Életközépi Változás

Tudatos Öregedés párkapcsolatban

Az a jó abban, hogy hivatásszerűen foglalkozom a Tudatos Öregedéssel, hogy a saját életem az első számú gyakorlati terep. Egy sebész számára problémás lenne magát operálnia, de én bátran vizsgálhatom a saját élethelyzeteimet prizmaként alkalmazva a Tudatos Öregedés művészetében. Márpedig mi lehet nagyobb művészet, mint tartalmas, kölcsönös elégedettséggel és boldogsággal járó társas kapcsolatokat létesíteni és fenntartani…. különösen, ha az adott társas kapcsolat az életünk társa, esetemben a férjem.

Hogyan értelmezhető és kivitelezhető a Tudatos Öregedés egy párkapcsolat szintjén? Nyilván van ennek egy egyéni szintje, a saját fizikai, mentális, pszichés, spirituális egészségünk fenntartása/megőrzése, egyéni ambícióink, személyes és szakmai fejlődésünk (amelyekre persze erős hatással van/lehet a párkapcsolatunk). Vannak azonban olyan területei, mint például a lakhatás, a pénzügyi fenntarthatóság vagy a szakmai ambíciók bizonyos aspektusai, amelyekben szükséges konszenzusra jutni párunkkal, ha valóban hosszú távon is kölcsönösen elégedett és boldog életet tervezünk magunknak. De eljutunk- e egyáltalán oda, hogy bármilyen közös életet, öregkort tervezzünk magunknak?

Azt tapasztalom, hogy nagyon is szükség van megállni, tudatosan reflektálni, szükség van egy formát öltött, elképzelhető, általunk, magunknak teremtett vonzó jövőképre egyéni és kapcsolati szinten is. Szükség van rá, hogy legyen erőnk, lelkesedésünk, kitartásunk a gyakran monoton, feladatokkal, problémákkal, a potenciálisan egyre gyakoribb fizikai nehézségekkel teli mindennapi életünkben is tenni érte, akarni megvalósítani annak tudatában is, hogy a jövőnk bizonytalan és teljességgel kiszámíthatatlan.

Bár 2020 márciusában, amikor lezárták az országot (Hollandiát) a legkevésbé sem gondoltam volna, hogy a Covid szünet hozza meg nekünk a lehetőséget arra, hogy a negyvenes éveink vége felé, 26 közös évvel a hátunk mögött és két rakétasebességgel önállósodó gyerekkel a családban ránézzünk hogy vagyunk az életünkkel külön-külön, hogy vagyunk egymással társként.

A lezárások miatt minden addigi sportolási lehetőségünk egyik napról a másikra szűnt meg, így nagyon gyorsan más alternatívat kellett keresnünk. A mellettünk lévő amszterdami erdő adta magát, ahová elkezdtünk naponta sétálni járni. Bár eleinte kizárólag a fizikai egészségünk megőrzése volt a cél, elég hamar nyilvánvalóvá vált, hogy közös sétáink egy masszív párterápiás folyamattá alakultak. A közös gyaloglás a természetben megadta azt biztonságos, támogató keretet, hogy bátran és mismásolás nélkül ránézzünk az addigi életünkre.

26 év hosszú idő, ami alatt sok minden történt velünk és sokat is változtunk. Egyénileg és párként is. Amikor eldöntöttük, hogy gyereket szeretnénk, tettünk egymásnak két komoly vállalást: az egyik, hogy a gyerekeket közösen vállaljuk és közösen is neveljük fel, a másik pedig, hogy bár nyilván a szülőség megváltoztatja majd a kapcsolatunkat, mindent megteszünk, hogy megmaradjunk egymásnak társnak. Ezt azért is sokszor ismételgettük magunknak (végig az évek során), mert tudtuk, hogy a gyerekek nem maradnak örökre velünk és, hogy egy akkor még elképzelhetetlenül távoli jövőben (hehe), ismét kettesben maradunk majd. Az a valamikor „elképzelhetetlenül távoli” jövő 2020-ban már az egészen közeljövőnkké vált, így épp időszerű volt életértékelést tartani.

Engem az életünk elmúlt időszaka a gyerekeinkkel, a munkánkkal, a családjainkkal, a folyamatos tanulással leginkább egy sikerekkel és holtpontokkal teli maratonra emlékeztet, amelyben minden kapacitásunk a célba való bejutásra fordítódott. Ez praktikusan azt jelentette, hogy igyekeztünk mentálisan, fizikailag és anyagilag sem megrokkanva felnevelni az utódainkat.

A Covid azonban már két majdnem önálló gyerekkel, ezáltal sok felszabadult kapacitással talált minket. Mintha csak egy elvarázsolt erdőben sétáltunk volna, egyszer csak saját magunk kerültünk az életünk folyamatosan íródó történetének a középpontjában.

Napi két óra közös séta több, mint 20 hónapon keresztül (alsó hangon is 1200 óra) elég időt és teret biztosított számunkra ránézni a közös életünkre, megünnepelni az addig elért céljainkat, sikereinket, elengedni, elsiratni a veszteségeinket. Az erdő, a természet támogatásával, egymás oldalán, egy irányban haladva a legnehezebb, legfájdalmasabb, legérzékenyebb témákat is őszintén, nyíltan és nagyon sok szeretettel át tudtuk beszélni.

Volt időnk átgondolni, értékelni, hogy hol tartunk most – egyénileg és párként – az életünk közepén. A közös vállalásunkból nagyjából megvalósult a gyerekek közös felnevelése. Megkönnyebbülten, boldogan ám magunk is csodálkozva állapítottuk meg, hogy minden mélypont és lokális krízis ellenére is teljes szívvel és szerelemmel látjuk egymást életünk társának és kimondtuk, hogy közösen tervezzük az életünket annak végéig.

