Mi a hűség? Mit jelent? Milyen viselkedést? Mi az iránya? Ki iránt vagyunk hűségesek és ki iránt nem? Miért úgy, és nem máshogy? Mi az erősebb, a hűség vagy az önérdek? A hűség milyen felelősséget eredeztet és kinek az irányában? Mi alapján dönti el valaki, hogy egy adott helyzetben milyen viselkedést választ? Ezek a kérdések és még sok más merült fel bennem, a Hűség című filmet nézve.

Néhány héttel ezelőtt az alkotók felkértek, hogy nézzem meg a filmet, és utána beszélgessünk róla. Előzetes információim, prekoncepcióim, más ajánlásai nem voltak a filmről, így teljesen szűz szemmel tudtam elkezdeni nézni. Annyit tudtam mindössze, hogy a Hűség a címe, és hogy a demenciáról szól. Ami különösen elvarázsolt, az a film tempója, a képek nézőpontja. Perceken belül elvitt abba a mentális állapotba, amibe ápolóként, idősgondozóként az ügyfeleimet segítve szoktam kerülni. Ez egy lassú és kiélezett figyelmű/tudatú állapot, ahol a középpontban az az ember áll, akit az ember segít. Az ő tempója, az ő érzelmi állapota, az ő testi igényei azok, amik meghatározzák, kitöltik a teret.

A filmben két idős ember egymással párhuzamos és mégis összekapcsolódó öreg napjainak története bontakozik ki, és az idősotthonok egyfajta valósága. A mindennapok a test, a biológiai szükségletek monoton, ismétlődő rutinjának sorozatában telnek, és kicsit minden nap egyforma. Felkelés, öltözködés, reggeli, eltelik a délelőtt, ebéd, csendes pihenő, esetleg séta, vacsora, levetkőzés, alvás. Újra és újra és újra. Néha egy-egy látogatás, esemény. Egyre több betegség, fájdalom, és végül a halál. A materiális események sorozatában pedig lelkek úsznak, éreznek, kapcsolódnak, evickélnek, előre, a saját történetükben.

Ez az a film, amit mindenkinek meg kellene nézni, sőt az iskolai tananyagba is beletenni. Egészen biztos vagyok abban, hogy a jelenleginél sokkal békésebb, nyugalmasabb és finomabb rezgésű társadalmakat építenénk, ha az embereknek még az aktív életük során lenne módjuk látni, átérezni ilyesmit. És megélni rendes mélységében azt, hogy az egyén élete merre tart, mi a kifutás, mire lehet számítani. Illetve, hogy mennyi jelentősége marad mindannak a totál fölösleges és fájdalmas turbulenciának, amit erőnk teljében gerjesztünk magunk körül, valamilyen nagyon fontosnak és lényegesnek vélt okok és érvek mentén. Márpedig az időnk rövid, rettentő könnyű elpocsékolni, és aztán lehet keseregni…

De térjünk vissza a demenciához. A WHO szerint a betegség jelenleg 10 millió embert érint Európában. Ez több mint Magyarország teljes lakossága. 2030(!)-ra ez a szám várhatóan megduplázódik. És ez csak a betegek száma, a róluk gondoskodó, sokszor fejenként 2-3-4 rokonról és ápolóról akkor még szót sem ejtettünk. Azok közül is, akik most ezt a cikket olvassák, sokakat elér majd. Sokunkra vár a filmben megismerhető Anna és Antal sorsa. És ne legyenek illúzóink, Anna és Antal szerencsés emberek. Egyrészt vannak egymásnak, Anna nem maradt magára a betegségével. Másrészt Antalnak nem egy agresszív, verekedős, kiabálós, dühöngő demens embert kell ellátnia, mint ahogy ezt az egyik olyan érintett hangsúlyozta, aki szintén demens rokont ápol évek óta.

Anna és Antal fiatalon

Ezen a ponton kanyarodnék vissza a hűség kérdéséhez. A film bár óvatosan, de tökéletes pontossággal mutatja meg Antal helyzetét. Ő maga is idős ember, évtizedeket húztak le egymással jóban-rosszban, feltételezhetően. Fiatal koruk óta evickéltek együtt az élet tengerén. Antal maga is fáradt már, de szellemileg tiszta. Az élete utolsó szakaszában mégis óriási terhet hordoz: egy olyan embert ápol, akivel szinte már semmilyen kapcsolata nincs, mármint abban az értelemben, amiben még egészségesen élhettek.

Mit tehet az ember, egy ilyen helyzetben? Mennyire tekinthető természetesnek és elvárhatónak, hogy valaki ezt bevállalja akár a társa, akár a szülője érdekében? Nyilván ez egyéni preferenciák, lehetőségek és lelkiismeret kérdése. A film szépen bemutatja Antal döntését: hűséggel marad a felesége mellett és nem hagyja magára. Ez szép, ezt értjük, és egyébként is ez a társadalmi elvárás. A hűség, az összetartozás, a “jóban-rosszban együtt” eszményének egy megindító, átélhető példája.

