hogy a társadalmi-gazdasági helyzetétől, tanultságától, közösségi hátterétől, szociális hálójától, gondoskodási terheitől függően mindenki más és más lehetőségek között mozog, és ami cél vagy probléma egy embernek, nem feltétlenül az, vagy lehet az másnak, a jelenlegi keretei között. Ez egyrészt nyilvánvaló, másrészt eleve alapnak kezeljük. Amihez fenntartjuk a jogot az az, hogy legitimnek tekinthessük mindenki egyéni történetét és aktuális helyzetét, illetve azt, hogy az adott ember aktuális problémái és lehetőségei adják ki azt a keretet, amiben az ő története értékelődik és legitimálódik (és nem pl. a többiekkel összehasonlítva). Akár “jó” helyzetben van, akár “rossz”-ban. A jelenlegi társadalmunk sajnos nagyon kevesek számára biztosít problémamentes életet, én személy szerint nem is nagyon hiszem, hogy ilyen létezik. A maga szintjén mindenki küzd és boldogulni próbál, vagy legalábbis minimalizálni a veszteségeit.

A Tudatos Öregedés terében ehhez szeretnénk egy támogató és inspiráló közeget tartani azok számára, akik története éppen rezonál mindezzel.