Először megálmodtuk, aztán végig gondoltuk mit és hogyan szeretnénk a jövőben megvalósítani, hová szeretnék eljutni, egyénileg és közösen. A negyvenes éveink végén egészen mások a szakmai ambícióink, mint a harmincas éveink elején voltak. Öt éve, a Tudatos Öregedés elindulása már része volt az én szakmai újra tervezésemnek, de Balázsnak még hátra volt ez a gyakorlat.

Bár akkor már 6 éve Hollandiában éltünk, még sosem hoztunk arról döntést, hogy hol látjuk magunkat öregkorunkban. Ez pedig kritikus döntés a Tudatos Öregedésünkben, mivel az anyagi fenntarthatóságunkat, a lakhatásunkat egészen máshogy kell terveznünk Hollandiában élve, mint Magyarországon. A saját közösségi lakhatási projektünkről már beszéltünk, de praktikus részletekbe menően most gondoltuk először végig, hogy mit is jelent majd ez a közös életünkre nézve.

Megkerülhetetlen téma volt a Magyarországon élő, még fitt, de idősödő szüleink, a világ lassan minden táján élő magyar barátaink, illetve a sok idővel, figyelemmel és energiával épülő holland baráti és más kapcsolataink, mivel számomra a társas kapcsolatok egyfajta tőkét jelentenek, amelyet, ahogy az egészségemet is, gondosan ápolok.

Sikerült végre érdemben átbeszélnünk azokat a forgatókönyveket, amelyek eddig valamiért mindig elakadtak, nevezetesen, hogy mi történik, ha valamelyikünk egészsége megromlik, esetleg valamelyikünk meghal, vagy ha minden igyekezetünk ellenére mégis elválunk. Ebből a szempontból aztán sikerült újra végig nézni az addigi terveinket, döntéseinket, ami rávilágított például arra a kritikus pontra, hogy társadalmi kapcsolatok ápolását jelenleg döntően én viszem.

Igy összefoglalva, leírva ez talán ijesztően komolynak vagy nehéznek tűnhet, a valóságban azonban döntően jó hangulatú, vidám, tartalmas beszélgetések voltak ezek, miközben bámultuk a napról napra változó erdőt, a legelésző skót bölényeket, megfigyeltük a szárcsa és a kacsa családok hangos életét, mindezt jelentős kalóriákat égetve. (Nem mellesleg többször gondosan rendelkeztünk az azóta sem megnyert lottó ötösünkről 😊.)

Nyilván a tervezgetés és a megálmodott jövőkép semmit nem ér, ha a megvalósítás elmarad. Azonban, mint oly sokszor tapasztaltam az életemben, vagy a Tudatos Öregedés során, az történt, hogy amint eldöntöttük, megálmodtuk, megterveztük, hogy mit akarunk, sokkal tudatosabban, hatékonyabban és gyorsabban kezdtük el megvalósítani. Egy évek óta halogatott, komoly hatással járó döntést sikerült meghozunk, és a rákövetkező négy hónapban végig is vinnünk. Komoly lépéseket tettünk a hosszútávú pénzügyi fenntarthatóságunk irányába csakúgy, mint a szakmai céljaink elérése felé. Biztosan állítom, hogy ezek a beszélgetések is hozzájárultak ahhoz, hogy az idősebb gyermekünk váratlan kirepülése a családi fészekből számunkra teljesen zökkenőmentesen zajlott.

Persze ezek mind rövid távú lépések. Hogy sikerül-e véghez vinnünk a terveinket és megvalósítani a megálmodott jövőképünket öregkorunkra, azt nem tudom. A személyes jövőképünk egy jelentéktelen csepp a globális válságokkal, előre megjósolhatatlan társadalmi, gazdasági, politikai változásokkal teli óceánban. Semmilyen jövőkép nem képes valóban előrevetíteni a jövőt. Nem is ez a célja. A jövőkép igazából a jelenre hat. Abban támogat, hogy a JELENBEN éljünk a saját felelősségünkkel, képességeinkkel, erőforrásainkkal, abban támogat, hogy tisztába legyünk azzal, hogy a döntéseink és választásaink hatással vannak a ránk váró megjósolhatatlan és előre láthatatlan jövőre.

*********************************************************************************
Ha szeretnél értesítést kapni az új cikkekről, a jobb felső sarokban
tudsz feliratkozni az email értesítőre.

A facebookon itt tudod a híreinket, posztjainkat követni:
https://www.facebook.com/tudatosoregedes/

Tudatos Öregedés? Mi ez?

Tematikus FB csoportjaink, amihez kapcsolódni lehet:

Tudatos Öregedés csoport
https://www.facebook.com/groups/tudatosoregedesnyitott

Menopauza – Támogassuk egymást csoport
https://www.facebook.com/groups/menopauza

Ozmózis Közösségi Idősgondozási Rendszer
https://tudatosoregedes.org/ozmozis/

Idősgondozók, ápolók és családok egymásra találását segítő csoport
Házi idősgondozás, bentlakásos ápolás, otthoni betegápolás Magyarországon
https://www.facebook.com/groups/idosgondozasmagyarorszagon/

Idős, beteg családtag ápolása, a szendvicsgeneráció önsegítő csoportja
https://www.facebook.com/groups/idosgondozassegitseg

Permakultúra, társadalmi fenntarthatóság, gondoskodás válsága
https://www.facebook.com/groups/permakulturatarsadalom/

Hozzászólnál? Kérdésed van?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.