***

Én ugye a filmet, ahogy írtam is, először felkérésre néztem meg, és tudtam hogy szakmai véleményt kérnek tőlem utána. Ezért mint idősgondozó, és mint a tudatos öregedés fontosságának egyik szószólója is igyekeztem reflektálni arra, amit láttam. Mondhatom, hogy nagyon érdekes és bizonyos szempontból megrázó élmény volt. A film ugye nagyrészt Antal nézőpontján és döntésein keresztül tematizálja a történetet. Ugyanakkor érdemes Annával azonosulva is értelmezni az életüket, a betegségét, a helyzetét, és a kapcsolatuk jellegét. Különös tekintettel a hűségre…

A filmet nézve végig a cikk elején felsorolt kérdések dübörögtek bennem. Azt ugye értjük, hogy Antal milyen módon volt hűséges. De vajon értelmezhető-e a hűség, és ha igen akkor hogyan, Anna történetén keresztül? Hűséges volt-e Anna? Lehet-e, kell-e egyáltalán ebből a szempontból is megnézni a kapcsolatukat? Szerintem ez egy nagyon érdekes és bonyolult kérdés, és a megválaszolását meghagynám azoknak, akik erről szeretnének gondolkozni.

***

Leírom viszont azt, hogy a saját életemre, a saját öregedésemre, és adott esetben a saját lehetséges demenciámra vonatkozóan hogyan tudom értelmezni a hűséget.

Egyrészt a hűség a társam felé. Én, az én generációm már tudja, tudhatja, hogy mik a kilátásaink az öregségünkre. Tudjuk, hogy az idősgondozással bajok lesznek. Ha éveken át leszek kiszolgáltatva, abba nagy eséllyel belerokkan majd a család, a társam. A társam iránt fogadott hűségemből következik, hogy azt gondolom: nem hozhatom őt ilyen helyzetbe. Én nem szeretném azt, hogy öregségére az élete arról szóljon, hogy engem ápol, akár éveken át. Pusztán azért, mert a lelkiismerete, a szeretete, (a hűsége?,) nem engedi másképpen dönteni! Én nem akarom őt ilyen helyzetbe/dilemmába kényszeríteni azzal, hogy elhárítom még tiszta aggyal a saját sorsom rendezését! Ezt jelenti számomra a hűség, a demenciával kapcsolatosan, a társam felé.

Másrészt a hűség saját magam felé. Tudhatom, hogy nagy valószínűséggel nem fogom megismerni a saját társamat, a saját gyerekeimet. Tudhatom, hogy a semmibe tűnik majd a méltóságom, a büszkeségem, az autonómiám, az integritásom. Tudhatom, hogy más emberek munkájára és jószándékára leszek utalva abban, hogy megetessenek, megitassanak, és tisztába tegyenek. A saját magam irányába fogadott hűségből kifolyóan azt gondolom, hogy ezt mindenképpen el kell kerülnöm, meg kell akadályoznom, még időben. Tiszta aggyal, vagy egy friss demencia diagnózissal erre lenne is még eszközöm. Ezzel maradnék hű magamhoz.

***

A tudomány jelenlegi állása szerint a demencia nem gyógyítható. Pont. Nincs miben reménykedni, nem lehet kidumálni. Milliók szenvednek tőle, gyötrődnek miatta mégis. Én nem tudom és nem is akarom elfogadni, hogy ez az életem végének, akár hosszú éveinek a valósága legyen. Nem tudom és nem is vagyok hajlandó elfogadni, hogy a társadalmi elvárások szerint a demenciát, a demenciával eltöltött éveket olyan adottságnak kelljen tekinteni, amiben az egyén kizárólag tehetetlen elszenvedő lehet. A jelenlegi konvenciók reflektálatlan fenntartásával nem kényszeríthetjük erre sem magunkat, sem embertársaink millióit. Társadalmi dialógusra, a tabuk lebontására és humánus megoldásokra van szükség!

Most, a hétvégén a Hűség című filmet az alkotók ingyenesen megnézhetővé tették. Érdemes megnézni, ne hagyjátok ki! Esetleg ha gondoljátok fizessetek hozzájárulást a munkájukért, hisz sokat adtak a társadalomnak a demenciával kapcsolatos tabuk feszegetésével. Nézzétek meg közelebbről Anna és Antal valóságát, azokét, akik a demenciának az egyik legkíméletesebb és legszerencsésebb lefutását élhették meg. Sokak valósága ennél sokkal durvább, tudható ez az érintett családtagok és ápolók történeteit figyelve.

A filmet ide kattintva lehet megnézni.

Ez az alkotókkal folytatott beszélgetésünk kivonata. A csatornájukban még sok érdekes hasonló videó van másokkal is, szakértőkkel, érintettekkel, érdekes emberekkel, témákkal:

Ez pedig egy program, amit érdemes lehet majd követni: Szeptember 24.  17:00 – 18:30: MENNYIT TUDUNK A DEMENCIÁRÓL? (online)

*********************************************************************************
Ha szeretnél értesítést kapni az új cikkekről, a jobb felső sarokban
tudsz feliratkozni az email értesítőre.

A facebookon itt tudod a híreinket, posztjainkat követni:
https://www.facebook.com/tudatosoregedes/

Tudatos Öregedés? Mi ez?

Tematikus FB csoportjaink, amihez kapcsolódni lehet:

Tudatos Öregedés csoport
https://www.facebook.com/groups/tudatosoregedesnyitott

Menopauza – Támogassuk egymást csoport
https://www.facebook.com/groups/menopauza

Ozmózis Közösségi Idősgondozási Rendszer
https://tudatosoregedes.org/ozmozis/

Idősgondozók, ápolók és családok egymásra találását segítő csoport
Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon
https://www.facebook.com/groups/idosgondozasmagyarorszagon/

Idős, beteg családtag ápolása, a szendvicsgeneráció önsegítő csoportja
https://www.facebook.com/groups/idosgondozassegitseg

Permakultúra, társadalmi fenntarthatóság, gondoskodás válsága
https://www.facebook.com/groups/permakulturatarsadalom/

*********************************************************************************